Szent vagy Uram




1. A kereszténységben
Meghallgatom:


1
/1 Kezdetre
A kereszténységben hisszük, valljuk régen,
Hogy az Isten minekünk véghetetlen kegyességében
Ígérte a Megváltót vigasztalásképpen.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a mennyben! Öröm, áldás zengjen,
Mert az Isten kegyes volt és azonnal nagy elestünkben
Megkönyörült mirajtunk paradicsomkertben.

/3 Hiszekegyre
Tudjuk, valljuk régen: az idők teljében
Gábor angyal küldeték az Istennek követeképen,
S megtestesült az Ige Mária méhében.

/4 Felajánlásra
Isten jóságának, irgalmasságának,
Ki mindenkor kegyelmez a halandók gyarlóságának:
Felajánljuk magunkat jóságos Atyánknak.

/5 Szent, szent-re
Az örök Atyának, egyszülött Fiának,
S a Szentlélek Istennek, árva lelkünk nagy Vigaszának:
Dicséret és dicsőség a Szentháromságnak.

2. Harmatozzatok


2
/1 Kezdetre
Harmatozzatok égi magasok!
Téged vár epedve a halandók lelke,
Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

/2 Kezdetre
Mert az emberek ott tévelygenek,
Hol te égi fényed útján nem vezérled
Őket, édes Üdvözítőnk!

/3 Dicsőítésre
Áldás, dicséret és hála néked:
Mert fényes világunk s legfőbb boldogságunk
Te vagy, édes Üdvözítőnk!

/4 Evangéliumra
A prófétáknak lelkei láttak
Szent jelenésekben s téged békességben
Vártak, édes Üdvözítőnk!

/5 Evangéliumra
Te ember lettél, s új tant hirdettél.
A jövendölések beteljesedének
Rólad, édes Üdvözítőnk!

/6 Hiszekegyre
Hiszünk tebenned, égi szent követ:
Út, igazság, élet, hittel vallunk téged
Istenünknek, Üdvözítőnk!

/7 Felajánlásra
Ím az áldozat, melyet bemutat
Szolgád Fölségednek: jöjj el és szenteld meg,
Ó kegyelmes Üdvözítőnk!

/8 Felajánlásra
Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat
Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben.
Ó segíts meg, Üdvözítőnk!

/9 Szent, szent-re
Szent az egy Isten három személyben.
Az Atyaistennel és a Szentlélekkel
Szent vagy, édes Üdvözítőnk!

3. Ó bezárult Édenünk


3
/1 Kezdetre
Ó bezárult Édenünk,
Rosszra fordult kezdetünk!
Megtaláltuk a halált,
Üdvünk kincse zárra zárt.

/2 Kezdetre
Fel-felnyögött bár imánk:
„Égi harmat, hullj miránk”,
De bilincsben a kezek,
Mert a lélek vétkezett!

/3 Evangéliumra
Elhagyottság éjjelén
Annyi volt csak a remény,
Hogy eljön, ki győzni fog,
És leszünk még boldogok!

/4 Hiszekegyre
Állt a világ szótalan,
Jessze törzse lombtalan;
S a hit mégis szárnyat ölt:
Jön Krisztus, kit vár a föld!

/5 Felajánlásra
Jön az Úr, a végtelen,
Könyörül az emberen.
Adjuk vissza kincseit,
Legyen övé minden itt!

/6 Felajánlásra
Övé legyen vagyonunk,
Minden, amit adhatunk.
De ha más kell: jaj nekünk,
Nincsen semmi nemesünk!

/7 Szent, szent-re
Lesz nemsoká! Ara már
A szűz, ki mint napsugár
Oly tisztán szól, hogy: „Igen”,
A Szent-szent-szent megjelen.

4. Téged vár a népek

4
/1 Kezdetre
Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten.
Nincs, ki nékünk harcainkban segítene itt lenn.
Ha szentséges arcod ragyog vándorútunk végén:
Megnyugosznak egymás mellett a nemzetek békén.

/2 Evangéliumra
A sötétség tévedését, Uram, oszlasd széjjel,
S töltsd be lelkünk Szentegyházad igaz igéjével.
Légy a népnek fényessége, hogy egy-úton járjon,
És a kétség útvesztőin mégis Rád találjon.

/3 Hiszekegyre
Hisszük, Jézus, Rajtad kívül többé nem kell várnunk
Más megváltót és tanítót. A mi Szentegyházunk
Igazságod csalhatatlan hirdetője, őre,
Amely bizton vezet üdvünk útjain előre.

/4 Felajánlásra
Áldott kenyér s bor színébe jöjj, Uram, közénk le,
S tekints szelíd kegyes szemmel e szenvedő népre,
Melynek szívét általjárja már a könny s a bánat,
És vezeklő keresője lett az éghazának.

/5 Felajánlásra
Örvendezzünk, keresztények, közel van az Isten,
És eléje minden lélek szentül közelítsen,
S az angyalok seregének hangján énekelje:
Siess, Uram, jöjj le közénk, kérünk esdekelve.

/6 Szent, szent-re
Ki elveszed tőlünk a bűnt, adj erőt szívünknek,
Hogy ellene-mondjunk a ránk leselkedő bűnnek,
És egykoron győzelmesen mehessünk elédbe,
Angyalokkal „Szent, szent, szent vagy!” zenghessük az égbe'.

5. Ave María, Istennek Anyja


5
/1
Ave María, Istennek Anyja,
Tebenned virágzik váltságunk aranyja.
Áldásod nyelvünk nem unja.

/2
Mária, újul világ nevedben,
A föld kereksége megépül nemedben,
Mert a nagy Isten méhedben.

/3
Ó drága Jézus, Szűznek gyümölcse,
Teáltalad szűnjék világ rossz erkölcse,
Malasztod szívünk bétöltse.

/4
Esedezz értünk, Isten Szülője,
Régi magyarságnak te valál őrzője.
Légy minden jónknak szerzője.

/5
Ora pro nobis, szép Jézus Anyja,
Szentlélek oltványa benned, lelki bánya,
Oltalmad néped kívánja.

6. Az Úristen Ádám atyánknak

6
/1
Az Úristen Ádám atyánknak,
Kegyes vigasztalásnak:
Megígérte jövetelét a Messiásnak.

/2
És az álnok kígyónak mondta
A szép paradicsomba':
Megtöri majd kevély fejed egy Asszony magva.

/3
Megmondotta Bálám próféta:
Csillag kél e világra
A Jákobnak nemzetéből, világ javára.

/4
Zsoltárokban szent Dávid ajka
Ekképp szólott bíztatva:
Székében fog uralkodni királyi magva.

/5
Izajás is így jövendöle:
Imé, Jessze gyökere
Vesszőt terem új virágnak nevelésére.

/6
A vesszőnek drága virága,
Csillag tiszta világa,
Dávid magva: Máriától jött e világra.

/7
Ám arról is megemlékezünk,
Bízó szívvel készülünk:
Eljön újra világ végén, s megítéltetünk.

/8
Kérjük azért mindnyájunk Urát,
Lelkünk kegyes Bíráját,
Állítsa majd jobbja felől hívei nyáját.

7. Áron vesszeje virágzik

7
/1
Áron vesszeje virágzik,
Reménységünk kicsírázik,
Választott Szűzből Isten anyja válik.
Ezt szent próféták megjövendölték,
Szent pátriárkák óhajtva kérték,
Szent atyák régen szívükbe rejtették.

/2
Anna lánya, mivel hittél,
Az angyalnak mert engedtél,
Íme az Úrnak szolgálója lettél.
Üdvösségünknek hajnali pírja,
Mi sebeinknek orvosló írja,
Lábad a kígyó erejét lebírja.

/3
Amit elzárt Éva vétke,
Utat ád az üdvösségbe
Szűz Máriának engedelmessége.
Szűz, téged tartunk szent Pátrónánknak,
Téged kiáltunk édes Anyánknak.
Légy orvoslója minden nyavalyánknak.

8. Bűnös néped sírva kiált Hozzád


8
/1
Bűnös néped sírva kiált Hozzád,
Ne takard el üdvösséges orcád!
Jöjj, apaszd el könnyeinknek kútját,
Igazítsd el üdvösségünk útját.

/2
Téged hirdet a próféták szája,
Epedve vár a nemzetek vágya,
Te vagy a kulcs, mely a poklot zárja,
És a mennyet előttünk kitárja.

/3
Reménységünk égő csipkebokra,
Nézz a bűntől meggyötrött rabokra.
Ne nyeljen el örök halál torka,
Szabadítónk, jöjj megváltásunkra!

9. Ébredj, ember, mély álmodból


9
/1
Ébredj, ember, mély álmodból,
Megszabadulsz rabságodból.
Közelít már üdvösséged,
Eltörlik már minden vétked.

/2
Elküldé az Úr angyalát,
Hogy köszöntse Szűz Máriát,
Kinek tiszta, szűz méhébe
Alászállt az örök Ige.

/3
A Szűzhöz így szól az angyal:
Üdvözlégy, teljes malaszttal!
A Szentlélek megárnyékoz,
S áldott méhed gyümölcsöt hoz.

/4
Fiad Jézus néven hívod,
Ő váltja meg a világot,
Melyet oly rég tart a Sátán
Fogságban a bűnnek láncán.

10. Mária, szűz virág

10
/1
Mária, szűz virág, Jeruzsálem templomában
Hány éjszakát sír át égbe szálló szent imában:
„Könyörülj népeden, könyörülj, Istenünk,
Küldd el a Messiást, küldd el nekünk.
Ó, ne hagyd népedet a gonosznak hatalmában.”

/2
Hallja a bús imát a nagy Isten égi trónján.
Keresve siklik át pillantása bércen, rónán.
Mindenütt zokogás, epedő fájdalom;
A lélek vágya sír minden dalon.
S az örök Ige szól: „Adósságuk én lerónám.”

/3
Jaj, a bűn tengere elárad az egész földön.
A szentség Istene hová lépjen, hová jöjjön?!
Mária liliom, szeplőtlen, szűz, fehér.
Jön az Úr, jön a Szent: szívébe tér.
Ó áldott tisztaság! Nyílik már a lelki börtön.

/4
Mária, szűz virág, Isten anyja, liliomszál,
Kér egész nagy világ, értünk most is imádkozzál:
„Könyörülj népeden, könyörülj, Istenünk.
Küldd el szent Fiadat, küldd el nekünk.”
Mária, ha te kérsz, bűnös földre irgalom száll.

11. Ó fényességes szép hajnal


11
/1
Ó fényességes szép hajnal,
Kit így köszöntött az angyal:
Üdvözlégy, teljes malaszttal!

/2
Dicsőséges Szűz Mária,
Atyaistennek szép lánya
És Szentléleknek mátkája.

/3
Tehozzád küldetett mennyből
Szent Gábor angyal követül,
Istennek rendeléséből.

/4
Szentséges Szűz, fiad leszen,
Ki Isten s ember lesz egyben,
És megmaradsz szűzességben.

/5
Fiad az ég dicsősége,
A bűnösök reménysége
S a megtérők üdvössége.

/6
Ó boldogságos Szűzanya,
Kérünk nagy méltóságodra,
Végy minket pártfogásodba!

/7
Dicsőség Szentháromságnak,
Dicséret Szűz Máriának,
Üdvözítőnk szent Anyjának!

12. Mennyországi fényes hajnal

12
/1
Mennyországi fényes hajnal,
Mely ránk virrad szép nappal,
Üdvözlégy, ó Jézus Anyja,
Árva népünk Asszonya!

/2
A te drága szűzességed
Méltóságra vitt téged.
Isten édes anyja voltál,
Mégis szűzen virultál.

/3
Engedelmes értünk voltál,
Angyalszóra hajlottál,
Szolgálója Úristennek,
Szószólója népeknek.

/4
Szólj, ó szent Szűz, most is értünk,
Mert Istennek vétettünk.
Benned Isten emberré lett,
S rabságunkból megmentett.

13. Mint forró sóhaj

13
/1
Mint forró sóhaj, elhaló bús jaj
Kél halk énekünk.
Sötétben járunk, hajnalra várunk:
Jöjj el, Istenünk!

/2
Választott néped így sírt föl Érted,
Nyögve bús igát.
Ősszülők lelke várta, epedte
Isten egy Fiát.

/3
A bűn úr most is; gyötör is, foszt is.
Sír a jó feléd:
Mikor jössz végre kitűzni égre
Győzelmed jelét?

/4
Jöjj, a bűn éget, jöjj, várunk téged,
Jézus, Istenünk!
Isteni gyermek, ó, hozz kegyelmet,
Hozz békét nekünk!

14. Ó, nemes, ékes

14
/1
Ó nemes, ékes liliom, édes,
Gyönyörű rózsa, Mária,
Ki szent malaszttal, mint gyöngyharmattal
Neveltettél, ó Mária.
Az Isten kedvelt s Fiának rendelt
Anyjául, ó Szűz Mária.

/2
Csudák csudája, Gedeon gyapja,
Kire szállt égnek harmatja,
Malaszttal teljes, Istennek kedves
Virágszál, Jézus szent Anyja.
Kik hozzád mennek, mindent megnyernek,
Valamint szívük kivánja.

/3
Áron vesszője: nem vala tője,
Virággal mégis éledék;
Annak példája Szűz Máriára
Csodásan, szépen bételék.
Szűzesség drága, nemes virága
S gyümölcse nékünk adaték.

/4
Éva gyümölcse, bűnös erkölcse
Halálra ronta bennünket.
Méhed virága lőn orvossága,
Gyógyító írja lelkünknek.
Te mennyországba, szép boldogságba
Segítsed bűnös népünket.

15. Üdvözlégy, ó drága vendég

15
/1 Kezdetre
Üdvözlégy, ó drága Vendég,
Kit most küldött a Kegyesség,
Mindeneknek Alkotója,
Embereknek Megváltója.

/2 Kezdetre
Vigadozunk új fényednél,
Leborulunk szent szívednél,
Szénád közé könnyet öntünk,
Kicsi Jézus, így köszöntünk.

/3 Dicsőítésre
Földön már új napvilág van.
„Dicsőség a magasságban!”
Angyal néki ezt kiáltja,
Néma csillag őt imádja.

/4 Dicsőítésre
Mi is immár angyalokkal,
Tiszta szívű pásztorokkal
Jászlad előtt áldunk téged.
Ó, adj nekünk békességet!

/5 Evangéliumra
Szűz Mária, vigadozz már,
Karodon ül Csillagod már,
Áldanak a földi népek,
És boldognak hívnak téged.

/6 Evangéliumra
Födve Fiad arcocskája,
De mi hittel nézünk rája.
Add, hogy éltünk nagy óráján
Láthassuk az ég oltárán.

/7 Hiszekegyre
Ó, egeknek ékessége,
Királyoknak dicsősége!
Most az angyalt mi felváltjuk,
Istenünk vagy, azt kiáltjuk.

/8 Hiszekegyre
Megismerünk jászolodban,
És imádunk istállódban.
Bár homályba rejteztél is,
Gazdag Isten vagy te mégis.

/9 Felajánlásra
Nem kell mennünk jászolodhoz,
Térdelünk csak oltárodhoz,
Tested-véred mindjárt itt lesz,
Eljössz hozzánk, híveidhez.

/10 Felajánlásra
Eljössz hozzánk, hogy imádjunk,
Áldozatképp felajánljunk,
Hiszen ember értünk lettél,
Kicsi Jézus, drága testvér.

/11 Szent, szent-re
Szent az Isten, szent az Isten!
Énekeljünk boldog hitben,
Kisded testben égi Szentség,
Téged dicsér a mindenség.

/12 Szent, szent-re
De nagy öröm így dicsérnünk,
Jászolodban nézdegélnünk.
Most az Isten közel hozzánk,
Gyermekszemmel mosolyog ránk.

16. Az angyal énekel

16
/1 Kezdetre
Az angyal énekel, tekints az égre fel:
Napvilágos lett az éj, meghasadt az ég,
És a Második Személy most földre lép.
Mézet ont az ég! Mézet ont az ég!

/2 Dicsőítésre
Az angyal így dalol a fényes ég alól:
„Istenünknek glória a mennyekbe' fenn!”
Véle mondja Mária, véle Betlehem.
Mondjunk glóriát! Mondjunk glóriát!

/3 Hiszekegyre
Jó pásztoremberek, mind jámbor, nyílt szívek,
Hallják boldog hangjait: „Földön békesség!”
Boldogságot ád a hit, hogyha szíved ép.
Hisszük is szavát, hisszük is szavát.

/4 Felajánlásra
És mennek boldogan, hol Jézus jászla van,
Hozzák tiszta szívüket szép ajándokul.
Mink is hozzunk, jó hívek, várja már az Úr:
Tiszta, hű szívet, tiszta, hű szívet.

/5 Szent, szent-re
Most angyal s pásztorok, ég és föld egybefog:
Mind, mi él és mind, mi van, Glóriára hív,
Áldja együtt boldogan minden tiszta szív,
Szent, szent, szent az Úr! Szent, szent, szent az Úr!

17. Az égből színméz csörgedez

17
/1
Az égből színméz csörgedez.
A légben illat lengedez.
Mozdul az ég, áll a csillag,
Ég kapui már kinyílnak.
Messiásunk születik ma.

/2
Ó pásztorok, figyeljetek!
Új dalt dalol angyalsereg:
Dicsőség a nagy Istennek!
Békesség a jó embernek!
Messiásunk születik ma.

/3
Felserkennek a pásztorok,
A szívük hangosan dobog,
Viszik nyájuk kis bárányát,
Jámbor szívük színaranyát,
Kisded Jézus örömére.

/4
Én is sietve elmegyek,
És elviszem a szívemet.
Aranyalma kis Jézusnak,
Néki adom ajándéknak,
Legyen övé mindörökre!

18. Az Ige megtestesült


18
/1
Az Ige megtestesült Názáretben,
Kit Mária szűzen szült Betlehemben.
Itt vagyon elrejtve kenyérszínben,
Imádjuk mindnyájan egyetemben.

/2
Ezt az igaz nagy Isten bölcsessége
Mindeneknek javára cselekedte.
E dolgon angyalok csodálkoznak,
Emberek, állatok álmélkodnak.

/3
Betlehembe ne menjünk, föltaláljuk
Jelen e szent oltáron, s magasztaljuk.
Mert szívünk, ha tiszta és ártatlan,
Kedvesebb az neki, mint az arany.

/4
Dicsőség és dicséret az Atyának,
E világra született szent Fiának,
És vele a kegyes Szentléleknek,
Szentháromságban az egy Istennek.

19. A szép Szűz Mária

19
/1
A szép szűz Mária szent Fiának,
Imígyen énekelt kis Jézusnak:
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

/2
Aludj el, magzatom, napom fénye,
Életem egyetlen szép reménye.
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

/3
Aludj el, fiacskám, rózsaszálam,
Aludj el, violám, én zöld ágam.
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

/4
Barmok közt, jászolban, én gyermekem,
Aludj a szénában, szép kisdedem.
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

/5
Nem tudom, mit mondjak örömömben,
Hogy téged láthatlak ez életben.
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

/6
Magamhoz szorítlak, megcsókollak,
Tégedet szívemből úgy imádlak.
Örömest ringatlak, szívemből óhajtlak,
Aludj, aludj.

20. Csorda-pásztorok

20
/1
Csordapásztorok midőn Betlehemben
Csordát őriznek éjjel a mezőben,
Csordát őriznek éjjel a mezőben.

/2
Isten angyali jövének melléjük,
Nagy félelemmel telék meg ő szívük,
Nagy félelemmel telék meg ő szívük.

/3
„Örömet mondok, nagy örömet néktek,
Mert ma született a ti üdvösségtek,
Mert ma született a ti üdvösségtek.”

/4
„Menjetek el csak gyorsan a városba,
Ott találjátok Jézust a jászolba',
Ott találjátok Jézust a jászolba'.”

/5
Elindulának és el is jutának,
Szűz Máriának jónapot mondának,
Szűz Máriának jónapot mondának.

/6
„Isten titeket hozott Uratokhoz.
De nem szólhatok mostan szent Fiamhoz,
De nem szólhatok mostan szent Fiamhoz.”

/7
„Mert ő aluszik, nyugoszik pólyában,
Szénán bágyadoz a hideg jászolban,
Szénán bágyadoz a hideg jászolban.”

/8
„Nem pihen ágyban, sem friss palotában,
Hanem jászolban, romlott istállóban,
Hanem jászolban, romlott istállóban.”

/9
„Serkentsd fel Jézust, szent Fiadat, nékünk,
Mert mi angyalok igéjére jöttünk,
Mert mi angyalok igéjére jöttünk.”

/10
„Üdvözlégy Jézus, pásztorok Pásztora,
Bűnös emberek megváltó szent Ura,
Bűnös emberek megváltó szent Ura.”

/11
„Kérünk Tégedet, mi Üdvözítőnket,
Sok bűneinkért meg ne utálj minket,
Sok bűneinkért meg ne utálj minket.”

/12
„Mária, Te is könyörögj érettünk,
Hogy halálunkkor boldogok lehessünk,
Hogy halálunkkor boldogok lehessünk.”

/13
„Dicsőség Néked, örök Atyaisten,
Te kisded Jézus és Szentlélekisten,
Te kisded Jézus és Szentlélekisten.”

21. Dicsőség mennyben az Istennek


21
/1
Dicsőség mennyben az Istennek!
Dicsőség mennyben az Istennek!
Az angyali seregek vígan így énekelnek:
Dicsőség, dicsőség Istennek.

/2
Békesség földön az embernek!
Békesség földön az embernek,
Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet,
Békesség, békesség embernek.

/3
Dicsérjük a szent angyalokkal,
Imádjuk a hív pásztorokkal
Az isteni gyermeket,
Ki minket így szeretett,
Dicsérjük, imádjuk és áldjuk.

/4
Kis Jézus! ne vess meg bennünket,
Hallgasd meg buzgó kérésünket.
Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk.
Ó Jézus, ne vess meg, hallgass meg.

/5
Dicsőség az örök Atyának
És értünk született Fiának,
S mindkettő Szentlelkének, a malaszt kútfejének:
Dicsőség, dicsőség Istennek!

22. Ez nap nékünk dícséretes nap

22
/1
Ez nap nékünk dicséretes nap, napja vigasságunknak,
Új bizodalma váltságunknak,
Ma született Betlehemben Szűz Máriának
Úr Jézus Krisztus, mi Megváltónknak.
Áronnak vesszeje kivirágozék,
Tiszta Szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztusnak, Jézusnak nevezteték.

/2
Ez a Gyermek, kit az Atyáknak ígért Isten: Ádámnak,
Pátriárkáknak, Ábrahámnak,
Kiben minden nemzetségek megáldatának,
Életre majdan mind feltámadnak.
Áronnak vesszeje kivirágozék,
Tiszta Szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztusnak, Jézusnak nevezteték.

/3
Megtört immár ördög hatalma, a halálnak országa,
Pokloknak, bűnnek birodalma,
Megnyittaték mennyországnak erős kapuja,
Istennek kedve mireánk szálla.
Áronnak vesszeje kivirágozék,
Tiszta Szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztusnak, Jézusnak nevezteték.

/4
Hálát adjunk az Úristennek, Atya-Fiú-Léleknek,
És örvendezzünk a Gyermeknek.
Nagy örömet az angyalok nékünk hirdetnek,
Dicsérik Istent, úgy énekelnek.
Áronnak vesszeje kivirágozék,
Tiszta Szűztől gyermek születék,
Mennyei királyul nékünk adaték,
Krisztusnak, Jézusnak nevezteték.

23. Istengyermek


23
/1
Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott,
Angyaloknak énekével Néked áldozok.
Terjeszd fölém kezedet, hogy az Istenszeretet
Töltse el ma szívem, lelkem, jászolod tövén.

/2
Bár nem látom gyermekarcod szent vonásait,
Hiszem mégis rendületlen, hogy már Te vagy itt.
És mosolygón fölfogod könnyemet, amit hozok
Ajándékul jászolodnak trónusához én.

/3
Istengyermek, nézd szívemnek forró vágyait:
Boldogságot adni másnak nincs hatalma itt,
Csak Tenéked, Istenem. Ó, ha arcod megjelen
Áldott ostya szent színében, boldog vagyok én.

/4
Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem,
Ki e sötét lelki éjben jászlod' keresem!
Add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek
S meg nem állok, míg a trónod el nem érem én.

/5
Szentségházad jászolához állok őrnek én,
Hogy ne bántson senki Téged már e földtekén.
Ó ha Téged sértenek, én szívembe rejtelek,
S menedéket adok Néked mindhalálomig.

24. Jászolodban áldunk

24
/1
Jászolodban áldunk, édes Jézuska,
Igaz pásztorka,
Szűzanyáddal, Máriával mindenha.

/2
Vajjon mivel érdemlette az ember,
A bűnös ember,
Hogy érette önmagadat áldozd fel?

/3
E végtelen szeretetért imádunk,
Szívből hódolunk,
Igaz szívet, szeretetet áldozunk.

25 Mennyből az angyal


25
/1
Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok,
Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok.

/2
Istennek Fia, aki született jászolban, jászolban,
Ő leszen néktek Üdvözítőtök valóban, valóban.

/3
Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária;
Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent Fia, szent Fia.

/4
El is menének köszöntésére azonnal, azonnal,
Szép ajándékot vivén szívökben magukkal, magukkal.

/5
A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, imádják,
A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják.

26. Midőn a Szűz Magzatát

26
/1
Midőn a Szűz Magzatát, sírdogáló kis Fiát
El akarja altatni, így énekel őneki:
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

/2
Napom édes, szép fénye, ó életem reménye,
A barmoknak jászlában, aludj a lágy szénában.
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

/3
Ó én édes Gyermekem, Téged kíván csak lelkem.
Aludj, édes virágom, gyenge bimbóm, zöld ágom.
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

/4
Ó aludj, én Királyom, aludj, édes Magzatom,
Aludj, gyenge gyöngyvirág, amíg enged e világ.
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

/5
Akarsz-e más éneket? Hívok pásztorsereget;
Nem énekel senkisem, ,int ezek, oly ékesen.
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

/6
Mihelyt kedved megértik, éneküket rákezdik:
Aludj, kisded, ó aludj, jászolkádban csak aludj!
Ó napfény, ó élet, ó édes Jézus, ó édes Jézus!

27. Mind a világ

27
/1
Mind a világ örvendezzen Krisztus születésén,
Ki ember lett Szűzanyjától angyal üdvözlésén.
Vígszavú énekkel, tiszta szép elmével.
Örvendezzünk, vigadozzunk e napon, Karácsony! Karácsony!
Az Úr Jézus megjelent e világon, Karácsony! Karácsony!
Szűz Mária szülte nékünk e napon, Karácsony! Karácsony!
Vigadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk!

/2
Most az egek mézzel folynak, mind a világ boldog,
E gyermekben frigyre léptek égi s földi dolgok.
Istenség ember lett, jászolban szendergett.
Örvendezzünk, vigadozzunk e napon, Karácsony! Karácsony!
Lélekzel már, bűnös ember, szabadon, Karácsony! Karácsony!
Megnyílt néked a mennyország e napon, Karácsony! Karácsony!
Vigadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk!

28. Nagy örömnap ez nékünk

28
/1
Nagy örömnap ez nékünk Isten kegyelméből.
Ma született Krisztusunk tiszta Szűz méhéből.
A kis Gyermek oly nemes, olyan ékes, kellemes ő emberségében,
Mégis felfoghatatlan, szóval kimondhatatlan ő Istenségében.

/2
Isten Fia támadott tiszta szűz leánytul,
Liliomon rózsaszál! A természet ámul,
Hogy születni látja Őt, aki századok előtt e világ szerzője,
Hogy a szent Szűz kebelén táplálgatja szent tején azt, ki Teremtője.

/3
Mint az üveg nem törik, napsugár ha járja,
Sértetlen maradt a Szűz, őt hozván világra.
Ó boldog a szent Szülő, kinek teste volt a tő, mely Krisztust termette!
Kinek áldott kebelét, tisztaságos szent tejét Jézus úgy szerette.

/4
Itt az Anya a leány, a Gyermek az atyja,
Ember lett az Isten itt! Föl ezt ki foghatja?
Szolga lett és mégis úr, itt van, gyámoltalanul, mégis: el nem éred!
Messze, mégis itt jelen, kettős itt a rejtelem, ésszel föl nem éred!

/5
Sötétségben születik, ki a napfényt gyújtja,
Istállóban rejtezik, ki a földet tartja.
Rejtik pólyák, szalagok azt, aki a csillagok ezrét égre szúrja,
Sírdogál és nyöszörög, ki az égen mennydörög s a villámot szórja.

/6
Krisztus, kinek kegyelme minden embert táplál,
Ki a szent Szűz kebelén értünk földre szálltál,
Hittel kérünk, légy kegyes, bűneinkért meg ne vess, ne taszíts a mélybe.
Üdvözítő Istenünk, halálunkkor légy velünk, s hívj magadhoz égbe.

29. Ó, gyönyörűszép titokzatos éj


29
/1
Ó gyönyörűszép, titokzatos éj!
Égszemű gyermek, csöpp rózsalevél.
Kisdedként az édes Úr
Jászolában megsimul
Szent karácsony éjjel!

/2
Ó fogyhatatlan csodálatos ér!
Hópehely ostya, csöpp búzakenyér.
Benne, lásd: az édes Úr
Téged szomjaz, rád borul,
Egy világgal ér fel.

30. Ó, Jézus, szüzen született

30
/1
Ó Jézus, szűzen született szép rózsaszál,
Kit lelkem hideg jászolban, szalmán talál.
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/2
Ó Jézus, mennyei vendég, énnálam szállj!
Vétkemtől, rútságaimtól ne irtózzál!
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/3
Ó Jézus, ha már szállottál istállóba,
Szívünket fektesd magadhoz a jászolba.
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/4
Ó Jézus, drága teremtő, én Istenem,
Mért jöttél ily nagy ínségre keservesen?
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/5
Ó Jézus, hogy miránk szálljon mennyei kincs,
Azért, ó drága királyom, most semmid sincs.
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/6
Ó Jézus, de kevés szív van e világon,
Ki téged istállócskádból befogadjon,
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

/7
Ah, kérlek, siess énhozzám, királyocskám!
Szívemben vessed ágyadat, virágocskám.
Ó Jézusom, szent Jegyesem,
Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem.

31. Örülj, te boldog Betlehem

31
/1
Örülj, te boldog Betlehem! – Vigadjatok, örüljetek!
A kívánt Kisded megjelent. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/2
Az örökkévaló Ige, – Vigadjatok, örüljetek!
Emberformába öltöze, – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/3
Megértve Gábriel szavát, – Vigadjatok, örüljetek!
A Szűz fogadta szent Fiát. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/4
Hitvány jászolban sírdogál, – Vigadjatok, örüljetek!
Aki a mindenen király. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/5
Megismeri ökör, szamár, – Vigadjatok, örüljetek!
Hogy ez a kisded a király. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/6
Jönnek kelet királyai, – Vigadjatok, örüljetek!
Aranyat tömjént hordani. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/7
A házba lépnek együtt ők, – Vigadjatok, örüljetek!
Hódolnak új urok előtt. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

/8
Megüljük áldott ünnepét, – Vigadjatok, örüljetek!
És áldjuk Isten szent nevét. – A Krisztus veletek!
Örvendjenek jövetének együtt ifjak meg a vének.

32. Pásztorok, pásztorok örvendezve

32
/1
Pásztorok, pásztorok örvendezve
Sietnek Jézushoz Betlehembe;
Köszöntést mondanak a kisdednek,
Ki váltságot hozott az embereknek.

/2
Angyalok szózata minket is hív,
Értse meg ezt tehát minden hű szív;
A kisded Jézuskát mi is áldjuk,
Mint a hív pásztorok, magasztaljuk.

/3
Üdvözlégy, kis Jézus! reménységünk,
Aki ma váltságot hoztál nékünk.
Meghoztad az igaz hit világát,
Megnyitád szent Atyád mennyországát.

/4
Dicsőség, imádás az Atyának,
Érettünk született szent Fiának,
És a vigasztaló Szentléleknek,
Szentháromságban az egy Istennek.

33. Szép violácska

33
/1
Szép violácska, kedves rózsácska,
Szerelmes kisded, szép Jézuska,
Ki most születtél, emberré lettél,
Minékünk örömet szerzettél,
Kérünk vigasztald népünket,
Térítsd magadhoz lelkünket,
Igazítsd szívedhez szívünket,
Igazítsd szívedhez szívünket.

/2
Jászolban látlak, szívemben várlak,
Ó drága kisded, szép Jézusom.
Fogadd el szívem, szeretlek híven,
Szűz ágon virágzott Krisztusom.
Jászlad szénája, szalmája,
Szívem jó meleg tanyája,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom.

/3
Áldott Teremtőm, szent Üdvözítőm,
Ó drága kisded, szép Jézusom!
Nincs e világon, ki befogadjon,
Szűz ágon virágzott Krisztusom.
Jöjj el lelkemnek ölébe,
Zárkózz el szívem mélyébe,
Szép kisded, szerelmes Jézusom,
Szép kisded, szerelmes Jézusom.

34. Szülte a Szűz szent Fiát


34
/1
Szülte a Szűz szent Fiát! Örvendezzünk!
Liliomot rózsaág! Lelkendezzünk!
Kisded, atya nélkül, néki szünet nélkül
Glóriát zengedezzünk!

/2
A próféták megírák: Örvendezzünk!
Csodát látott a világ, Lelkendezzünk!
Kisded, atya nélkül, néki szünet nélkül
Glóriát zengedezzünk!

/3
Isten itt magára vett, Örvendezzünk!
Emberi természetet, Lelkendezzünk!
Kisded, atya nélkül, néki szünet nélkül
Glóriát zengedezzünk!

/4
Góliát meggyőzetett, Örvendezzünk!
Nyert az ember életet, Lelkendezzünk!
Kisded, atya nélkül, néki szünet nélkül
Glóriát zengedezzünk!

35. Szűz Mária e világra nékünk

35
/1
Szűz Mária e világra nékünk szent Fiát hozá,
A jászolban fekszik, ki a mennyet s földet alkotá.
Mely végtelen kegyelem Tőled, ó Istenem!
Hogy így szeretted az embereket.

/2
Az angyalok Jézus születésén áldva zengenek,
A pásztorok a mennyei fényre hozzá sietnek;
Örömre ébredének minden teremtmények,
Mind Őt imádják és magasztalják.

/3
Azért mi is, halandó emberek, Jézust dicsérjük,
Dicsőséges születése napját vígan szenteljük.
Az Atya Úristennek, oly nagy kegyelmesnek,
Hálákat adjunk, szívből vigadjunk.

/4
Aki hozzánk irgalmasságából szent Fiát küldé,
Hogy a bűnbe esett embereket üdvözítené:
Megjelent a Megváltó, világszabadító,
Kegyes királyunk, édes Jézusunk.

/5
Ó te kegyes régi szent Pátrónánk, kincs hordozója,
E világnak te vagy esedező oltalmazója.
Kit tápláltál tejeddel, annak kéréseddel
Ügyünk ajánljad, értünk imádjad.

/6
Légyen hála a nagy Úristennek, Üdvözítőnek;
Szentléleknek, boldogságos szent Szűz nagy jegyesének.
A Szűz könyörgésével, maradjunk békével
Isten kedvében, szent szerelmében.

36. Vígasságos, hangos, nagy örömünk


36
/1
Vigasságos, hangos, nagy örömünk támadt:
Megszületett Jézus a beteg világnak.
Felragyog immáron fényességes napja Isten irgalmának.

/2
Örvendez a nap, hold, csillagok vigadnak,
Ő nagy örömükben fényesen ragyognak,
Hogy immár itt vagyon a mennyei váltság földi halandóknak.

/3
Ádám, Éva egykor ízlelék az almát,
Megízleltük értük a bűnnek siralmát,
Míg e nap minekünk megmutatta Jézus mennyei irgalmát.

/4
Fénylik az új csillag, angyalok röpdösnek,
Ékes dicséretet mondanak Istennek,
Békesség örömét, örök üdvösséget a jó embereknek.

/5
Azért mi is néki mindnyájan örvendjünk,
Született Krisztusnak vígan énekeljünk
És az angyalokkal és a pásztorokkal glóriát hirdessünk.

37. Isten, ki az időnek

37
/1
Isten, ki az időnek határát kimérted,
Örök bölcsességeddel sorsunkat intézed,
Elődbe most ez évnek estéjén imádva
Jő néped és egy szívvel s lélekkel kiáltja:
Hála tenéked!

/2
Mindenlátó, te láttad minden lépteinket,
Erős jobbod megőrzött a veszélytől minket.
Az élet, az egészség s malasztodnak árja,
Mind jóságos hatalmad kegyes adománya.
Hála tenéked!

/3
Ah, de mi jóvoltoddal sokszor visszaéltünk,
Elhagytunk és a bűnnek ösvényére tértünk.
De te minket, jó Pásztor, az örök életre
Óhajtottál megnyerni s kerestél szeretve.
Hála tenéked!

/4
Hívásodat követvén, jobbulást igérünk,
Hogy ebben az új évben csak tenéked élünk.
Segíts meg szándékunkban, hogy azt megtarthassuk,
S életesténk ha eljő, nyugodtan mondhassuk:
Hála tenéked!

38. Az esztendő fordulóján

38
/1
Az esztendő fordulóján
Összegyűltünk mind ez órán,
Oltárodnál leborulunk hál'adásra,
Mindentudó színed előtt számadásra.

/2
A múló év minden napja
Kegyelmedet megmutatja.
Testi-lelki bajainkban gyógyítottál,
Haláltestvér karjaitól megtartottál.

/3
A mezőket te ruházod,
Ég madarát te táplálod;
Nem engedtél elpusztulni árván minket,
És megadtad mindennapi kenyerünket.

/4
Könnyeinket szárítgattad,
Homlokunkat simogattad,
Ha tévedtünk, a jó útra rátereltél,
Ha elestünk, irgalmasan fölemeltél.

/5
Hálásan hát megfogadjuk,
Törvényedet el nem hagyjuk,
Új esztendő minden napján légy mellettünk,
Hogy a bűnnek szeplője se érje lelkünk.

/6
S ha majd eljön a végóra,
Ajkunk nyílik búcsúszóra,
Hozzád vigye lelkünket az őrzőangyal,
Hol nincsen nap, nincsen éj, csak örök hajnal.

39. Szép kelet, szép nap


39
/1
Szép kelet, szép nap! nincs benned homály,
Mert az örök nap benned a király.
Új esztendőben új szívekkel,
Dicsérünk Jézus énekekkel.

/2
Már a bölcsőnél törlöd bűnünket,
Szűz Anyád keblén mosod lelkünket.
Új esztendőben új szívekkel,
Dicsérünk Jézus énekekkel.

/3
E napon ontod az első csepp vért,
Mit a jó Isten váltságul ígért.
Új esztendőben új szívekkel,
Dicsérünk Jézus énekekkel.

/4
Hogyha megtartasz még több időre,
Virradjunk boldog, szebb jövendőre.
Új esztendőben új szívekkel,
Dicsérünk Jézus énekekkel.

40. Kél a magasból tiszta fény


40
/1
Kél a magasból tiszta fény földre az új év kezdetén.
A kicsi Jézus köztünk él, s ontja ma vérét vétkünkért.
Hát vigadozzunk mindnyájan. Áldjuk a Jézust Anyjával,
És esedezzük térden őt, áldja meg ezt az esztendőt!

/2
Ó kicsi Jézus, édeském, mennyei csorgó mézecském.
Jaj, be korán hull véred már, szívem, ó Jézus, érted fáj.
Hát vigadozzunk mindnyájan. Áldjuk a Jézust Anyjával,
És esedezzük térden őt, áldja meg ezt az esztendőt!

/3
Szép piros véred csordulván, rajtad a név már Jézuskám:
Jézus, ó boldog édes név! Benne az üdv és békesség.
Hát vigadozzunk mindnyájan. Áldjuk a Jézust Anyjával,
És esedezzük térden őt, áldja meg ezt az esztendőt!

/4
Három-egy Isten áldva légy, győzelem, áldás mind tiéd.
Áldjuk a Jézus szent nevét, amely a Sátánt zúzza szét.
Hát vigadozzunk mindnyájan. Áldjuk a Jézust Anyjával,
És esedezzük térden őt, áldja meg ezt az esztendőt!

41. Ó, szép Jézus


41
/1
Ó szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben.
Ó Mária! Esedezzél értünk, édes reményünk!
Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben
Lehessünk Jézus drága kedvében.

/2
Ó szép Jézus! Drága szent nevedért kelj föl népedért.
Ó Mária! Tekints híveidre te szent Fiadért,
Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben
Lehessünk Jézus drága kedvében.

/3
Ó szép Jézus! Tartsd meg híveidet, mint tieidet.
Ó Mária! Jézusnak szent Anyja! Országunk tornya!
Adjad, kérünk, hogy ebben az új esztendőben
Lehessünk épek testben, lélekben.

42. Égi lakomára készüljünk

42
/1 Kezdetre
Égi lakomára készüljünk, hívek,
Az öröm Királya már elénk siet.
Meggyógyulnak gondok, sebek,
És az Úrnak békélt szívvel mondunk víg éneket.

/2 Dicsőítésre
Fölséges Úristen, eléd térdelünk.
Ember, angyal: minden dicsér, áld velünk.
Mert hatalmas a Te karod:
A víz borrá, a bor vérré válik, ha akarod.

/3 Evangéliumra
Kánai menyegzőn a Szűz Anya szól
Szent Fiához esdőn: „Elfogyott a bor.”
Hat kővedret megtöltenek.
Jézus szól. A víz borrá lesz. És ujjong a sereg.

/4 Hiszekegyre
Hiszünk az Atyában: Ő a hatalom.
Hiszünk egy Fiában: Ő az irgalom.
Vigasztaló Szentlélekben,
Gondviselő, csodatevő áldott egy Istenben.

/5 Felajánlásra
Fehér ostya és bor az áldozatunk,
Atyánk, magunkéból csak ezt adhatunk.
Harmatozd rá malasztodat
S Krisztus teste, Krisztus vére lesz a szent áldozat.

/6 Szent, szent-re
Szent, szent, szent vagy: csengje vígan énekünk.
Szent, szent, szent vagy: zengje egész életünk.
Jézus hív, hogy éljünk Vele:
Ő a szívünk örömbora, lelkünk szent kenyere.

43. Az isteni gyermeket

43
/1
Az isteni gyermeket, ki ma kijelentetett
A három szent bölcs előtt, dicsérjük és áldjuk őt.
Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, szép napunk támadt.

/2
A zsidók őt üldözék, a bölcsek megtisztelék
Arany, tömjén, mirhával, s a szív imádásával.
Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, szép napunk támadt.

/3
Szent hitünknek csillaga minekünk is jelt ada,
Hogy megjelent királyunk, kit epedve úgy vártunk.
Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, szép napunk támadt.

/4
Hit, remény és szeretet, mely tőle nyer életet:
Ez a hármas áldozat, melyet szívünk neki ad.
Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, szép napunk támadt.

/5
Isten-ember, nagy király! Előtted ím néped áll,
Kérvén szent malasztodat, hogy áldja jóvoltodat.
Szép jel és szép csillag, szép napunk támadt, szép napunk támadt.

44. Fényességén e mai napnak

44
/1
Fényességén e mai napnak,
Éneket mondjunk a mi Urunknak.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/2
Ült a földön keserű homály,
Négyezer évig úr volt a halál.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/3
S csillag gyulladt a komor egen,
Mennyei fénnyel messze keleten.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/4
Nézvén nézte három bölcs király:
Gáspár és Menyhért, öreg Boldizsár.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/5
„Csillag támad Izrael felől!”
Bálám próféta szólott e felől!
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/6
„Izraelben király született!
Menjünk imádni a szent kisdedet!”
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/7
Mennek, mennek a csillag után,
Gyermeki hittel megy a karaván.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/8
Három szent bölcs hozza a szívét,
Hozza a váró nemzetek hitét.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/9
Áll a csillag egy kis ház fölött,
S ők leborulnak a Kisded előtt.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/10
Hoznak tömjént, mirrha-kenetet,
Aranyat, s hozzá aranyszívüket.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/11
Szívünk hozzuk mi is ma, hívek,
Gyermeki szívet, színarany hitet!
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

/12
Tömjén módra száll fel énekünk,
Csorduló mirrha szent szeretetünk.
Új esztendőben mi vigadjunk,
Vízkereszt napján hálát adjunk.

45. János áll a part felett

45
/1
János áll a part felett, véle hívő nagy sereg.
S íme Jézus lép oda, mint a hajnal csillaga.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/2
János ujjal rámutat. Készít néki tört utat,
„Ím a Bárány, ím aki Bűneinket elveszi.”
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/3
És az Úr a vízbe lép, bűnös ember másaképp
És meghajtva szent fejét, kéri a kereszt jelét.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/4
Ámul a Keresztelő, ám Urának enged ő,
És a Krisztus szent jelül a Jordánban megmerül.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/5
Áhítattal néz a nép, s kettényílik a nagy ég,
Száll a Lélek, szent galamb, s a magasból kél a hang.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/6
„Ím, szerelmes egy fiam! Minden kedvem benne van.
Hallgassátok mindig őt!” Isten, erre adj erőt!
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

46. Ím az égen feltűnik

46
/1
Ím, az égen feltűnik, fénye melynek nem szűnik,
Jákob üdvös csillaga, a való fényár maga.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/2
Három bölcs, jeles király, aki régen jelre vár,
Látja már e csillagot, fényességest és nagyot.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/3
És a csillagfény nyomán járnak egy nagy Úr után:
Betlehemben föllelik, buzgalommal tisztelik.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/4
És arany ajándokot, mirha s tömjénillatot
Hódolattal nyújtanak annak, akit áldanak.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/5
Régi törvény vak ködét új világ oszlatja szét,
Tört reménység éjjelén fölragyog ma új remény.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

/6
Ó te boldog, szép remény, melyre int az égi fény,
Véled már a szív tele, csüggedésnek nincs helye.
Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap.

47. Violaszín gyászruhába

47
/1 Kezdetre
Violaszín gyászruhába öltözik fel a lelkünk.
Oltárodnak zsámolyánál bűnbánóan térdelünk.
Szent Fiadnak értünk hullott drágalátos szent vére,
Jámbor atyák intelme, szent beszédek kegyelme
Váljék lelkünk üdvére.

/2 Dicsőítésre
Dicsőséged zengedezték a földre szállt angyalok,
Amikor a bűnös földet átölelte szent karod.
Ó, űzzed ki lelkünkből a nagyravágyás szellemét,
És ezentúl mindenek: tűz, víz, ég, föld, tengerek
Zengjék Isten szent nevét.

/3 Evangéliumra
Drága Jézus, égből hoztad szent vallásunk tanait.
Égi, földi sorsunk felől szent Bibliád megtanít.
Jámbor atyák tanítása szívünkben most megfogan.
Ha az ég bár béborul, élünk aztán jámborul,
Hitünk szerint boldogan.

/4 Hiszekegyre
Tudjuk, hogy a hit kegyelmét Isten adja minekünk.
Hit nélkül a kárhozatnak mélységében van helyünk.
Add, Urunk, hogy e szent óra felélessze hitünket.
Hitünk legyen a szikla, mellette szálljunk síkra
S égbe vigye lelkünket.

/5 Felajánlásra
Tested, véred feláldoztad érettünk a kereszten,
Omló véred bűneinktől hogy tisztára feresszen.
Megtisztítjuk most szívünket, elhagyjuk a bűnöket.
És íme, felajánljuk, feléd lobog a lángjuk,
Fogadd el a szívünket.

/6 Szent, szent-re
Harsanjon fel ajakunkon a „háromszor Szent” dallama.
Fellángol e szent napokban üdvösségünk hajnala.
Már ezentúl angyalokkal egyesül az énekünk,
Kereszted átkaroljuk, újult szívvel daloljuk:
Szent vagy, szent vagy, Istenünk!

48. Isten áldjon, tünde játék


48
/1
Isten áldjon, tündejáték, te világi élet.
Tied voltam: megtagadlak, és lelkemnek élek.
Serlegedben telt a kedvem és a földi kincsen,
Megízleltem s megtanultam, hogy igaz jód nincsen.

/2
Tiszta mézzel csalogattál, úgy esengtem érte!
Epe volt a poharadban, mikor ajkam érte.
Csalfa hírrel hitegettél, ígértél nagyságot.
Hiúságok hiúsága! Már szememmel látok.

/3
Szívem immár magasabbra, igazabbra éhez:
Szállni vágy a gyönyörűség örök kútfejéhez.
Már előttem Isten arca s ama boldog Ország.
Már ezentúl annak élek. Világ, Isten hozzád!

49. Árva, bűnös lelkem reszket

49
/1
Árva, bűnös lelkem reszket, átkarolja szent kereszted.
Édes Jézus, szíved értem mennyi vért vesztett!

/2
Tilos, gonosz úton jártam. Hívó szódra nem vigyáztam.
Édes Jézus, Golgotáig jártál utánam.

/3
Tévedt bárány, gyönge, hűtlen: bűn árjában elmerültem.
Égi pásztor, szent szívednek sokba kerültem.

/4
Bűnöm szennyét úgy utálom, karjaim csak feléd tárom.
Jöjj el, édes, könyörülj meg rossz báránykádon.

/5
Szent öledre síró lélek: karjaidba visszatérek.
Ott maradok, néked élek, amíg csak élek.

/6
Jézus, édes jó szerelmem, mily jó nálad megpihennem!
Engedd szíved szent irgalmát örökre zengnem.

50. Mintha köztünk Jézus járna

50
/1
Mintha köztünk Jézus járna,
Elhallgat itt minden lárma.
Néma csendben, áhítatban
Örvendünk, mert az Úr itt van.

/2
Mint kis gerle a fészkére,
Védett, árnyas rejtekére,
Mint a szarvas hűs forráshoz,
Úgy vágyódunk oltárához.

/3
Itt megenyhül, aki szenved.
Aki fáradt, megpihenhet.
Így szól Jézus a szívéhez:
Én vagyok az örök élet.

/4
A nagy világ ezt nem érti,
Jézus szívét föl-fölvérzi.
Szíve üres kéjért dobban:
Szeressük mi annál jobban.

/5
Édes Jézus, ó ne fájjon
Az a sok bűn a világon.
S ha a sok bűn rosszul esnék,
Tekintsd szívünk hű szerelmét.

51. Hamvazkodjál, hívő lélek


51
/1
Hamvazkodjál, hívő lélek,
Mert porba tér ez az élet.
Akármennyit örvendeznél,
Ne feledd, hogy porból lettél.

/2
Hamvazkodjál, te dúsgazdag:
Mert javaid cserben hagynak.
Évek szállnak, és maholnap
Átadod mind földi pornak.

/3
Hamvazkodjál, szegény ember,
Viseld sorsod türelemmel:
Hamu hull a gyötrelemre
S irgalom a hű szívekre.

/4
Örömeink mind elmúlnak,
Könnyeink is porba hullnak.
Boldogok, kik megjavulnak,
Hamu szaván megindulnak.

/5
Ó, ki tested meggyötörted
S a Golgotán összetörted:
Adj nekünk is töredelmet,
Testünk ellen győzedelmet.

/6
S ha majd egyszer sírba szálltunk,
Testünk szerint porrá váltunk:
Őrizd porló csontjainkat
S hamvainknak adj nyugalmat.

/7
Kik testünket megtagadtuk,
Add, hogy egyszer visszakapjuk,
S átszellemült dicsőségben
Szerethessünk fönt az égben!

52. Hallgasd meg

52
/1
Hallgasd meg, hallgasd meg, hallgasd meg, Uram, könyörgésünket!
Engedj minékünk isteni kegyelmet.
Mennybeli Atya Isten, irgalmazz minékünk!

/2
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Ki teremtettél a te szent képedre.
Megváltó Fiú Isten, irgalmazz minékünk!

/3
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Kit megváltottál a te szent véreddel.
Szentlélek Úristen, irgalmazz minékünk!

/4
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Kit megszenteltél te szent kegyelmeddel.
Szentháromság egy Isten, irgalmazz minékünk.

/5
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Kit meg is őriz szent gondviselésed,
Jézus, az élő Isten fia, irgalmazz minékünk!

/6
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Ne haragudjál mireánk örökké.
Jézus, az Atyának fényessége, irgalmazz minékünk!

/7
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Engedj minékünk az imához kedvet.
Jézus az örök világosságnak fényessége, irgalmazz minékünk!

/8
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Bocsásd meg nékünk minden bűneinket.
Jézus, a dicsőség királya, irgalmazz minékünk!

/9
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Engedd, betöltsük a te szent törvényed.
Jézus, az igazságosság napja, irgalmazz minékünk!

/10
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
A kísértettől óvd meg a lelkünket.
Jézus, a boldogságos Szűz Máriának Fia, irgalmazz minékünk!

/11
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Adj szent malasztot kerülni a vétket.
Szeretetreméltó Jézus, irgalmazz minékünk!

/12
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Adj híveidnek lelki békességet.
Csodálatos Jézus, irgalmazz minékünk!

/13
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
A mennyországba vezérelj bennünket.
Jézus, erős Isten, irgalmazz minékünk!

/14
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Engedj minékünk jótékony esőket.
Jézus, a jövő élet Atyja, irgalmazz minékünk!

/15
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Engedj minékünk szép tiszta időket.
Jézus, a nagy tanács Angyala, irgalmazz minékünk!

/16
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Égi háborútól óvd meg híveidet.
Leghatalmasabb Jézus, irgalmazz minékünk!

/17
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
A jégesőtől mentsd meg földeinket.
Legtürelmesebb Jézus, irgalmazz minékünk!

/18
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Termékenységgel áldd meg szőleinket.
Legengedelmesebb Jézus, irgalmazz minékünk!

/19
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
A tűzveszélytől mentsd meg helységünket.
Szelíd és alázatos szívű Jézus, irgalmazz minékünk!

/20
Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek!
Minden veszélytől mentsd meg értékünket.
Jézus, a szűzesség kedvelője, irgalmazz minékünk!

53. Könyörülj, Istenem

53
/1
Könyörülj Istenem én bűnös lelkemen,
Szánakozz immáron szomorú szívemen,
Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét,
Vedd vissza vétkeim büntető vesszőjét.

/2
Továbbá mosogasd bűnöktől lelkemet.
Tisztítsd meg, gyógyítsd meg sebektől szívemet.
Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom:
Miattok nem lehet nyugságom, vígságom.

/3
Vétkeim lelkemet mint kígyók, úgy marják,
Mint éles tövisek, szívemet átjárják:
Hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől?
Félek és rettegek nagy ítéletedtől.

/4
Istenem! egyedül ellened vétettem,
Előtted ellened gonoszt cselekedtem;
Kegyelmes Úristenem! mi hasznod vesztemen?
Irgalmazz s könyörülj én bűnös lelkemen.

/5
El ne vess engemet isteni színedtől,
Meg ne fossz, könyörgök, a Te szent lelkedtől.
Tiszta szívet énbennem teremts, én Istenem!
Ne tartsd fönn már tovább haragod ellenem.

/6
Szabadíts ki immár a halál torkából,
Ments ki már bűneim kemény rabságából,
Hogy csak Néked élhessek, hozzád siethessek,
Téged magasztalván, benned örvendhessek.

/7
Nyisd meg, ó, ajkamat szent dicséretedre,
Ébreszd föl szívemet hő szeretetedre;
Csak Téged akarjalak, Téged óhajtsalak,
Téged szeresselek, Téged kiáltsalak.

/8
Tudom, hogy bűnbánó szíveket látogatsz,
És kiket ostorral gyakorta sújtogatsz,
Azok Néked kedvesek, jóra érdemesek,
Add, Uram Istenem! közülök lehessek.

54. Mit bízik e világ

54
/1
Mit bízik e világ ő álnokságában,
Kinek szerencséje vagyon elromlásban:
Ő hatalmassága haszontalanságban,
Miként agyagedény vagyon elromlásban.

/2
Többet higgy a jégre feljegyzett betűknek,
Hogysem mint e világ hízelkedésének;
És ne higgy, mert megcsal, szép ígéretének,
Mert soha nem talál bért reménységének.

/3
Inkább lehet hinni hamis férfiaknak,
Hogysem mint e világ árnyék hívságának,
Testi és mulandó mutogatásának,
Ártalmas és csalárd okoskodásának.

/4
Hová lett Salamon ő bölcsességével?
Avagy hol van Sámsom nagy erősségével?
Hol vagyon Absalon szép ékességével?
Avagy hol Jonatás kedveskedésével?

/5
Hová lett Julius hatalmasságával?
Avagy a Dúsgazdag ő lakodalmával?
Mondd meg, hol Tullius ékesszólásával?
Vagy Aristoteles mély tudományával?

/6
Ily nemes férfiak, ily fő nemzetségek,
Ily nagy uraságok s fejedelemségek,
Ily nagy birodalmak s ily nagy erősségek
Egy szempillantásban elmúlnak mindenek.

/7
Jaj, rövid ünneplés e világ szépsége,
Mint testnek árnyéka, csak olyan öröme;
De örök boldogság örök elvesztése
És sötét mélységre embernek vivése.

/8
Ne mondd hát tiednek, ami elveszendő,
Amit ad e világ, azt visszaveendő.
Mennyei dolgokat légy hát keresendő:
Ez boldog kereset, ez el nem veszendő.

55. Kereszten haldokló kegyes Jézusom

55
/1
Kereszten haldokló kegyes Jézusom,
Jövök, én tékozló, Hozzád, orvosom.
Nagy bűnökkel telten eléd térdepeltem,
Én kegyes Jézusom, tisztítsd meg a lelkem.

/2
Lábadnál, Jézusom, vezekelni jó.
Én gőgös homlokom a porba való.
Most tudom, mit érek, bűnös emberféreg,
Most tudom: por vagyok, és a porba térek.

/3
Szórjad, ó Istenem, főmre hamudat!
Bánat és kegyelem tisztaságot ad.
Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem
Lábadnál levetem töredelmességben.

/4
Én kegyes Jézusom, Tied vagyok én!
Mennyei orvosom, egyetlen remény.
Csak egy, amit kérek: majd, ha porba térek,
Lássa meg arcodat a megtisztult lélek.

56. A Golgota-lépcsőn állok






56
/1 Kezdetre
A Golgota-lépcsőn állok, vállamon a kereszt.
Gyarló szolgád könyörgését, Uram, ó meg ne vesd!

/2 Evangéliumra
A keresztről hallom, Uram: „Velem léssz a mennyben!”
Az utolsó ítéleten jobbra állíts engem.

/3 Hiszekegyre
Hiszem, Uram, hogy a kereszt a győzelem fája.
Aki véled felvállalja: feltámadás várja.

/4 Felajánlásra
Mielőtt szent színed elé, Jézus, lépni mernék:
Fogadd tőlem váltságdíjul szenvedésed kelyhét.

/5 Szent, szent-re
Jézusom, a jó halál csak átmenés a mennybe:
Üdvözültek tiszta lelke dicséreted zengje!

/6 Úrfelmutatás után
Ó hozsánna Néked, Jézus, leszállt Isten-ember:
Zengem én is ég tüzében tisztuló szívemmel.

/7 Áldozásra
Nem vagyok bár méltó Hozzád, mégis jöjj szívembe,
S ragadj engem föl magaddal, Jézusom, a mennybe!

57. Buzgó szívvel ünnepeljük





57
/1 Kezdetre
Buzgó szívvel ünnepeljük Üdvözítőnk kínjait,
Szívtörődve elkísérjük Golgotára lépteit.
Ó kegyelmek fő kegyelme, mely miránk, nagy bűnösökre, vére által árad itt.

/2 Kezdetre
Ó nagy Isten, mind az ég, föld megdicsőít tégedet,
S minden, ami él azokban, áldja nagy Fölségedet.
De Fiadnak áldozatja legfőképpen megmutatja végtelen kegyelmedet.

/3 Evangéliumra
Tőled kapott szent iratból tudjuk a törvényeket,
Miket Jézus a világnak élőszóval hirdetett.
S melyek élte alkonyával, a keresztfán tűrt halállal lettenek végrendelet.

/4 Hiszekegyre
Ó kegyelmes Üdvözítőnk, hisszük tanításidat,
Melyeket megtartva, nékünk Isten áldást osztogat.
Hisszük, mert a szent keresztfa s drága véred bizonyítja, hogy nem csalhat meg szavad.

/5 Felajánlásra
Az áldozat az oltáron most megújul csendben itt,
Melyet értünk a keresztfán Jézus egykor végbevitt.
Drága vére bő harmatja mi lelkünket mosogatja, amit a bűn elrútít.

/6 Felajánlásra
Üdvözítőnk szenvedése fájdalmunknak enyhe lett,
Gyötrelmével, halálával nyert ő nekünk életet.
Ó Jézus, te vagy reményünk, vigasztalónk, üdvösségünk, te vagy édes mindenünk.

/7 Szent, szent-re
Zengje szívünk, zengje nyelvünk: szent vagy, édes Jézusunk!
Mert te lettél a keresztfán a mi lelki orvosunk.
Hajtsd szívünk a jóra, kérünk, benned van csak egy reményünk, hogy lakodba juthatunk.

58. Bűnbánóknak menedéke




58
/1 Kezdetre
Bűnbánóknak menedéke!
Trónusodhoz eljövünk,
Ah! mert máshol nincs üdv s béke,
Jézus, irgalmazz nekünk.

/2 Kezdetre
Szenvedésed drága árán
Váltottad meg életünk,
Ó! ne hagyj el minket árván,
Jézus, kegyelmezz nekünk.

/3 Hiszekegyre
Hisszük, Uram, mindazt, amit
Üdvünk végett hinni kell,
Amit a Szentegyház tanít,
Ebben élünk s halunk el.

/4 Felajánlásra
Kenyeret s bort áldozatul
Felajánlván Teneked,
Kérünk, add meg bő jutalmul
Megtérésre szent kegyed.

/5 Felajánlásra
Jézus teste s vére által,
Mit a kenyér s bor jelent,
Add, hogy küzdvén a halállal
Nyerjünk babért odafent.

/6 Szent, szent-re
Szent vagy, Uram! örökké szent,
Mi megváltó Istenünk!
Mit a szentek zengnek ott fent,
Add nekünk is zengenünk.

59. Bűnös lelkek




59
/1 Kezdetre
Bűnös lelkek, tisztulásra szentmisére jöjjetek,
Keresztúton elkisérni azt, ki meghalt értetek.
E nagyböjti szent időben bánat könnye hulljon bőven, hogy megmossa lelketek.

/2 Kezdetre
Ezredeken harsog által a próféták szózata:
Bízzatok, mert el fog jönni a fájdalmak Férfia.
Ő hordozza terheinket, átvállalja bűneinket, meggyógyultok általa.

/3 Evangéliumra
Halljad bűnös, már a Jóhírt ihlett ajkak hirdetik:
Az időnek Isten szabta teljessége bételik.
Eljött már a tiszta Bárány, ki elveszi vére árán a világnak bűneit.

/4 Hiszekegyre
Hallottátok, keresztények, Megváltótok tetteit,
Megvalljátok tanítását, mely örökre üdvözít.
Ám kegyelmet vére úgy ad, akkor nyílik mennybe utad, hogyha benned él a hit.

/5 Felajánlásra
Krisztus vérén tört meg a bűn, és megtört a kárhozat.
Krisztus vére az oltárról újra most az égbe hat.
Új szövetség tiszta papja önmagát itt bemutatja. Ó egyetlen áldozat!

/6 Szent, szent-re
Szent az Isten, szent az Isten, égnek-földnek Istene.
Fölségének énekével ég és föld és szív tele.
De a megtért tiszta lélek az irgalom Istenének legkedvesebb éneke.

60. Hogyha hozzád járulunk


60
/1 Kezdetre
Hogyha hozzád járulunk, szemünk könnybe lábad,
S úgy csókoljuk, ó Urunk, drága keresztfádat,
Amelyen kegyetlen kínozták szent tested,
Amelyet szent kebled drága vére festett.

/2 Evangéliumra
Krisztusnak szent keresztje győzedelmi zászlónk,
Amellyel megszerezte üdvünket Megváltónk.
Hitünknek, üdvünknek drága szent jelvénye,
Szent kereszt, te jelezd: mily nagy hitünk fénye.

/3 Hiszekegyre
Hisszük: égi székéből az Isten leszálla
És egy szűznek méhéből testet vett magára.
Keresztre szegezve kigúnyolni merték,
Sebezték szent testét s szívét általverték.

/4 Felajánlásra
Ezt a sok kínt érettünk kellett elszenvedned,
Hogy nekünk, kik vétettünk, megnyissad a mennyet.
Hálánkat irántad csak azzal tudatjuk,
Hogy e szent kenyeret és bort bemutatjuk.

/5 Szent, szent-re
Amikor szent lelkedet, Megváltónk, kiadtad,
A világ megreszketett, megrendült alattad.
Föld és ég hirdették, hogy Te vagy, szent Isten,
Akit áld és imád a világon minden.

61. A fényes Istenarcot


61
/1
A fényes Istenarcot vér s fájdalom fedi:
Mint küzde szörnyű harcot, hallgatva hirdeti.
A főn, mely égi bérre százszorta érdemesb,
Szúr vad tövis füzére, így még dicsőbb, nemesb.

/2
Ő Isten Egyszülötte, mindenható király;
S most győz a düh felette, csúfos halált kínál.
Nincs benne semmi épség, letört virág a test,
S mégis mily égi szépség, mit rózsa pírja fest.

/3
Alázva, törten állok a szent kereszt alatt,
E könny legyen a zálog, mily hőn sirattalak!
E könny szívem tanúja, hogy már híven szeret,
Ó vedd szívedbe újra, itt adj örök helyet.

62. Ah! Jaj! Mit szemlélek

62
/1
Ah! Jaj! mit szemlélek, én bűnös rút lélek e gyászsírban?
Istenem, hogy megholt, aki teremtett volt, koporsóban
Temettetett s kivitetett. Kínoztam, szegeztem,
fára feszítettem, mert vétettem.

/2
Zsidóknál keményebb, sokkal kegyetlenebb, bűnös vagyok,
Mert én megesmérem: amiket tett értem, hogy mily nagyok!
Én árultam, ostoroztam, gyilkosan megöltem,
Vajjon mért születtem, teremtettem?

/3
Itt fekszik rejtekben, árnyék kenyér színben, szent testében.
Ide behozatott, kővel elzáratott holt test képen.
Sírj én szívem, hóhér szívem, az ártatlan bárányt
Vérengző vad gyanánt mért üldöztem?

/4
Hogy szenvedj így értem, ah, mivel érdemlem, én Istenem?
Hogy mennyből földre szállj, fölségedtől megválj, én Istenem!
Csupán ezért, szerelmedért alkotott férgedhez,
Pártütő népedhez, én Istenem!

/5
Ó Jézus, mégse hagyj, bár értem sírban vagy, esedezem!
Sebeid csókolom, bűnömet megvallom és könnyezem.
Ó én vétkem! Én nagy vétkem! Jobbulást igérek,
Fogadom, megtérek, segíts, kérlek!

63. A keresztfához megyek


63
/1
A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
S ott talállak, ó szűz Anya, fájdalom közt bágyadozva,
Tőr veré át lelkedet.

/2
Mely gyötrelem volt neked Isteni szülöttedet
Látni szegény jászolban.
S midőn annyi ellenségek romlására esküvének:
Tőr veré át lelkedet.

/3
De midőn ezek felett láttad, mennyit szenvedett,
Szenvedett az ártatlan;
Láttad őt a Kálvárián, két lator közt a keresztfán:
Kínodat ki mérje meg!

/4
A nap elsötétedett, ennyi kínt nem nézhetett!
Borzadván rengett a föld.
Sírt, kesergett, gyászolt minden az egész nagy természetben;
De gyötrelmed nagyobb volt.

/5
Ezt, ó fájdalmas Anya! mind értem tűrted vala,
Értem, háládatlanért!
Ki Fiadat megvetettem, és keresztre feszítettem,
Ó én kárhozat fia!

/6
Most a lelkiismeret életemnek átka lett,
Istenem, hová legyek?
Nincs lelkemnek csendessége, rettent a bűn szörnyűsége,
Jaj, kétségbe kell esnem!

/7
Ah, de fülembe hata Szent Fiad e szózata:
„Ím' anyád, ó tanítvány!”
Tanítványa én is voltam, míg a bűnre nem hajlottam,
Ő engem is rád bízott.

/8
Ne nézd bűnös-létemet, hanem a szeretetet,
Mely értem a fán vérzett.
Fájdalmaid, ó szűz Anya, indítsanak bűnbánatra,
Hogy kegyelmet nyerhessek.

64. Az Atyának egy fiát

64
/1
Az Atyának egy Fiát, kit öröktől nemzett,
Éjfél után elfogák, igaz Isten-embert.

/2
Messze futnak társai, elszakadva tőle,
A zsidóság éktelen csúfot űz belőle.

/3
Pilátushoz elvivék őt hat óra tájban,
S hamis tanúk vádolák, mint gonoszt, szavában.

/4
Megkötözvén két kezét, csapdosák orcáját,
Rútul összeköpdösék égderült világát.

/5
Hogy kilenc volt, lárma lőn: „Csak feszítsd fel őtet”,
S a gonosz nép rá veres gúnyruhát terített.

/6
Tövisekből koronát tettek szent fejére:
Visz keresztet vállain büntetés helyére.

/7
Volt tizenkét óra, hogy a keresztre vonták,
S két lator közt keresztfán fel is állították.

/8
Kínok miatt szomjazék, s ők epét adának
Annak, aki elvevé bűnét e világnak.

/9
Halálra ment délután három óra tájban,
„Fogadd, Atyám, lelkemet!” mondta végszavában.

/10
Pogány vitéz oldalát tőrrel átlyukasztá,
Rengett a föld és a nap fényét elfogyasztá.

/11
A keresztről levevék még aznap délestén,
Benne életerejét istensége rejtvén.

/12
Nézd, ó bűnös, így hal az, kiben élted támad,
Sírj fölötte s törje meg szíved a bűnbánat.

/13
Betakarták alkonyon sziklasír ölébe
A szent testet, mely jövő életünk reménye.

/14
A próféták szavai megvalósodának,
Messiásban vártak ők üdvöt a világnak.

65. Áll a gyötrött


65
/1
Áll a gyötrött Isten-anyja,
Kín az arcát könnybe vonja.
Úgy siratja szent Fiát,
Úgy siratja szent Fiát.

/2
Gyász a lelkét meggyötörte,
Kín és bánat összetörte,
Tőrnek éle járta át,
Tőrnek éle járta át.

/3
Ó mi nagy volt ama drága
Szűzanya szomorúsága
Egyszülött szent magzatán,
Egyszülött szent magzatán.

/4
Mennyit sírt és hogy kesergett,
Látván azt a nagy keservet,
Azt a nagy kínt szent Fián,
Azt a nagy kínt szent Fián.

/5
Ki ne sírna, melyik ember,
Hogyha ennyi gyötrelemben
Látja lankadozni őt,
Látja lankadozni őt?

/6
Ki ne sírna Máriával,
Hogyha látja szent Fiával
Szenvedni a szent Szülőt,
Szenvedni a szent Szülőt?

/7
Népét hogy megmossa szennytől,
Látta tenger gyötrelemtől
Roskadozni Jézusát,
Roskadozni Jézusát.

/8
Látta édes egy-szülöttét,
Halálos nagy elepedtét,
Látta, hogy halálra vált,
Látta, hogy halálra vált.

/9
Szeretetnek szent kútfője,
Fájdalomnak éles tőre
Járjon át a lelkemen,
Járjon át a lelkemen.

/10
Hogy szívemben lángra kelne
Krisztusomnak szent szerelme.
Segíts néki tetszenem,
Segíts néki tetszenem!

/11
Én szívembe jól bevéssed,
Szűzanyám, nagy szenvedésed
S az átvertnek sebeit,
S az átvertnek sebeit.

/12
Gyermekednek, a sebzettnek,
Ki miattam szenvedett meg,
Osszam meg gyötrelmeit,
Osszam meg gyötrelmeit.

/13
Add meg, kérlek, hogy míg élek,
Együtt sírjak mindig véled
S azzal, ki a fán eped,
Azzal, ki a fán eped.

/14
A keresztnél véled állni,
Gyászban véled eggyé válni:
Erre űz a szeretet,
Erre űz a szeretet.

/15
Dicső Szűze szent szűzeknek,
Hadd ízleljem kelyhedet meg.
Add nékem fájdalmaid,
Add nékem fájdalmaid.

/16
Add tisztelnem, add viselnem,
S nem felednem, holt Szerelmem,
Krisztusomnak kínjait,
Krisztusomnak kínjait.

/17
Sebeivel sebesítsen,
Szent mámorba részegítsen
Buzgó vérével Fiad,
Buzgó vérével Fiad.

/18
Hogy ne jussak ama tűzbe,
Védj meg engem, drága Szűz, te,
Az ítélet ha riad,
Az ítélet ha riad.

/19
Krisztusom, ha jő halálom,
Anyád szeme rám találjon,
És elhívjon engemet,
És elhívjon engemet.

/20
S hogyha testem porba tér meg,
Lelkem akkor a nagy égnek
Dicsőségét lelje meg,
Dicsőségét lelje meg.

66. Bűnös lélek, sirasd, kérlek

66
/1
Bűnös lélek, sirasd, kérlek, Uradnak nagy kínját,
Mert ártatlan, mint egy bárány, szenved a keresztfán.

/2
Tekints, kérlek, szent sebére édes Teremtődnek,
Melyet szenved, hogy lelkedet adja üdvösségnek.

/3
Bűneinkért ostorozzák az ártatlan Bárányt;
Tövisekkel koronázzák, s kínozzák, egyaránt.

/4
Kegyes Jézust, az ártatlant utcákon hordozzák,
Kaifástól Pilátushoz kötözve hurcolják.

/5
Bűneinkért arculverik, pökdösik orcáját;
Irgalmatlan megcsúfolják, szaggatják szent haját.

/6
Vérszomjasan kiáltozzák: feszítsd, feszítsd meg őt!
Gyalázatos keresztfára húzzák a jótevőt.

/7
Kegyes Jézus! légy irgalmas nékem bűneimért,
Ki a magas szent keresztfán ontottál értem vért.

67. Bágyad gyötrelmében

67A
/1
Bágyad gyötrelmében a mártírok anyja,
Hét fájdalom tőre szívét által hatja.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/2
Szelíd galambformán zokog édes Fián,
Hogy a kereszt fáján látja végső órán.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/3
Ó keserves Anya, szűzességnek lánya,
Általverte szíved Fiad nehéz kínja.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/4
Sok kínban ellankadt Jézus, keresztfádról
Szólj már Szűzanyádhoz, ki hozzád sírván szól.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/5
Ó keresztény, tudd meg: lelked váltságáért
Szenved szent Fiával, örök boldogságért.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/6
Hóhér zsidóságnál keményebb szívűnek
Mondlak, hogyha nem sírsz fájdalmán a Szűznek.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

/7
Sírjunk hát mindnyájan, és kövessük sírván,
Úgy lészen mellettünk a halálos órán.
Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját!

68. Hol vagy, édes Jézus

68
/1
Hol vagy, édes Jézus, szerelmes szülöttem,
Ki nélkül már a világon holtig árva lettem.

/2
Hol vagy két szememnek tündöklő világa,
Elepedett bús szívemnek csendes boldogsága?

/3
Hol vagy én szívemnek buzgó kívánsága?
Életemnek mézzel folyó kedves vigassága?

/4
Mondjátok meg nékem, ó ti magas hegyek,
Szülöttemet fölkeresni vajjon merre menjek?

/5
Mutassatok útat, ó ti olajkertek,
Hol megfogták szülöttemet: vele merre mentek?

/6
Ti darabos, éles, hegyes, köves utak,
Szent Fiamnak vércsöppei követekre hulltak.

/7
Ó jaj, ez a szent vér szomorúság jele.
Előmbe fú halálának immár fagyos szele.

/8
Ó sírjatok vélem, jó asszony barátim,
Kik tudjátok e világban az én árvaságim.

/9
Megepedett szívem, ne hagyjatok, kérlek!
Jaj, fogjatok, elalélok, sír bennem a lélek.

/10
Enyhítsd kesergésed, siralmas Szűzanya,
Mert szent Fiad harmadnapra feltámad, megmondta.

/11
Nosza, tövén mink is a kereszt fájának
Síránkozzunk szent halálán szerelmes Fiának.

69. Jer, dícsérjük mindeneknek Atyját

69
/1
Jer, dicsérjük mindeneknek Atyját,
A szép Szűznek áldott szent magzatját,
E világnak édes megváltóját,
Bűnösöknek kegyes szószólóját.

/2
Jer, tiszteljük áldott keresztfáját,
Sötétségben fényeskedő fáklyát,
Fagyos éjben melegítő lángot,
Ellenségtől elrejtő palánkot.

/3
Jer, imádjuk szálkás, kemény fáján
A megfeszült, feláldozott Bárányt,
Kinek testét mi bűneink tépték,
Ki elvette világ minden vétkét.

/4
Jer, sirassuk tenger bűneinket,
Ezekért várt örökös tűz minket,
De védőnk lett a bíró, ki büntet,
S elégette adóslevelünket.

/5
Jer hát, verjük bűnbánatos mellünk!
Férgek vagyunk, néki mégis kellünk.
Romok vagyunk, ő szeretett mégis,
Ostorokig, keresztfáig, vérig.

/6
Jer, fogadjuk éltünk jobbulását!
Már ezután mindenek meglássák:
Arról fogunk tanúságot tenni,
Kinél jobban nem szeretett senki.

70. Jézus, világ megváltója


70
/1
Jézus, világ Megváltója,
Üdvözlégy, élet adója,
Megfeszített Istenfia,
Szent kereszted szívem hívja.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/2
Általszegve kezed, lábad,
Átvert tested roskad, bágyad,
Mezítelen tépett melled!
Ó siratlak, ó ölellek!
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/3
Virágoknak szép virága,
Honnét orcád sárgasága?
Hegyes tövis koronázott,
Édes orcád vérrel ázott.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/4
Asszú földet harmatozván,
Vérzel, vérzel a keresztfán.
Úgy piroslik tested róla,
Mint a most nyílt piros rózsa.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/5
Szent karjaid széjjeltárod,
Tán az embereket várod,
Kiken vérrel könyörültél,
Betegekért betegültél.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/6
Ím én magam hozzád vettem,
Magunk vagyunk, Uram, ketten,
Szent fejedet hozzám hajtsad,
Szóljon hozzám kékült ajkad.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/7
Piros forrás, nyílj meg nékem,
Ez a mély seb menedékem!
Ha illeti szomjas ajkam,
Nincs ereje bűnnek rajtam.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/8
Fektess el e véres ágyon,
Most szenvedni véled vágyom,
Ha megmosdom e szent vérben,
Fehérré lesz minden vétkem.
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

/9
Jézusom, ha jön a végnap,
Ismerj engem magadénak,
Homlokomon piros véred:
Tied vagyok, úgy ítélj meg!
Jézus, add, hogy hozzád térjek,
Veled haljak, veled éljek.

71. Keresztények, sírjatok





71
/1
Keresztények sírjatok,
Mélyen szomorkodjatok.
Keseregjen minden szív,
Aki Jézusához hív.

/2
Nincsen abban irgalom,
Hozzád buzgó fájdalom,
Aki téged meg nem szán,
Ó Jézus, a keresztfán.

/3
Szent testednek sebeit,
Vérrel folyó kékeit
Aki látja, és nem sír,
Élő hittel az nem bír.

/4
A kősziklák repednek,
Nap és hold sötétednek,
Minden élő megindul,
Csak a bűnös nem búsul.

/5
Szállj szívedbe, sirasd meg
Vétkeidet s fontold meg,
Hogy az Isten Fia volt,
Aki érted így megholt.

72 Keservesen siratja


72
/1
Keservesen síratja Mária fiát,
Midőn látja halálra menni magzatát.
Csordul könnye Máriának, szíve szakad Szűzanyának nagy bánatjában.
Nincsen helye bús szívének, nyugodalma sincs lelkének nehéz kínjában.

/2
Senki sincsen sorsosa nagy fájdalmának,
Nincs segítő orvosa nehéz kínjának.
Szűz Mária elfáradott, egész teste elbágyadott nagy bánatjában.
Piros színe elhervadott, áldott Anya ellankadott a nagy sírásban.

/3
Merre vagytok, Mária jóakarói?
Merre vagytok, bánatja igaz szánói?
Bár jó szívvel ápolnátok, gyenge karját megfognátok, mert elfáradott;
Rózsavízzel öntöznétek, balzsamokkal illetnétek, mert elbágyadott.

/4
Ó, bárcsak az én szívem hozzád mehetne,
Hogy tégedet a földről felemelhetne.
Bús gerlice formájára itt maradott árvaságra a Szűz Mária.
Mindenektől elhagyatott, szent Fiától megfosztatott a Jézus Anyja.

/5
Ó, kegyetlen nemzetek, kőszívű népek!
Ezt a pogány vadságot hogy tehettétek?
Szegényt úgy megkínoztátok, mindhalálig bántottátok az Isten Fiát.
Bűnötöket elhagyjátok, bűnbánattal sirassátok az egek Urát!

/6
Fogadj engem, Szűzanyám, igaz fiadnak,
Hadd törlöm le könnyeit síró arcodnak!
Ó Szűzanyám, véled járjak, véled éljek, véled haljak, és Jézusoddal.
Véled légyen szenvedésem, halálom és temetésem, és szent Fiaddal.

73. Krisztus Anyja, Szűz Mária

73
/1
Krisztus Anyja, Szűz Mária, keresztfánál sírván síra.
S midőn látá, hogy szent Fia gyötrelmében hervadozna,
Keseregvén így szóla, keseregvén így szóla.

/2
Ó Istenem, hová legyek! Halál, hol vagy? Éltem vegyed!
Szívem szakad gyötrelmemben, pallost érzek én szívemben.
Ó szerelmes Jézusom, én megváltó Krisztusom!

/3
Ki az, ki így meggyalázott, tövisekkel koronázott?
Ki adott ily rút halálra, ki szenteknek vagy példája,
Angyaloknak királya, mind a világ bírája.

/4
Édes, kedves szememfénye, én életem egy reménye,
Kit véremmel tápláltalak, e világért átadtalak,
Krisztus, ember és Isten, Krisztus, ember és Isten.

/5
Jaj keresztfa, be magas vagy! szánj meg immár, sírni ne hagyj:
Hajolj alá szent terheddel, szép Jézusom ne vegyed el,
Szívem drága örömit, szívem drága örömit.

/6
Drága fejed, lábak, kezek, minden tagok mind sebesek,
Megszaggatták te szent tested, a keresztfát vérrel fested,
Ó mennyei nagy Szépség, immár benned nincs épség!

/7
Gyászba, fényes nap, öltözzél, hold, homályba rejtekezzél,
Fényességtek mert már nem él, itt meghalt, ki mennyekben él.
Világ, gyászba öltözzél, világ, gyászba öltözzél.

/8
Ordítsatok és sírjatok velem minden földi vadak.
Fájdalomtól hasadjatok, hegyek, sziklák és kőfalak
Szép Jézusom nagy kínján, Isten Fia halálán.

74. Ó Jézus, Jézus


74
/1
Ó Jézus, Jézus, ó lankadt Jézus,
Istennek vérző Fia!
Tűrés példája, szentség formája,
Ó lelkünk drága díja!

/2
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Mennyeknek édessége!
Hogy meghervadtál, jaj, megfonnyadtál,
Ó lelkek üdvössége!

/3
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Ó hívek ékessége!
Ártatlan tűrtél s minket megnyertél,
Ó szívünk édessége!

/4
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Mit tettél a világért!
Véredet ontod, testedet rontod
Ádámnak rossz magváért.

/5
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Szent tested én kötöztem.
Rút életemmel, rút beszédemmel
Melledet általdöftem.

/6
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Szent tested, ó, én vertem,
Szeretvén vétket, rút részegséget,
Eceted én kevertem.

/7
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Szent véred én ontottam,
Szent fejed szúrtam, kezeid fúrtam,
Életed én rontottam.

/8
Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus,
Szenvedek véled méltán.
Kínodat szánom, vétkemet bánom,
Kereszted mellett sírván.

75. Ó szerencsés bűnös ember

75
/1
Ó szerencsés bűnös ember! Néked támad életed,
Jézus Krisztus meghal érted, ó végtelen szeretet!
Üdvözítőd lett Ő néked, az életben hű vezéred, áldozat lőn éretted.

/2
Íme, nézzed koszorúját, áldott fejét szúrdalja,
Nézzed, testét mily iszonyú nagy fájdalom furdalja,
Keze, lába s minden ere gyötrelemmel s kínnal tele, mindenét kín szaggatja.

/3
Tövis közt a liliomot, bűnös ember, szeressed,
Atya Isten szent Fiáért változtasd meg éltedet.
Ó, ne bántsd őt vétkeiddel, erkölcstelen életeddel, mert Ő a te Istened.

75B Világ megváltó Jézus

75B
/1
Világ megváltó Jézus,
Keresztre felfeszítteték,
Isten Báránya, Jézus
Érettünk megtöretteték.

/2
Hamis világ szépsége!
Ruháknak ékes látszatja,
Pusztúlj, test kényessége!
Szívemet bánat szaggatja.

/3
Ó, testem, sírnak étke,
Maholnap földbe szállandó,
Benned a bűnnek mérge,
Már-már halálra válandó.

/4
Föl, föl, már ébredj, szívem,
Én lelkem már erősödjél,
Hogy innen égbe jussunk,
Már mindig jól és szentül élj!

76. Zengd, ó nyelv, a győzedelmet

76
/1
Zengd, ó nyelv, a győzedelmet, mely dicső harc bére lett,
S a keresztnek szent jeléről mondj dicsérő éneket:
Ilyen hősi áldozattal csak a Krisztus győzhetett.

/2
Szánta Isten, hogy a fáról ősszülőink ettenek,
Hogy az átkos alma révén csak halálra leltenek,
S fát jelölt ki, mely a másik fának átkát törje meg.

/3
Üdvösségünk drága művét rend kívánta, szent örök,
Hogy okosság nyerjen harcot száz-fortélyú bűn fölött.
Onnan jöjjön gyógyulás is, hol sebet a bűn ütött.

/4
Mikor hát a szent időnek teljessége ránk köszönt,
Küldetett az égi várból ama drága Egyszülött,
És a szűzi tiszta méhben testruhába öltözött.

/5
Sír a Kisded és a jászol szűk ölében rejtezik,
Szűzanyjának drága karja rongyba rejti tagjait:
És az Isten kezét-lábát pólyarongyok kötözik.

/6
Már a harminc év lepergett és a kör teljesre vált.
A keresztet Üdvözítőnk szabad szívvel fogta át,
És a Bárányt a keresztre áldozatnak felvonák.

/7
Epeital elepeszti, vérzi testét szeg, tövis,
Lándzsa forrást nyit Szívében, s ömlik drága vér és víz:
Ez a szent hab mos fehérre eget, tengert, földet is.

/8
Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb:
Virág, lomb, fa, drága termés erdőn nem nő becsesebb.
Édes Ág te, édes szeg te: de a terhed édesebb.

/9
Hajtsd meg lombod, ó magas fa, nyisd puhára ágaid,
Bár merevnek és keménynek születtél, most légy szelíd,
És öleld át puha-lágyan nagy királyod tagjait.

/10
E világnak áldozatját méltón csak te tarthatád,
Hullámhányta életpályánk révbe rajta át talált.
S mert a Bárány vére mosta, le is győzte a halált.

/11
A Háromság dicsőségét énekeljék mindenek,
Atyát, Fiút és a Lelket egy dicséret zengje meg,
És nevét a Három-Egynek föld dicsérje és egek.

77. Megváltó királyunk


77
/1
Megváltó királyunk elébe megyünk,
Méltó tisztelettel Urunkhoz legyünk,
Hozsannát kiáltson néki minden hív,
Dicsérettel áldást mondjon nyelv és szív.

/2
Így tisztelte Jézust a zsidó nemzet,
Virágvasárnapján nagy gyülekezet,
Elébe kimentek pálmaágakkal,
Dicsérő énekkel és virágokkal.

/3
Hogy a szent városhoz már közelgetett,
És fényes pompával bévezettetett,
Ruháját a népség földre teríté,
És útját zöld ággal fölékesíté.

/4
És örvendő szívvel kiáltozának:
Hozsánna, hozsánna Dávid fiának!
Áldott az, ki az Úr szent nevében jön!
Áldják őt a hívek most és örökkön.

/5
A gyermekek kézbe pálmaágakat
Vevén, dallal áldják szent királyukat.
Ez az, ki népének jött váltságára,
Minden földi ember boldogságára.

/6
Ó Isten egyháza, Sion leánya,
Ím jő mostan hozzád Isten Báránya,
Húsvéti bárányképp hozzánk látogat,
Hogy érettünk lenne égő áldozat.

/7
Áldás néked, édes Isten Báránya,
Ki jössz e világnak megváltására,
Dicsőség, dicséret, imádás legyen
Néked földön, égen, örökkön, Amen.

78. Szívünk, lelkünk most kitárjuk

78
/Bevezető
Szívünk, lelkünk most kitárjuk,
Utad, Jézus, veled járjuk.
Kérünk, mélyen belevéssed
Szíveinkbe szenvedésed.

/1.állomás
Áll a gyilkos, nagy ítélet,
Rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem néked.

/2.állomás
Itt van már a kereszt fája,
Hurcolnod kell Golgotára.
Uram, én meg puhán, restül
Vonakodom a kereszttül.

/3.állomás
Botlik, roskad szegény tested,
Nem bírja a nagy keresztet.
Földre sujtód, jaj! én voltam,
Ki oly sokszor elbotoltam.

/4.állomás
Ó jaj, látod jönni szemben
Édesanyád, gyötrelemben.
Ó csak én is véle járnék
Krisztus után, mint az árnyék.

/5.állomás
Vinni terhed, segítségül,
Itt van Simon Cirenébül.
Bárcsak én is, bűnös lélek,
Keresztemmel követnélek!

/6.állomás
Jámbor asszony siet hozzád,
Kendőjével törli orcád.
Vajjon hát én, kőszívemmel,
Mennyi könnyet törültem fel?

/7.állomás
Földre roskadsz másodízben,
Értem tűrő kegyes Isten.
Hát én hányszor tántorultam!
Bűneimbe visszahulltam!

/8.állomás
Sírva jöttök ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe.
Jaj, rám is szól, ami rátok:
„Magatokat sirassátok!”

/9.állomás
A keresztnek szörnyű terhe
Harmadszor is földre ver le.
Ested adjon szent kegyelmet,
Hogy a bűnből talpra keljek.

/10.állomás
Megcsúfoltak ruha nélkül,
Borzad szájad vad epétül.
Tisztes mérték, szent szemérem,
Mindig, mindig maradj vélem!

/11.állomás
Édes Jézus drága testét
Véres fára fölszegezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
Szent keresztfa, sírva áldunk.

/12.állomás
Megváltásunk már betelve:
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek kegyelméből!
Ki szakaszt el szerelmétől?

/13.állomás
Keresztfádról már levesznek,
Szent Szűz szívén pihen tested.
Bár pihennél mindig nálam,
Tiszta szívem templomában.

/14.állomás
Már a szent test sírba téve
Újon metszett szirt ölébe,
Onnan kél fel harmadnapra,
Halált, pokolt letiporja.

/Záróének
Uram, hiszek és remélek,
Én szerelmem, neked élek.
Szánom-bánom minden vétkem,
Légy az enyém egykor égben.

79. Áhítattal készülődjünk


79
/1 Kezdetre
Áhítattal készülődjünk, testvérek,
Emlékére ama titkos estének,
Hol a piros borbul Krisztus vére csordul
S lesz a kenyér áldozata testének.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a magasságban Istennek,
Jézus és a tanítványok így zengtek.
A húsvéti ének szállott fel az égnek,
Zengje velük buzgó szava mindennek.

/3 Evangéliumra
Isten szavát hallotta az emberség,
S áldozattal hódolt néki minden nép.
Boldogok, mi hittünk, édes fiak lettünk
S áldozatunk maga lett az Istenség.

/4 Hiszekegyre
Mondá Jézus az utolsó szent esten:
„Vérem e bor, ez a kenyér én testem”.
Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog,
Hát még aki lakomáját élveztem!

/5 Felajánlásra
Áldozatul felajánlta szent testét,
Emlékére apostolok ezt tették,
Így akarta: tesszük, drága testét vesszük,
Neked, Uram, áldozatunk megtessék.

/6 Felajánlásra
Fogadd, Uram, kegyelemmel mívünket,
Hozzáadjuk a kenyérhez szívünket;
Alázatos hittel, áldozatul vedd el,
Odahajtjuk szent kebledre fejünket.

/7 Szent, szent-re
A mindenség ezer hangon egyet zeng:
Szent az Isten, szent az Isten, szent, szent, szent!
De a legszebb ének az Atya szívének
Szent Fiának áldozatja idelent.

80. E szín alatt


80
/1
E szín alatt itt a nagy jó,
Emberszívvel kívánható.
Égen, földön ami csak jó,
Mind csak ettől, ebből való.

/2
Itt van Jézus fehér színben,
Mint melegség a napfényben,
Mint a tűz a forró szénben,
Mint erő a mágneskőben.

/3
A vacsorán kézbe vette
A kenyeret s testté tette,
Vérré a bort megszentelte,
Ezt érettünk cselekedte.

/4
És mondotta: „Ím vegyétek,
Az én testem, ezt egyétek.
Ti is ezt cselekedjétek,
Emlékemet őrizzétek.”

/5
Vette aztán a poharat,
S papoknak lőn parancsolat:
Tartsák fenn a szent titkokat.
Így a Krisztus köztünk marad.

/6
Azért most is igéjével,
Élünk Krisztus erejével,
Amint az Úr amaz éjjel,
Az ő teste igaz étel.

/7
Azért rejti valóságát,
Rettenetes méltóságát,
Hogy mutassa nagy jóságát,
Édesgető buzgóságát.

/8
Mert ha csak egy szolgájára
Nem nézhetnénk: angyalára,
Hogy nézhetnénk Őmagára,
A vakító napvilágra!

/9
Azért ámbár nem nézheted,
Sem száddal nem ízlelheted,
Kezeddel sem érintheted:
De igéje, elég neked.

/10
Hidd el szavát Jézusodnak,
Ígéretét te Uradnak,
Így téssz nagy jót tenmagadnak,
Így léssz kedves Krisztusodnak.

81. Én nemzetem

81
/1
Én nemzetem, zsidó népem,
Te ellened mit vétettem?
Tőled halált mért szenvedtem?
Immár felelj meg énnekem.

/2
Én tégedet Egyiptomból
Kihoztalak nagy rabságból:
Te engemet én hazámból
Kivetél a szent városból.

/3
Egyiptomból kimentedben
Nyílást tettem a tengerben:
Te mellemet megnyitottad,
Piros vérem kiontottad.

/4
A pusztában itattalak,
És mannával tápláltalak:
Te epével itattál meg
És ecettel kínáltál meg.

/5
Ellenséged én megvertem,
A Fáraót elvesztettem:
Te ostorral testem verted,
Talpig vérbe elkeverted.

/6
Én téged nagy méltóságra
Emeltelek királyságra:
Te tövissel koronáztál,
Bársonyoddal megaláztál.

/7
Én Kánaán dús földére
Bevittelek nagy bőségre:
Te Golgota zord hegyére
Vittél engem szenvedésre.

/8
Én szőlőmbe ültettelek,
Szép esőkkel öntöztelek:
Jó gyümölcsöt nem termettél,
Latrok közé feszítettél.

/9
Én nemzetem, zsidó népem,
Többet érted mit tehettem?
Te ellened mit vétettem?
Felelj immár meg énnekem.

/10
De ne essél te kétségbe,
Bánd meg bűnöd, szállj szívedbe,
Könnyezz és térj Istenedhöz,
Hozzám, te Üdvözítődhöz.

82. Királyi zászló jár elől


82
/1
Királyi zászló jár elől,
Keresztfa titka tündököl,
Melyen az élet halni szállt,
S megtörte holta a halált.

/2
Kegyetlen lándzsa verte át
Gonosz vasával oldalát.
S mely szennyet, vétket eltörölt,
Belőle víz és vér ömölt.

/3
Az ősi jóslat itt betelt,
Mit a hű Dávid énekelt:
„Az Úr, halljátok nemzetek!
Kereszten trónol köztetek.”

/4
Rajtad tündöklik, drága fa,
Királyi vérnek bíbora.
Ó választott jeles faág,
Ki szent testét karoltad át!

/5
Világ bűnének zálogát,
Ó boldog ág, te hordozád,
Az ellenség gonosz fejét
Megváltónk rajtad zúzta szét.

/6
Ó kereszt, áldunk, szent remény,
A szenvedés ez ünnepén.
Kérünk, kegyelmet adj nekünk,
Add vétkünkért vezeklenünk.

/7
Szentháromság, dicsérjenek,
Üdvösség kútja, mindenek.
Legyen győzelmünk, add meg ezt,
A diadalmas szent kereszt.

83. Mint a szarvas ér vizéhez

83
/1
Mint a szarvas ér vizéhez, lelkem Hozzád, égi Lény,
Úgy sóhajt, úgy szomjaz, éhez, vajh elérlek egykor én?
Bús hívednek bánat árja éjjel-nappal étke lett,
Mert az álnok azt kiáltja, el nem érlek Tégedet.

/2
Rád gondolva, árva lelkem búbánatban ég, eped,
Nem dallhatván hálatelten templomodban éneked.
Üdvözít az Isten engem, bár ma Hermon hegy tövén
Száz örvény közt, förgetegben, tenger kínnal küzdök én.

/3
Napjaim mily jók valának, hogy megálda engemet!
Hálám ott az üdv Urának éjjel-nappal zenghetett.
Kérve kérlek, óvj meg engem, itt se hagyj el, ó vigyázz!
Mért szorongat úgy az ellen, mért környékez ennyi gyász?

/4
Csontjaimat porba ontják, összezúznak engemet!
S gúnykacagva egyre mondják, hol van a te Istened?!
Mért vagy oly bús, árva lelkem, mért szorongasz oly nagyon?
Bízzál édes Istenedben, lesz még víg dal ajkadon!

84. Krisztus feltámadott, üljük meg

84
/1 Kezdetre
Krisztus feltámadott,
Üljük meg e napot
Szent örvendezésekkel,
Minden hívő ember alleluját zengjen.

/2 Dicsőítésre
Istennek dicsőség,
Imádja őt föld, ég,
S halált-rontó szent Fiát,
Bűneink váltságát, az ártatlan Bárányt.

/3 Evangéliumra
Győzelmes Jézusunk,
Tündöklő szép napunk,
Világosítsd szívünket,
Erősítsen minket szent feltámadásod.

/4 Hiszekegyre
Jézusunk, nagy Király,
A föld bármit kínál,
Tőled el nem tántorít,
Élő hittel kérünk, légy utunk, vezérünk.

/5 Felajánlásra
Szentséges áldozat,
Élőket, holtakat
Megsegítő irgalom,
Feltámadás, élet, Jézus, hála Néked!

/6 Szent, szent-re
Zengjék a nagy egek,
A boldog emberek,
Szent, szent, szent a Hatalmas,
Győzedelmes, Jóság, három-egy Valóság.

85. Örvendjetek angyalok


85
/1 Kezdetre
Örvendjetek angyalok!
Jézusunk feltámadott,
És a lelkünk meglelé
Ösvényét a menny felé!
Alleluja, Alleluja!

/2 Dicsőítésre
Dicsőítsük az Atyát,
Ki szent Fiát adta át:
Hogy a mennynek nyerje meg
A bűntépte lelkeket!
Alleluja, Alleluja!

/3 Evangéliumra
Jó hírt hoz az Úr nekünk:
A sötétség már letűnt
S nincsen rajtunk hatalma,
Ha a lelkünk akarja:
Alleluja, Alleluja!

/4 Hiszekegyre
Hiszünk, mint a gyermekek,
Kiknek szíve nem remeg
Végtelen csodád előtt.
Adj hitünknek új erőt!
Alleluja, Alleluja!

/5 Felajánlásra
Bort és fehér kenyeret
Ajánlunk föl Teneked:
Fogadd véle, Istenünk,
Néked szentelt életünk.
Alleluja, Alleluja!

/6 Szent, szent-re
Szent vagy, szent vagy Jézusunk!
Kősírodhoz elfutunk
S angyaliddal teneked
Zengünk boldog éneket,
Alleluja, Alleluja!

/7 Úrfelmutatás után
Jézus Krisztus megjelent
Hófehéren idelent.
Áldott Istenünk neve,
Ki őt nékünk küldte le!
Alleluja, Alleluja!

/8 Áldozásra
Jöjj szívünkbe szent kenyér,
Akit elménk fel nem ér,
Adj szívünknek új erőt,
Ha lankad a vég előtt!
Alleluja, Alleluja!

86. Dicsőség, szent áldás tisztesség


86
/1
Dicsőség, szent áldás, tisztesség
A föltámadt Úrnak,
Húsvéti Báránynak
Dicsőség, szent áldás, tisztesség.

/2
Mindeneknek szemei, Uram, benned bíznak

Meghalván az Élet
A halálon Úr lett.
A halál és élet harcra szállt.

/3
Mit láttál, szent asszony, a sírnál?
Sírnak ürességét,
Krisztus dicsőségét.
Mit láttál, szent asszony, a sírnál?

/4
Fényes nap! Úradta ékes nap!
Isten adta nékünk,
Azért örvendezzünk,
Fényes nap! Úradta ékes nap!

87. Föltámadt Krisztus

87
/1
Föltámadt Krisztus e napon,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/2
Hogy minden ember vigadjon.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/3
Értünk halált ki szenvedett,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/4
S megváltott minden lelkeket.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/5
Mennek a szent nők sírjához,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/6
Kenetet visznek Krisztushoz.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/7
Fényes szép angyalt látnak ott,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/8
S hallanak boldog szózatot.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/9
Ti félénk asszony-emberek,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/10
Galileába menjetek.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/11
Tudják meg az apostolok,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/12
Hogy az Úr él s feltámadott.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/13
Megjelent ő szent Anyjának,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/14
Kesergő szent Magdolnának.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/15
Megjelent aztán Péternek,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/16
Megjelent majd a híveknek.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/17
Húsvéti boldog lélekkel,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/18
Dicsérjük Istent énekkel.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/19
Dicsőség Szentháromságnak,
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

/20
Adjunk ma hálát Urunknak.
Alleluja! Hála légyen az Istennek.

88. Krisztus feltámadott


88
/1
Krisztus feltámadott! Halljátok meg, asszonyok,
Kik kenetet hoztatok, többé már ne sírjatok!
Feltámadt Krisztus!

/2
Krisztus feltámadott! Új csodákat halljatok!
Péter, János fussatok! Üres a sír, nincsen ott!
Feltámadt Krisztus!

/3
Krisztus feltámadott! Szűnjetek már, bánatok!
Ti is nyomán járjatok! Feltámadást várjatok!
Feltámadt Krisztus!

/4
Krisztus feltámadott! Halál fején tapodott,
Égbe utat mutatott. Tudom, hogy feltámadok!
Feltámadt Krisztus!

89. Krisztus virágunk


89
/1
Krisztus, virágunk,
Szép termő águnk,
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/2
Ki feküdt sírban,
Felkele vígan.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/3
Felkele fényünk,
Krisztus, reményünk!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/4
Jézus hogy felkelt,
Szentírás bételt.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/5
A pokol elhűlt,
Halál elrémült.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/6
Él Jézus nyilván,
A bűnt lebírván.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/7
Jézusnak éljünk,
Semmit ne féljünk!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/8
Úr Jézus nékünk
Nagy fényességünk.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/9
Boldogság véled
Földön az élet.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/10
Ha véled járunk,
Jó halált várunk.
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

/11
Dicsőség légyen
Istennek égben!
Feltámadt Krisztus! vigadjunk!
A bűnből mink is támadjunk!

90. Örvendetes napunk támadt


90
/1
Örvendetes napunk támadt,
Jézus Krisztus mert feltámadt.
Örvendjünk, vigadjunk,
Vígan mind most mondjunk
Alle-, alleluját!

/2
Szent asszonyok a kősírhoz
Visznek fűszert holt Krisztushoz,
Szívük elfogódott,
Uruk hogy ott nem volt.
Alle-, alleluja!

/3
Fájdalmuk nagy örömre vált,
fényes angyal eléjök állt:
Jézusról hirdeti,
Hogy sír már nem fedi.
Alle-, alleluja!

/4
Urunkat ha látni vágytok
Ti és a hű tanítványok,
Galileában vár,
Feltámadt, nincs itt már!
Alle-, alleluja!

/5
Jézust hogy ők megtalálták,
Szavait is meghallották:
Hívek, ne féljetek,
Békesség véletek!
Alle-, alleluja!

91. Szent asszonyok jókor reggel


91
/1
Szent asszonyok jókor reggel
Fűszerekkel, kenetekkel
A szent sírhoz elmentek.
Nyitva volt a sír kapuja,
„Feltámadott, Alleluja,
Mondjátok meg Péternek!”

/2
A Krisztus feltámadását,
Elő testben itt járását
Sokan bizonyították,
Akik maguk szemmel látták,
Nemcsak mástól úgy hallották,
Életükkel vallották.

/3
A kereszten megtöretett,
Mégis fölé emeltetett,
Feltámadván, mindennek.
Mi is véle feltámadjunk,
S mindörökké megmaradjunk
Kegyelmében Istennek.

92. Szent Magdolna elmene

92
/1
Szent Magdolna elmene ama reggel sírva,
S az Úr Jézust nem lelé a kinyílott sírban.

/2
Erre, arra sírva jár, nincsen nyugovása:
Elvesztette Jézusát, nincs vigasztalása.

/3
„Hol lelem föl Jézusom, akit elvesztettem?
Merre menjek, én szegény, keserűségemben?

/4
Erdőkön és hegyeken kiáltozom érted,
Halmokon és völgyeken csak tégedet kérdlek.

/5
Tengerekre indulok, örvényekre szállok,
Tenger mélye mit nekem, ha nyomodban járok!

/6
Újra a szent városon, mindig egy a jártom:
Jézus, Jézus merre vagy? szüntelen kiáltom.

/7
Merre láttad Őt, felelj, fényes nap az égen?
Te tudod tán, merre jár az én fényességem.

/8
Három-király csillaga, mutass nekem utat,
Mert amíg fel nem lelem, szívem meg nem nyughat.

/9
Volna bár a vállamon szárnyam, mint a sasnak,
Édes Jézus, utánad szállnék a magasnak.

/10
Levették a keresztről, eltemették sírba,
Ah, de üres már a sír, elgördült a szikla.

/11
Mégis újra visszahív sírjához a lélek,
Hátha mégis visszajő? Oda visszatérek.

/12
S míg a kertészt keresem, s „Uram hol van?” kérdem:
Ő megszólít: „Mária!”, s megroskad a térdem.

/13
Ó, háromszor boldog én! Uram megismertem.
Mennyei szent szeretet elárasztja lelkem.

/14
Jézust látni szüntelen: semmi sincs ily édes,
Nincs boldogság fogható lelkem öröméhez.

/15
Hogyha enyém Jézusom, enyém lesz az élet.
Engedj Uram, örökké egyesülni véled!

93. Megjelentünk hajlékodban

93
/1 Kezdetre
Megjelentünk hajlékodban áldozatra, jó Atyánk,
Letérdelünk áhítattal oltárodnak zsámolyán:
Hogy dicsérjük Egyszülötted, Aki hozzád égbe szállt,
Magasztaljuk és imádjuk a mennyei szent Királyt.

/2 Dicsőítésre
Dicsérjük az Isten-embert, Aki földről mennybe ment,
Támasz nélkül el nem hagyta tanítványit idelent.
Alapítá szent Egyházát, vezetőnknek rendelé,
Ő vezérel biztos kézzel bennünket az ég felé.

/3 Evangéliumra
Három évig tanítónk volt az isteni Szeretet,
Szóval, tettel, imádsággal oktatott és vezetett.
Nagy művének végeztével földről égbe költözött,
Diadalmas fényességgel dicsőségbe öltözött.

/4 Hiszekegyre
Hisszük, amit Isten hirdet szent Egyháza szavával,
És hogy egykor együtt élünk mennyországban fiával.
Ki hajlékot készíteni ment előre mennyekbe,
S az utolsó ítéletkor örök létbe vezet be.

/5 Felajánlásra
Bemutatjuk alázattal a bort és a kenyeret,
Legyen kedves ajándékunk, égi Atyánk, teneked.
Szálljon imánk bizalommal Üdvözítőnk nyomdokán,
Hol megváltó Fia mellett ül az Atya trónusán.

/6 Felajánlásra
Szegény bűnös ajándékát Jézus veszi kezébe,
Úgy terjeszti alázattal az Úristen elébe.
Véghetetlen érdeméből Szentség lesz az áldozat,
Szent malasztja hatalmával mennyországba befogad.

/7 Szent, szent-re
Szent az Isten, magasztaljuk, s áldjuk egyre szent Fiát,
Aki nékünk megnyitotta mennyországnak kapuját.
Minden áldás és dicséret Téged illet, Mesterünk,
Légy vezérünk, légy jutalmunk, melyet egykor elnyerünk.

94. Galileai férfiak

94
/1
Galileai férfiak, mért néztek az égbe?
Mért hogy forró könny fakad, bús könny, férfiak szemébe?
Jézus Krisztus visszajön! Jézus Krisztus él!

/2
Galileai férfiak, mért hogy tétlen álltok?
Vár a Kelet és Nyugat, vár, vár: Krisztus bízta rátok.
Hirdessétek mindenütt: Jézus Krisztus él!

/3
Galileai férfiak, föl a küzdőtérre!
Minden népek szomjasak Krisztus élő kútfejére.
Választottak, bennetek Jézus Krisztus él!

/4
Galileai férfiak, milyen jelre vártok?
Ő tinéktek lángot ad: égből küldi Lelkét rátok,
Várjatok csak tíz napig! Jézus Krisztus él!

/5
Galileai férfiak, mért hogy sírva néztek?
Jézus Krisztus itt marad, úgy, mint megígérte néktek!
Világvégig véletek, Jézus Krisztus él!

/6
Galileai férfiak, ha majd jön az óra:
Élőket és holtakat Krisztus hív majd számadóra.
A nagy Bíró visszajön, Jézus Krisztus él!

95. Krisztus a mennybe fölmene

95
/1
Krisztus a mennybe fölmene,
Alleluja, alleluja!
Egeknek élő Istene.
Alle-, alleluja!

/2
Fölnéztek az apostolok,
Alleluja, alleluja!
És zengtek fényes angyalok:
Alle-, alleluja!

/3
„Mit álltok itt, ti férfiak?
Alleluja, alleluja!
Miért e néma bámulat?”
Alle-, alleluja!

/4
Ki most az égbe szálla fel,
Alleluja, alleluja!
Egykor, mint bíró, így jön el!
Alle-, alleluja!

/5
Rabokat oldoz karja el,
Alleluja, alleluja!
S viszi az égi honba fel.
Alle-, alleluja!

/6
Nékünk is útat így csinál,
Alleluja, alleluja!
Amint a nyíló égbe száll.
Alle-, alleluja!

/7
Galileai férfiak!
Alleluja, alleluja!
Ujjongjon hát az áhítat!
Alle-, alleluja!

/8
Örüljünk mink is most velük,
Alleluja, alleluja!
És zengjük boldog énekük:
Alle-, alleluja!

/9
Siessünk hálát mondani,
Alleluja, alleluja!
S a Három-Egyet áldani!
Alle-, alleluja!

96. Krisztus mennybe fölmene

96
/1
Krisztus mennybe fölmene, hogy nekünk helyt szerzene.
Ül Atyjának jobb felől, mindeneknek ura lőn.
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/2
Krisztus meghalt bűnünkért, föltámadott lelkünkért,
Megjelenék Péternek és az ötszáz híveknek.
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/3
Negyven napig köztük járt, lassan vette búcsúját,
Vigasztalta szívüket, tanítván a híveket.
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/4
Szólott nékik eképpen: „Én felmegyek az égbe,
Én Atyámhoz felmégyek, ki Atyátok tinéktek.”
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/5
„S elküldöm Szentlelkemet, megvigasztal titeket,
És mindenre megtanít, mit magában rejt a hit.”
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/6
„Ő tinéktek ád erőt, hogy majd minden nép előtt
Bizonyságot tegyetek rólam, ki most elmegyek.”
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/7
Már királyi székében uralkodik az égben,
De velünk van szerelme és hathatós kegyelme.
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

/8
Közbenjáró Krisztusunk, szerelmes jó Pásztorunk!
Szentlelkedet add nekünk, hogy szüntelen dicsérjünk!
Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek.

97. Jöjj, Szentlélek Istenünk

97
/1
Jöjj, Szentlélek Istenünk,
Add a mennyből érzenünk
Fényességed sugarát.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/2
Jöjj, szegények atyja, te,
Bőkezűség Istene,
Lelkünk fényed hassa át.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/3
Édességes vigaszunk,
Drága vendég, szomjazunk,
Édes lélekújulás!
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/4
Fáradottnak könnyülés,
Tikkadónak enyhülés,
Sírónak vigasztalás.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/5
Boldogságos, tiszta fény
Szállj meg szívünk rejtekén,
Híveidnek napja légy!
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/6
Ihleted ha fényt nem ad,
Emberszívben ellohad
Minden érő, minden ép.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/7
Mosd meg, ami szennyezett,
Asszúságra hints vizet,
Orvosold a sebhelyet.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/8
Simogasd a darabost,
Fölmelengesd a fagyost,
Útra vidd, ki tévelyeg.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/9
Add, vegyék el híveid,
Kik hitük beléd vetik,
Hétszeres kegyelmedet.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

/10
Jámbornak jutalmazást,
Engedj boldog kimúlást,
Mindörökké mennyeket.
Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el!
Jöjj, Szentlélek Istenünk.

98. Szállj szívünkbe, nagy Isten

98
/1 Kezdetre
Szállj szívünkbe, nagy Isten, Lélekadó Lélek!
Úgy lépjünk az oltárhoz, a szívünkben véled.
Úgy szálljon fel énekünk áldozati füstje
Ahhoz, aki vigaszul a Szentlelket küldte.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség az Istennek magasságos mennyben.
Békességet lásson itt minden igaz ember,
Akiben a szeretet, a Szentlélek ébren,
S jó akarat vezeti cselekedetében.

/3 Evangéliumra
Apostolok pünkösdnap összebújtak, félvén.
Zúgás kelt a magasból, mint a sebes szélvész.
Betöltötte házukat, tüzes nyelvek szálltak,
És a gyenge félőkből harcos hősök váltak.

/4 Hiszekegyre
Hiszem, vallom boldogan, amit mond az Isten,
Amit Krisztus elém ád egyházában hinnem.
Hitemet a Szentlélek ajándéka szítja.
Mennybe szegény lelkemnek hitem legyen hídja.

/5 Felajánlásra
Ami legszebb, legnagyobb földön és az égen:
Krisztus testét ajánljuk áldozatunkképpen.
Szívemet is, szegénykét, fölajánlom rája,
Tegye széppé, tüzessé a Szentlélek lángja.

/6 Szent, szent-re
Szent, szent, szent, az Úristen, Atya, Fiú, Lélek!
Ezt harsogja kórusa a nagy mindenségnek.
A Szentlélek Úristen sóhajtozván bennünk
Mondhatatlan szavakkal, ezt sóhajtja lelkünk.

99. Ó alkotó Lélek, jövel

99
/1
Ó alkotó Lélek, jövel,
És szívünk, lelkünk töltsed el.
Te alkotád a szíveket,
Hozd nékik bő kegyelmedet.

/2
Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
Kit ád nekünk az Alkotó,
Te élő forrás, égi láng,
Szent kenet égből, szállj le ránk.

/3
Te hét ajándok kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobbkeze,
Az Úr erős igérete,
Sugalmas ajkak ihlete.

/4
Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
És szállj szívünkbe, Szeretet!
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
Légy mindig éber gyámolunk.

/5
Űzd messze tőlünk ellenünk,
Szent békességed add nekünk,
Te járj, vezér, utunk előtt,
Veszélytől védjen szent erőd.

/6
Add, ismerjük meg az Atyát
Teáltalad és egy Fiát,
És kettejüknek Lelke, Te,
Örökre légy lelkünk hite.

/7
Az Istent áldjuk: jó Atyát,
S ki felkelt sírból, szent Fiát,
S a Lelket, szívünk vigaszát
Most és örök időkön át.

100. Ó Szentlélek Úristenünk

100
/1
Ó, Szentlélek Úristenünk,
Szállj szívünkbe, esedezünk.
Árassza el szent kegyed
S malasztod a lelkeket…

/2
A mennyekből téged nyertünk,
Hogy vigasztald sebzett lelkünk.
Engedd neved áldanunk,
Lángunk, kutunk, balzsamunk…

/3
Kit javadért folyton áldunk,
Mint ujját az Úr jobbjának.
Atya küldte nagy javunk,
Zengő ajkon szép szavunk…

/4
Szeretettel töltsd szívünket,
Lobbantsd fényre érzékünket,
Hogy a testi vágy ellen
Segítséged vértezzen…

/5
Teáltalad higgyük, engedd,
Az Úristent, ki teremtett,
S Fiát, ki meghalt értünk,
És téged, míg tart éltünk…

/6
Légyen hála az Atyának,
S föltámadott szent Fiának,
S a Szentlélek-istennek,
Ki élete mindennek…

101. Szállj ránk, életadó Lélek

101
/1
Szállj ránk, életadó Lélek,
Szállj le, igaz Bölcsesség!
Szívem veled elteljék.
Botló léptem előtt gyúlj fel, múlhatatlan fényesség.
Háznépedre jer le, Bölcsesség Lelke!

/2
Szállj ránk, életadó Lélek,
Szállj le közénk, Értelem!
Add a hitet értenem.
Engedd Anyaszentegyházad érverését érzenem.
Háznépedre jer le, Értelem Lelke!

/3
Szállj ránk, életadó Lélek,
Jótanácsnak Szentlelke!
Égesd be a lelkekbe:
Isten akaratán járjunk, ez az élet értelme.
Háznépedre jer le, Jótanács Lelke!

/4
Szállj ránk, életadó Lélek,
Áraszd reánk szent Erőd,
Járj át csontot és velőt,
Végig állhatatossággal acélozd a küzködőt.
Háznépedre jel le, Erősség Lelke!

/5
Szállj ránk, életadó Lélek,
Ó, Tudomány, ihless meg!
Egy tudományt ismerjek,
Egyet, azt, ami szükséges: igazságát Istennek.
Háznépedre jer le, Tudomány Lelke!

/6
Szállj ránk, életadó Lélek,
Jámborságnak Lelke, jöjj,
Keneteddel megjelölj.
Járj át egyszerűségeddel, alakíts át legbelöl.
Háznépedre jer le, Jámborság Lelke!

/7
Szállj ránk, életadó Lélek,
Üdvös Istenfélelem.
Tedd imává életem.
Szent, szent, szent az örök Isten, s aki övé: szent legyen!
Háznépedre jer le, Áhítat Lelke!

102. Szentlélek Isten, szállj reánk
Meghallgatom:



102
/1
Szentlélek Isten, szállj reánk,
Elmét derítő tiszta láng,
Öntsd lelkeinkbe, melyeket
Megszenteltél, kegyelmedet.

/2
Kit Isten, mint vigasztalót
Nekünk ajándokul adott,
Minden javak bő kútfeje,
Lelkünk világa s élete.

/3
Te hét ajándok Istene,
Az Úr hatalmas jobbkeze,
Te, kit nekünk ígért Atya,
Nyelvünk kenetdús szózata.

/4
Érzékeinkre fényt deríts,
Kebelt erényre fölhevíts,
Testünk erőtlenségeit
Védjék magas kegyelmeid.

/5
Kísértetekben el ne hagyj,
Szívünkbe békességet adj,
Légy utainkban fővezér,
Ne érje népedet veszély.

/6
Ó, adjad ismernünk Atyát,
És egyszülötte szent Fiát,
S téged, ki tőlük származol,
Valljon, mi ég- s földön honol.

/7
Legyen dicsőség, ó, Atyánk,
Neked, s kitől megváltatánk,
Fiadnak, a Vigasztalót
Áldván veled, mint egy valót.

103. Téged kérünk, Atyaisten

103
/1
Téged kérünk, Atyaisten,
Segíts, bennünk erő nincsen!
Küldj Szentlelket, ki bennünket
Vigasztaljon, ébresszen!

/2
Bús éltünkben ellankadtunk,
Megtörődtünk, elfáradtunk.
Jöjj el, keltő kedves szellő,
Újíts, kik elbágyadtunk.

/3
Apostolok bölcs mestere,
Mártíroknak nagy ereje!
Ó Szentlélek, míg itt élek,
Segíts, taníts mindenre!

/4
Eső nélkül föld is szárad,
Szívem is úgy sorvad, bágyad,
Ha felülről, Szentlélektől,
Kegyelem rá nem árad.

/5
Lélek nélkül test nem élhet,
Lelket így öl meg a vétek,
Hogyha távol malasztjával
Az éltető Szentlélek.

/6
Testnek gonosz kívánsága,
Világ, ördög csalárdsága
Mind elborít, jöjj hát, segíts,
Árva lelkem istápja.

/7
Jöjj el égi fényességgel,
Boldogságra elvezérelj!
Én Istenem, én szerelmem,
Temagadhoz felemelj!

/8
Ó mily könnyű, vidám, boldog
Lészen földön minden dolgod,
Ha kegyelmét, szent szerelmét
Tiszta szívben megtartod.

/9
Örülj lelkem, Istent áldjad,
És szent nevét magasztaljad.
Őt kövessed, őt szeressed,
Őt dicsérjed, imádjad!

104. Kiben élünk

104
/1
Kiben élünk, mozgunk s vagyunk, ó, teljes Szentháromság!
Minden kincsünk és jutalmunk, véghetetlen nagy jóság!
Add nekünk békédet, árassz ránk bőséget, lelkünknek üdvösséget.

/2
Dicsőség a szent Atyának, Ki semmiből teremtett,
Dicsőség ő egy Fiának, Ki vérével megmentett,
Kettőtől származó Szentlélek Istennek, Háromságban Egységnek.

105. Szentháromságnak életem, halálom
Meghallgatom:



105
/1
Szentháromságnak életem, halálom,
S testemmel együtt lelkemet ajánlom.
Tégedet imádlak, mindörökkön áldlak:
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

/2
Méltó dicséret légyen az Atyának,
Kit vall a föld és vall az ég urának.
Szüntelen dicsérünk, Érted ég mi szívünk:
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

/3
Az Istenember áldassék mitőlünk,
Akinek hulló vére által élünk,
Mert csak érte juttat testi, lelki jókat,
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

/4
Szentlélek Úrnak zengjük víg dalunkat,
Hozzá emelvén szívünket, szavunkat.
Adja bő kegyelmét, lángoló szerelmét,
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

/5
Az Atyaistent s Fiút egyetemben
S Szentlelket áldom teljes életemben.
Döghalált, éhséget, űzz el ellenséget,
Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség.

106. Ó, ki ez oltáron
Meghallgatom:



106
/1 Kezdetre
Ó, ki ez oltáron kenyér színe alatt,
A tiszta ostyának fehérsége alatt,
Fölséges Úristen, el vagy rejtezkedve csodálatosképpen!

/2 Dicsőítésre
Testi szemeimmel noha nem láthatlak,
De mindazonáltal igazán imádlak,
Téged Teremtőmnek, Istenemnek vallak, dicsérlek és áldlak.

/3 Evangéliumra
E csodát az Írás sokképpen mutatja,
Ezt Melkizedeknek jelzi áldozatja,
Ötezer embernek osztott kenyerekben Jézus elénk adja.

/4 Hiszekegyre
Ezt az áldott testet, melyet itt imádunk,
Ezt az áldott szent vért, melynek térdet hajtunk,
Te szavadra, Jézus, erős hittel valljuk; könyörülj meg rajtunk!

/5 Felajánlásra
Drága sebeidbe vétkeimet rejtem,
Harmatozó véred mossa meg a lelkem;
Ez a szent áldozat, mit most felajánlunk, fehérre mos engem.

/6 Szent, szent-re
Bűnös Magdolnával lábadhoz borulok,
Emlékezzél rólam, latorral kiáltok.
Könyörülj meg rajtam! Dáviddal így dallok, szent, szent, szentnek vallak!

107. Dícsérd Sion Üdvözítőd
Meghallgatom:



107
/1
Dicsérd Sion Üdvözítőd,
Jó pásztorod, hű segítőd,
Áldja hangos éneked.

/2
Himnuszt mondj egész szíveddel,
Szóddal úgy sem érheted el,
Méltón nem dicsérheted.

/3
Nagy dologról szól az ének:
Élet élő kútfejének,
A Kenyérnek hódolunk.

/4
Estelén a búcsútornak,
A tizenkét apostolnak
Mit kiosztott Krisztusunk.

/5
Hangosan hát fönnesengjen,
Ujjongjon és égre csengjen
Zengő lelkünk hangja ma.

/6
Mert mit ajkunk most magasztal:
Amaz ünnep, amaz asztal,
Amaz első lakoma.

/7
Ott új Húsvét napja támadt,
Új kötése új királynak,
Régi Húsvét bétellett.

/8
Új világtól fut az óság,
Árnyat oszlat új valóság,
Fényesség űz éjfelet.

/9
S amit ott tett önkezével:
Emlékére nyílt igével
Hagyta Krisztus végzenünk.

/10
Szent igéktől megoktatva
Üdvösséges áldozatra
Kenyeret s bort szentelünk.

/11
Ágazatja szent hitünknek:
Testté-vérré lényegülnek,
Bor s kenyér mi volt előbb.

/12
Régi rend itt újnak enged,
Szárnya lankad észnek, szemnek,
Élő hitből végy erőt.

/13
Színében bor és kenyérnek
(Jel csak ez, de más a lényeg!)
Drága nagy jók rejlenek.

/14
Vér bár a bor, test az étel,
Egy is Krisztus, semmi kétely!
Két szín őt nem osztja meg.

/15
Aki veszi, meg nem osztja,
Meg nem töri, nem szakasztja,
Mindenek épen veszik.

/16
Veszi egy és ezrek vészik,
S mind egyenlőn kapja részit,
Mégis: nem fogyatkozik.

/17
Veszi jó és veszi vétkes,
Ám gyümölcse vajmi kétes:
Élet vagy elkárhozás.

/18
Rossznak átok, üdv a jóknak;
Lásd, az együtt áldozóknak
Végük milyen szörnyű más!

108. Mondj éneket
Meghallgatom:



108
/1
Mondj éneket, zengő nyelvem, szentséges Úr testének,
Adj hálákat, buzgó lelkem, drágalátos vérének.
Töredelmes buzgó szívvel hajtsd meg néki térdedet,
Mint Uradnak, Istenednek, mondj neki szép éneket.

/2
Vajha, édes jó Jézusom, oly érdemes lehetnék,
Hogy tenéked, én Krisztusom, méltán énekelhetnék.
De jól érzem vétkeimet, s tőled értük rettegek,
Mert a világ, test és ördög szüntelenül gyötrenek.

/3
Ó megváltó jó Jézusom, mennyei szent orvosom,
Téged féllek, de remélek Benned, kegyes Krisztusom,
Hogy befogadsz kegyelmedbe, hisz nem az igazakért
Jöttél hozzánk e Szentségbe, hanem a bűnösökért.

/4
Alázatos, megtört szívvel térdem néked meghajtom,
Jelenléted ez oltáron igaz hittel megvallom.
Drága tested, piros véred e színekben imádom,
Élő igaz Istenséged szüntelen magasztalom.

109. Áldjad, ember, e nagy Jódat
Meghallgatom:



109
/1
Áldjad ember e nagy Jódat,
Kenyérszínben Megváltódat,
Itt jelen van szent testével, édes Jézus,
Jelen vagyon szent vérével, áldott Jézus.

/2
Itt az Isten gazdagsága,
Bűnös lelkek nagy váltsága,
Minden jónak nagy bősége, édes Jézus,
Gyarló szívek erőssége, áldott Jézus.

/3
Itt az égnek megnyitója,
Kegyelemnek meghozója,
Egész világ drága díja, édes Jézus,
Az Istennek örök Fia, áldott Jézus.

/4
Itt lelkünknek orvoslója,
Bús szívünknek vidítója,
Elrejtezett kenyérszínben, édes Jézus,
Az oltári nagy Szentségben, áldott Jézus.

/5
Ember, higgy az Úr szavának,
Csalhatatlan mondásának,
Teste étel, azt tanítja, édes Jézus,
Vére ital, bizonyítja, áldott Jézus.

/6
Nem emléke szent testének,
Nem csak jele szent vérének,
Igaz teste ez, úgy mondá, édes Jézus,
És vérének nyilván vallá, áldott Jézus.

/7
Itt van tehát istensége,
S evvel együtt embersége,
Kérésünket meghallgatja, édes Jézus,
És bűnünket megbocsátja, áldott Jézus.

/8
Kérjük, adja ránk áldását,
Irgalmának kútforrását,
Legyen velünk a végórán, édes Jézus,
S üdvözítsen holtunk után, áldott Jézus.

110. Áldunk téged, ó angyali kenyér
Meghallgatom:



110
/1
Áldunk téged, ó angyali kenyér,
Váltságunkért adatott drága bér.
Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
Te mindennél szentebb vagy!
Légy áldott e szentségben,
Rejtve kenyér színében.

/2
Kérünk téged, irgalmas nagy Isten,
Áldj meg minket s hallgass meg kegyesen.
Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
Te mindennél szentebb vagy!
Légy áldott e szentségben,
Rejtve kenyér színében.

111. Csodákkal tündöklő
Meghallgatom:



111
/1
Csodákkal tündöklő isteni nagy erő,
Hatalmad elnyomja értelmemet.
De hitem szent fénye, szerelmed törvénye,
Megvilágosítja én elmémet.
Oltáriszentségre, mennyei kenyérre függesztem én szemeimet,
Ővele táplálom én lelkemet.

/2
A tengert megnyitod, két részre oszlatod
Egy kisded vesszőcske csapására.
Égen is a napot útján megállítod
Józsue szolgádnak egy szavára.
Pusztában népednek mannát adsz ételnek, teste, lelke nagy javára,
Kinyújtva kezedet nagy csodákra.

/3
Itt nagyobb csodával, mennyei mannával,
Testeddel tartod jól árva lelkünk.
Józsue napjának parancsolj útjának,
Mózesnek vesszejét adjad nekünk.
Hogy utat lelhessünk és bátran küzdhessünk, a Szent Földre légy vezérünk,
Hogy hozzád juthassunk, szent Istenünk.

112. Ez nagy Szentség

112
/1
Ez nagy szentség valóban,
Ezt imádjuk legjobban,
Melyet Jézus nekünk hagyott
Testamentomban.

/2
Jelen van itt test és vér,
Minden kinccsel ez felér,
Ha elhagyjuk vétkeinket,
Minden jót ígér.

/3
Állj mellettünk, nagy Isten,
Titkos kenyér színében,
Légy irgalmas és meghallgass
Minden ínségben.

/4
Háborútól oltalmazz,
Híveidnek irgalmazz,
Betegséget, éhínséget
Tőlünk távoztass.

/5
Tebenned van reményünk,
Életünk és épségünk.
Egyedül csak Téged kérünk,
Légy segítségünk.

/6
Add, hogy készen lehessünk,
Boldog halált érhessünk,
E világból ha kiszólítsz,
Véled lehessünk.

113. Édes Jézus, neked élek
Meghallgatom:



113
Édes Jézus, neked élek.
Édes Jézus, neked halok,
Életemben, halálomban,
Édes Jézus, tied vagyok.

114. Égből szállott szent kenyér


114
/1
Égből szállott szent kenyér,
Értünk ontott drága vér:
Hittel áldunk és imádunk,
Bár az elme föl nem ér.

/2
Véghetetlen Istenség,
Szerető nagy kegyesség!
Az oltáron velünk áldjon
Tégedet a föld s az ég.

/3
Ó mennyei seregek!
Velünk egyesüljetek:
Tiszta lelkek, az Istennek
Irgalmáról zengjetek.

/4
Nap, hold s fényes csillagok
Imádságra gyúljatok:
Hitünk fénye őt dicsérje,
Kit ragyogva áldotok.

/5
Legyen egy szív, egy lélek
Azokban, kik dicsérnek.
Ó nagy Isten! e szentségben
Nyerjék meg, mit remélnek.

/6
Reménységünk csak te vagy,
Jézus, kérünk, el ne hagyj:
Légy vezérünk, s hogy célt érjünk,
Országodba befogadj.

115. Hadd lankadjak

115
/1
Hadd lankadjak és olvadjak éretted, én szerelmem!
Leborulván imádjalak, Testige, én Istenem!
Itt vagy kenyérszínben, igaz Isten, s vérben,
Én mennyei jegyesem!

/2
Nincs oly elme, hogy értelme e titkot felfoghassa,
Elrejtve sincs más ily nagy kincs, hogy ember ne láthassa.
De én mégis látlak, hitemmel imádlak,
Istenemnek megvallak.

/3
Bűnös lélek, már nem félek, értem vagyon ily nagy bér;
Szent karokért s angyalokért nem lett Isten test és vér.
Lelkem belőle él, különb mindezeknél,
Kegyelmet csak innen kér.

/4
Szánom, bánom és fájlalom azért én vétkeimet,
Tisztán gyóntam és megmondtam őszintén bűneimet,
Bár nem vagyok méltó, de elég egy kis szó:
Hajlékomba jöjj, nagy Jó!

116. Imádlak nagy Istenség


116
/1
Imádlak, nagy Istenség,
Test s vér, titkos mély Szentség, leborulva.
Itt van Isten s emberség,
Véghetetlen nagy Fölség föláldozva.

/2
Üdvözlégy, te szent manna!
Ennél többet ki adna? Nincs mód benne.
Ez az égi nagy Jóság,
A teljes Szentháromság nagy kegyelme.

/3
Szent testével így táplál,
Hogy ne ártson a halál! Mily kegyesség!
Szent vérével harmatoz,
Így szelídít magához ez Istenség.

/4
Szállj le hozzám, szent kenyér,
Jöjj, ártatlan drága Vér, szánd lelkemet!
Bár hajlékom nem méltó,
Elég Tőled csak egy szó, vedd szívemet.

/5
Soha többé nem vétek,
Jézusom, már megtérek, légy kegyelmes!
Ne tekintsed rútságát,
Vétkeimnek vakságát, ó meg ne vess!

/6
Neked élek és halok,
Végig véled maradok, ó, Jézusom!
Verem buzgón mellemet,
Szánom-bánom vétkemet, én Krisztusom.

117. Istenség mélysége
Meghallgatom:



117
/1
Istenség mélysége, lelkek édessége elrejtezve itt vagyon.
Drága lelki ízzel, mennyei szent mézzel bővelkedik ez nagyon.
Minden teremtett lélek, földön és a föld felett, buzgó szívvel imádjon.

/2
Áron zöld vesszőjét, csudáknak szerzőjét ez magában foglalja.
Itt száraz fa zöldül, s annak szíve zsendül, ki igazán imádja.
Az Úr Jézus hatalmát, hozzánk való irgalmát ember itt feltalálja.

/3
Nagy Szentség áldassál, felmagasztaltassál, minden jóval tölt edény,
E kisded kenyérben és a bor színében tisztán tündöklő napfény,
A halandó embernek, elbágyadott szíveknek üdvösségre nagy remény.

/4
Jöjjetek angyalok, mennyei szent karok imádni e Szentséget.
Üdvösség záloga, Jézus van itt maga, őt szívből dicsérjétek.
Mi is térdre lehullva, földig porba borulva áldjuk a nagy Felséget.

118. Krisztus teste


118
/1
Krisztus teste és szent vére, angyaloknak étele,
Elevenen van itt jelen a kenyér- és borszínben.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

/2
Bár e csodát, hitünk titkát, elménk fel nem foghatja,
De biztosít az igaz hit, melyre Jézus taníta.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

/3
A keresztfán haldokolván rejlett csak az Istenség;
Itt elrejtve és elfedve Istenség és emberség.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

/4
Orvosságát, tisztulását lelkünk itt feltalálja:
E nagy Szentség az üdvösség bőséges kútforrása.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

/5
Szelíd Bárány! a keresztfán áldozatunk te lettél,
És ezáltal szent Atyáddal nekünk békét szereztél.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

/6
Jézus vére, lelkünk bére az oltáron már nem hull;
A keresztfa áldozatja itten mégis megújul.
Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget,
Az Oltáriszentséget.

119. Leborulva áldlak


119
/1
Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség,
Kenyér- és borszínben elrejtezett emberség,
Noha itt nem láthat, meg nem tapasztalhat
Az emberi gyengeség.

/2
Isteni erődet elrejtéd a keresztfán,
Testi gyarlóságnak homályával takarván.
Itt emberi tested előlünk elrejted,
Színek alatt titkolván.

/3
Noha szent Tamással sebed helyét nem látom,
Uram, igaz hittel jelenléted megvallom.
E vallásban tarts meg, szent színedet add meg
Égben egykor meglátnom.

/4
Váltságomnak ára, száradt szívem ereje,
Szegény bűnös lelkem megtisztító fürdője,
Szomjú, fáradt lelkem megvigasztalója,
Üdvösségem záloga.

/5
Részegíts meg engem, Uram, te szent kelyheddel,
Oltsd el szegény szívem gonosz lángját véreddel,
Drága harmatoddal asszú szívem földjét
Kegyelmesen öntözd fel.

120. Menyegzős köntösbe
Meghallgatom:



120
/1
Menyegzős köntösbe öltözködjetek,
Szívben megtörődve ide jöjjetek;
Jézus étkül adja nékünk itt magát,
Nincs, aki felfogja ezt a nagy csodát.

/2
Jer, Jézus arája, jegyesed fogadd,
Rakd szent oltárára buzgó vágyadat.
Szent angyalok itten a vendéghívók,
Általok az Isten téged is hívott.

/3
Ha tán valósággal most nem veheted,
Égő kívánsággal, vágyaddal vegyed.
Lelked vőlegénye kebled mélyibe,
Szíved örömére kész lesz térni be.

/4
Ó mennyei Szentség, ó nagy hatalom,
Elrejtett Istenség, csoda-irgalom!
Ó angyali asztal kenyere s bora,
Szívünk, szánk magasztal, drága lakoma!

/5
Jézus, lelkünk vágya, szívünk öröme,
Elménk boldogsága, ég s föld gyönyöre!
Tárt karokkal várunk, miként Zakeus:
Térj be, térj minálunk, tőlünk, ó, ne fuss!

/6
Hisz öröm miköztünk lakni teneked,
Mi is hozzád jöttünk: áldd meg népedet.
Íme, most előtted arcra borulunk,
Tápláld a hívőket, jóságos Urunk!

/7
Jöjj el, jöjj el, jöjj már, égi vőlegény!
Lelkünk készen ott vár szívünk küszöbén.
Életünk, reményünk, Jézus mindenünk,
Esdekelve kérünk: egyesülj velünk.

121. Mindeneknek szemei


121
/1
Mindeneknek szemei, Uram, benned bíznak,
Mert az inség idején Te kezedből híznak.

/2
Kezeidet kinyitod, benne minden jóság,
És áldással töltöd el föld minden lakóját.

/3
Levegőég madara és az erdő vadja,
Amely nem szánt, nem is vet, étkét tőled kapja.

/4
Liliomok a mezőn nem szőnek és fonnak,
Mégis szebb a köntösük, semmint Salamonnak.

/5
Hát még kiket tenmagad képére formáltál,
Minket, Uram, jóságod hogyan ruház, táplál!

/6
Amit nekünk juttattál, nemcsak testi étel:
Táplálsz minket magaddal: szent testtel és vérrel.

/7
Azért, akik annyi sok kegyességét látjuk,
Méltó, hogy a nagy Istent dicsérjük és áldjuk.

/8
Szent, szent, szent vagy, kegyes Úr, és vég nélkül áldott,
Akitől ily bő áldás az emberre szállott.

122. Most az Úr Krisztusnak
Meghallgatom:



122
/1
Most az Úr Krisztusnak drágalátos teste,
Itt felemeltetett szentséges szent vére,
A kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat;
Jézust magasztaljuk, Szent, szent, szent! kiáltjuk.

/2
Imádunk Tégedet, ó drága nagy Szentség,
Melyben elrejtve van Istenség s emberség.
A kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat;
Jézust magasztaljuk, Szent, szent, szent! kiáltjuk.

/3
Kérünk, ó Jézusunk, add, hogy hozzád térjünk,
Szent tested s véredben méltóképp résztvegyünk;
Így hisszük, hogy majd menny-égben, mint most kenyér s bor színében,
Nevedet áldhatjuk, Szent, szent, szent! kiáltjuk.

123 .Most lett a kenyér


123
/1
Most lett a kenyér Krisztus testévé,
Most vált a színbor Jézus vérévé;
Test már a kenyér, a bor igaz vér,
Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér.

/2
Itt az Istenség az emberséggel
Ím megegyezett nagy szövetséggel;
Ebben reménylek, amíg csak élek,
Ebben erősíts, Jézusom, kérlek.

/3
Itt a test és vér felmutattatott,
Mely a keresztfán értünk ontatott;
Ó nagy szeretet, érted mennyit tett!
Valld meg hát, bűnös, mért nem szereted.

/4
Ezt a számtalan vétek okozta,
Szeretetemet Tőled elvonta;
De már szívemből, igaz lelkemből
Bánom bűneim teljes erőmből.

/5
Immár szeretlek, édes Jézusom!
Értem megfeszült drága Krisztusom!
Nyújtsd kegyelmedet, segítségedet,
Méltón áldhassam szent Fölségedet.

/6
Kérlek, Jézusom, segíts meg arra:
Mikor eljutok végső órámra,
Hogy szent testedben s drága véredben
Részes lehessek nagy küzdelmemben.

124. Most nyomorult szolgád

124
/1
Most nyomorult szolgád folyamodom hozzád,
Magamat ajánlván kegyelmedbe.
Aki nem lát s hiszen, mondád: boldog lészen,
Mennyben és a földön él kedvedben.
Hiszem jelenléted, imádom fölséged.
Amit meg nem foghat tapintásom,
Abban igéd nékem bizonyságom.

/2
Hódolva és híven bűnbánatos szívem,
Teneked, ó Jézus, feláldozom;
Értünk ember lettél, asztalt készítettél.
Kegyes jóvoltodat magasztalom.
Ó angyali szépség, ó titkos nagy Szentség,
Melynek vételére az méltatlan,
Kinek szíve bűnös s bűnbánatlan.

/3
Jézus, édes étkem, nagy gyönyörűségem,
Aki hozzám szálltál szerelmedből,
Ne tekintsd én bűnöm, add, hogy sebem szűnjön,
Töröld el én vétkem kegyelmedből.
Most fogadást tészek, már hozzád hív lészek,
Légy kegyelmes hozzám, ó Jézusom!
Mennynek s földnek Ura, légy orvosom.

/4
Váltságunknak ára, ki a keresztfára,
Szelíd Bárány, értünk emeltettél.
Ki Atyádnál értünk védelmező vértünk
Szent halálod s véred által lettél.
Az ítélet napján legyünk Atyád jobbján
És a mennyországban szemlélhessünk,
Mindörökké Téged dicsérhessünk.

125. Ne törd magad

125
/1
Ne törd magad, ó én lelkem, e nagy titkos Szentségnél,
Ne fáradozz, ó én elmém, az angyalok étkénél;
Hidd el, itt az Úristen, hatalommal, felséggel,
Emberséggel egységben, testével és vérével.

/2
Királyok gyönyörűsége, Aki közénk költözött,
Értünk testet öltött Ige e Szentségbe öltözött.
Az angyalok kenyere, tisztaságos asztala,
Embernek lőn étele, szeretetnek oltára.

/3
Ó hitünknek édes titka, te vagy szívünk Szerelme,
Áldomásnak szent pohara, te vagy lelkünk védelme.
Ó gyönyörű vigalom, szeretetnek kötele,
Az isteni asztalon te vagy lelkünk étele.

/4
Vond szívemet szent szívedre, mert hozzád kívánkozom,
Rejts el engem sebeidbe, én mennyei Orvosom!
Ajándékul szívemet szívednek feláldozom,
Halálomat s éltemet egyedül csak rád bízom.

126. Ó áldott szent Istenem


126
/1
Ó áldott szent Istenem, az Oltáriszentségben,
Édes Jézus.
Téged szívem úgy kíván, Tégedet én lelkem vár,
Édes Jézus, édes Jézus.

/2
Ó lelkem, szent Jegyesem, méltán ki-ki szeressen,
Téged, Jézus.
Minden kincset megvessen, csak Tégedet keressen,
Édes Jézus, édes Jézus.

/3
Maradj nálam kevéssé, tedd szívemet édessé,
Uram Jézus.
Ám tégy engem semmivé, csak szívem tedd Tieddé,
Édes Jézus, édes Jézus.

/4
Emberek és angyalok, most mind előálljatok
És a Jézust
Teljes szívvel áldjátok, jertek és imádjátok
Édes Jézust, édes Jézust.

127. Ó szentséges


127
/1
Ó szentséges, ó kegyelmes, édességes Jézusom!
dicsértessél, tiszteltessél, én megváltó Krisztusom!
Szállj be szívem hajlékába, jöjj be lelkem pitvarába,
Ott nyugodjál, ott lakozzál, soha el se távozzál.

/2
Téged áldlak, magasztallak mély alázatossággal,
Megölellek, megcsókollak, úgy imádlak nagy lánggal.
Légy irgalmas, légy kegyelmes, kérlek, tőled el ne kergess!
Én szívemhez szorítalak, mint angyalok, kívánlak.

/3
Angyaloknak tápláléka, jöjj el e szent Ostyában!
Jöjj, kegyelem áradása egy kicsinyke pohárban!
Táplálj az Úr szent testével, itass omló dús vérével,
Engedj mindig nála lennem, ő maradjon énbennem!

128. Porba hullok ím előtted

128
/1
Porba hullok ím előtted, drágalátos nagy szentség!
Úr Krisztusnak teste s vére, elrejtőzött Istenség!
Könnyben úszik mindkét szemem, mint a tenger, üdvöm nagy;
Mert hitem és szívem mondja: Isten Fia, jelen vagy!

/2
Istenember, Üdvözítőm, nézlek én, a föld pora:
Kenyerem vagy ínségemben, s vigasságom szent bora!
Nem kérek én hiú jókat, miket áhít vak elme!
Egy a vágyam, kívánságom: szent szívednek kegyelme!

/3
Istenember, tekints reám bujdosásom útjain!
Ne engedd, hogy meggyötörjön kétség, bűn és durva kín!
Szívem feléd dobog mindig, nem lesz soha hűtelen!
Mint anyjához kicsi gyermek, fölsír hozzád szüntelen.

/4
S ha majd eljön végső órám, embersorsom, halálom:
Ne engedd, hogy ama bús nap készületlen találjon!
Istenember, édes Jézus, ah, te akkor légy velem!
Te szent Tested legyen végső útravaló kenyerem!

129. Szent vagy Uram


129
/1
Szent vagy, Uram szent vagy,
Minden fölött szent vagy,
Jézus kenyér színében,
Az Oltáriszentségben.

/2
Térdet, fejet hajtok,
Néked áldást mondok,
Hiszem, itt vagy valóban,
E nagy Szakramentomban.

/3
Tebenned remélek,
Szívemből szeretlek.
Készebb vagyok meghalni,
Mint téged megbántani.

130. Szerelmes, édes Jézusom


130
/1
Szerelmes, édes Jézusom, imádlak tégedet,
Mert lettél lelki orvosom, adván szent testedet.
Szívem szívednek ajánlom, lelkemet néked kínálom,
Légy őrző paizsom, légy őrző paizsom.

/2
Kit sem a tenger mély vize befogni nem elég,
Sem széles föld határai, sem a nagyságos ég,
E kicsiny Ostya színében, bornak és víznek ízében
Rejté el nagyságát, rejté el nagyságát.

/3
Nézzed Megváltód sebeit hálátlan szemeddel,
Ó ember, véres helyeit öntözzed könnyeddel,
Mert ezeket te okoztad, szent tagjait te kínoztad
Annyi sok bűnöddel, annyi sok bűnöddel.

/4
Sebeid sírva szemlélem, ó édes Jézusom,
Jóságod látom s hirdetem, szerelmes Krisztusom!
Aki ez Ostya színébe, bornak és víznek ízébe
Rejtőztél érettem, rejtőztél érettem.

/5
Engedd, hogy lelkem élhessen belőled, Krisztusom!
Érezzem édességedet, ó drága Jézusom!
Szívednek szívem ajánlom, lelkemet néked kínálom,
Légy őrző paizsom, légy őrző paizsom.

131. Templom csendes mélyén

131
/1
Templom csendes mélyén, oltárrejteken
Hófehéren Jézus titkon ott pihen.
Körülötte éj van, egyedül virraszt,
Mint az égi harmat, hull a szent malaszt.

/2
Fénye általjárja a hideg falat,
Szürke utca mentén titkosan halad.
Pillantása áthat minden zárakon,
Fenn virrasztva jár az alvó falvakon.

/3
Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt,
Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt.
Tekintete balzsam, ha a szív sebes,
A magános éjben szíveket keres.

/4
Látja, aki árva, aki elhagyott,
Börtönében látja a szegény rabot,
S ha a fáradt ember kínban elmerül,
Azt susogja néki: „Nem vagy egyedül!”

132 .Üdvözlégy édes Jézusunk


132
/1
Üdvözlégy, édes Jézusunk!
Erős hittel itt megvallunk,
E szentségben mi imádunk,
Istenünknek magasztalunk.

/2
Te vagy világ Megváltója,
Mennyországnak megnyitója,
Éhes lelkünk táplálója,
Bús szívünknek orvoslója.

/3
Elménk ezen csodálkozik,
Értelmünk is álmélkodik,
Hogy tested itt elrejtezik,
Kenyérszínbe öltözködik.

/4
Te adtad ezt, hisszük, tudjuk,
Szentírásban olvashatjuk,
Azért kétség nélkül valljuk,
Ámbár szemmel nem láthatjuk.

/5
Azért hozzád folyamodunk,
Tiszta szívből fohászkodunk:
Áldj meg minket, ó Jézusunk!
E szentségben kik imádunk.

/6
Dögvész, halál el ne érjen,
Éhség, ínség meg ne férjen,
vérontásnak vége légyen,
Ellenségünk megbékéljen.

/7
Földjeinknek adj bőséget,
Gabonánknak kövérséget,
Adj ezekhez egészséget,
Hogy áldhasson érte néped.

133. Üdvözlégy, Felség

133
/1
Üdvözlégy Felség, Oltáriszentség,
Drága vendégség!
Ó drága szép kincs, bűntől megtisztíts,
Jóra felindíts!

/2
Angyali étel, kiben nincs métely,
Ó szép Jézusunk!
Növeld erőnket, hogy viselhessük
Érted terhünket!

/3
Mannánál szentebb, aranynál kincsebb,
Édes Jézusunk!
Őrizz meg minket, bővítsd hitünket,
Hallgass bennünket!

/4
Kik benned hisznek, jutalmat vesznek,
Drága Jézusunk!
Tarts meg a hitben, szent reménységben
És szerelmedben!

/5
Légyen ez néked kedves dicséret,
Áldott Jézusunk!
Áldás az égnek, három személynek,
Egy Istenségnek!

134. Üdvözlégy Krisztusnak


134
/1
Üdvözlégy, Krisztusnak drága szent teste,
Áldott légy, Jézusnak piros szent vére.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/2
Üdvözlégy, nagy Szentség, élet adója,
Mi bűnös lelkünknek megorvoslója.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/3
Üdvözlégy, nagy Szentség, világ váltsága!
Emberi nemzetnek fő boldogsága.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/4
Üdvözlégy, nagy Szentség, élet kútfője,
Megtérő bűnösnek tiszta fürdője.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/5
Üdvözlégy, nagy Szentség, csodák csodája!
Éhező lelkünknek édes mannája.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/6
Üdvözlégy, nagy Szentség, lelkünk vendége!
Mennyei karoknak gyönyörűsége.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség!

/7
Dicséret, dicsőség Jézus testének,
Örökös imádás drága vérének.
Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség!
Angyali drága vendégség.

135. Üdvözlégy, ó drágalátos


135
/1
Üdvözlégy, ó drágalátos nagy Szentség,
Hol jelen van istenség és emberség.
Kérünk, ne hagyd híveidet, bűnre hajló népeidet,
Hanem adjad kegyelmedet, nagy Fölség!

/2
Kegyes voltál mennyből alászállani,
Szent véredet egy cseppig kiontani.
Ó ne essék hát hiába szenvedésed drága ára,
Hanem a mi szegény lelkünk javára.

/3
Mindnyájan, kik egyek vagyunk a hitben,
Imádunk és áldunk e nagy Szentségben,
Mint megváltó Istenünket, ki táplálja mi lelkünket.
Maradj velünk és üdvözíts bennünket.

135B. Üdvözlégy nagy Király

135B
/1
Üdvözlégy nagy Király, kit szívünk úgy kíván,
Enyhülés áldott kútfője!
Meghajtom homlokom, Hűségem így hozom,
Szent test és vér, elődbe.

/2
Üdvösség Hercege, ó nézz a földre le:
Tekintsd meg esdeklő néped!
Emeld föl szívemet, újítsd meg lelkemet
Kenyér és bor színében.

136. Üdvözlégy Oltáriszentség


136
/1
Üdvözlégy Oltáriszentség!
Csodálatos szent istenség!
Téged szívből mind imádunk,
Oltárodnak trónján áldunk.
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

/2
Ha szenteknek nagy szívével,
Angyaloknak lángnyelvével
Köszönthetne minden lélek,
Méltón úgy sem dicsérnének.
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

/3
Öntsd szívembe olajodat,
Égesd benne világodat;
Nagy Szentség! ó térj be hozzám,
Mert szívem csak Téged kíván.
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

/4
Életünknek végóráján,
Hogy ne ejtsen meg a Sátán,
Te légy erős én gyámolom,
Mert csak nálad az oltalom.
Üdvözlégy, szent Szakramentom!
Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom!

137. Üdvözlégy, szent test


137
/1
Üdvözlégy, szent test, ki szűztől születtél,
És a kereszten kínhalált szenvedtél,
Minket Atyáddal ki megbékítettél,
Tégedet áldunk.

/2
Üdvözlégy Jézus Krisztus igaz vére,
Ki bűneinknek vagy eltörlő bére,
És mi lelkünknek bőséges értéke,
Tégedet áldunk.

/3
Itt az oltáron világ Megváltója,
Itt az oltáron lelkünk orvoslója,
Itt erős Isten, a bűn megrontója,
Úr Krisztus Jézus.

/4
Itt az oltáron a mi nagy váltságunk,
Itt az oltáron mi vigasztalásunk,
Itt a mi pajzsunk, védelmező várunk,
Úr Krisztus Jézus.

/5
Itt az oltáron út, igazság, élet,
Ki nélkül ember igazán nem élhet,
Sem igaz békét földön nem ismérhet,
Úr Krisztus Jézus.

/6
Adja minékünk az ő szent országát,
Láthassuk nyilván örök boldogságát,
Angyali karral nézhessük orcáját,
S mennyei Atyját.

138. Üdvözlégy, szép rózsa

138
/1
Üdvözlégy, szép rózsa, lelkünknek orvosa,
Világnak szép napja, Melkizedek papja,
Kinek egy áldozatja az eget megnyitja.
Ó világ Megváltója, kegyelem adója, kígyó megrontója.

/2
Tekints le menny-égből, ó, lelki Jegyesünk!
Kiáltunk mélységből, mert gyötör sok vétkünk.
Mutasd meg dicsőséged, hogy áldjuk nevedet.
Szálljon ránk kegyességed, hallgasd meg te néped, könyörgünk tenéked.

/3
Istennek szent Fia, rossz lelkünk nagy díja,
Elestek gyámola, kegyelem hajnala!
Ellenség erős íjja lelkünket, jaj, víjja.
Jöjj és ne hagyj magunkra! Istennek szent Fia, ég és föld királya.

139. Ó Uram, nem vagyok én méltó


139
/
Ó Uram, nem vagyok én méltó,
Hogy házamba költözni légy jó,
Mondjad csak egy szóval nékem,
S meggyógyul az én lelkem.

140. Üdvözlégy, üdvösséges Ostya


140
/1
Üdvözlégy, üdvösséges Ostya,
Isten tiszta Anyjának Fia,
Mostan kenyérszínben látlak,
Igaz Isten, megvallak.

/2
Mert te vagy igaz Üdvözítő,
Mind e világ bűneit törlő,
Igaz Istennek egy Fia,
Ki keresztfán meghala.

/3
Mikor a pap az igét mondja,
Átváltozik kenyér mivolta.
S Annak lészen teste, vére,
Ki érettünk szenvede.

/4
Nagy Isten, téged dicsér lelkem,
Dicsőséget zengedez szívem.
Lelkem a Szentháromságnak,
Felajánlom Uramnak.

141. Velünk lakó tiszta Ostya


141
/1
Velünk lakó tiszta Ostya, Isteni nagy igazság!
Minden csodák legnagyobbja, halhatatlan orvosság!
Választottak gabonája, lelkünk édes, dús mannája,
Kegyelemnek ajándéka, Istennek szent Báránya!

/2
Te vagy ama csipkebokor, amely lángját mutatja,
Melyet Mózes térden szemlélt, sarúját megoldotta.
Épségében, szépségében a bokor nem fogyatkozott,
Zöld levele csodaképpen frissen, szépen fakadott.

/3
Csipkebokor, ha megtartá fogyhatatlan épségét,
Ez az erős égi király hogy fogyatná szépségét!
Szeretete lánggal égő olthatatlan nagy tüzében,
Él egészen, az Ostyának legparányibb részében.

/4
Halljad a szót, gyarló ember, kinek szemén köd tapad:
Elméd ezen ne futtassad, alázzad meg magadat.
Mert hatalma fogyhatatlan, és igéje az igazság.
Élő Krisztus élő szava csalhatatlan bizonyság.

142. Zálogát adtad, ó Jézus


142
/1
Zálogát adtad, ó Jézus, örök szeretetednek
Rendelvén e nagy Szentséget és adván tieidnek.
Hogy teveled egyesüljünk s téged viszontszeressünk,
Örök hála és imádás légyen azért nevednek.

/2
Irgalmadban nem vizsgáltad a mi gyarlóságunkat,
És ellened elkövetett sok hálátlanságunkat.
Megmenteni így akartál, azért értünk meghaltál,
Eltörölvén a keresztfán régi adósságunkat.

/3
S hogy halálod szent emlékét mindennap megülhessük,
Hagytad ezt a nagy Szentséget, hogy magunkhoz vehessük.
Csodálatos kincset adtál, és közöttünk maradtál.
Véghetetlen jóságodért, add, hogy mindig szeressünk.

/4
Így magadhoz édesgettél, kegyes Jézus, bennünket.
Add, hogy tőled semmi többé el ne vonja szívünket.
E Szentségben légy oltalmunk, érted éljünk és haljunk.
Üdvözítőnk, áldd meg, kérünk, e szent feltételünket.

143. Előtted, Jézusom, leborulok

143
/1
Előtted, Jézusom, leborulok,
Féktelen bűnös én, hozzád bújok.
Ó kérlek, hogy nekem malasztot adj,
Hisz te a bűnöshöz irgalmas vagy.

/2
Szép piros véreddel öntözgettél,
Amikor elestem, fölemeltél.
Légy azért irgalmas és meghallgass,
Mennyei erőddel ó támogass!

/3
Tehozzád, Jézusom, felkiáltok,
Földről az ég felé felsóhajtok,
Szívemnek kapuját zárd be, kérlek,
Hogy helyet ne adjon a véteknek.

/4
Vádolom magamat, mert vétettem,
Fölséges színedet megsértettem.
Hozzád, ó Jézusom, fohászkodom,
Hogy többé nem vétek, megfogadom.

/5
Esengő szavamat meghallgassad,
Ó szelíd Jézusom, s ez egyet add:
Hogy végső órámban kiálthassam,
Szent neved, Jézusom, kimondhassam.

144 .Édes Jézus én szerelmem


144
/1
Édes Jézus, én szerelmem, ó mily nagyon szeretlek,
Te vagy kincsem és mindenem, hű szívembe elrejtlek.
Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, téged szívem vár.

/2
Édes Jézus, mivel téged minden felett szeretlek,
Minden kincset és örömet érted, Jézus, megvetek.
Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, téged szívem vár.

/3
Ahol leszek, Jézus, téged óhajtlak és kiáltlak;
Boldog leszek, ha elérlek, boldogabb, ha megtartlak.
Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, téged szívem vár.

/4
Benned bízom, fohászkodom, Te is szeress engemet,
Jézus, ne hagyj, velem maradj, hívd a mennybe lelkemet.
Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, téged szívem vár.

145. Győzhetetlen én kőszálom

145
/1
Győzhetetlen én kőszálom,
Védelmezőm és kővárom,
A keresztfán drága árom,
Oltalmamat tőled várom!

/2
Sebeidnek nagy voltáért,
Engedj kedves áldozatért,
Drága szép piros véredért,
Kit kiöntél e világért.

/3
Irígyimet zabolázd meg,
Szándékukban tartóztasd meg,
Szegény fejem koronázd meg,
Mennyen, földön boldogíts meg!

/4
Életemet ostromolják:
Feszítsd meg őt! azt kiáltják,
Mint gyilkosok, azt kívánják,
És véremet szomjúhozzák.

/5
Reád bíztam ez ügyemet,
Én Jézusom, én lelkemet,
Megepedett bús szívemet,
Szegény árva bús fejemet.

/6
Irgalmazz meg én lelkemnek,
Ki vagy Ura mennynek-földnek;
Könyörgök csak Felségednek,
Én megváltó Istenemnek.

146. Hol vagy én szerelmes


146
/1
Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom?
Hol talállak téged, kegyes Megváltóm?
Adj világosságot, mert fényes vagy,
Nálad nélkül szívem igen bágyadt.

/2
Téged az én lelkem kíván keresni,
Mert tenálad nélkül el kell kárhozni;
Ó szerelmes Krisztus, fordulj hozzám,
Vigasztald meg szívem, tekints énrám.

/3
Míg fel nem talállak, keresni foglak,
Mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak.
Ó jelenj meg, Krisztus, szomorúnak,
Vigasztalást hozzál te szolgádnak.

/4
Ha fel nem talállak, kegyes Krisztusom,
Elkárhozik lelkem, bizonnyal tudom:
Ó siess hát hozzám, ne távozzál,
Ó szerelmes Krisztus, jöjj, vigasztalj.

/5
Veled az én lelkem kíván lakozni,
Kívüled nem óhajt senkit szeretni;
Nálad nélkül éltem keserűség,
Halálom is véled gyönyörűség.

/6
Ahová csak fordulsz, híven követlek,
Téged, Megváltómat, szívből szeretlek.
Add, hogy lelkem, Jézus, téged áldjon,
Holtom után véled vigadozzon.

147. Jöjj el, Jézus

147
/1
Jöjj el, Jézus, én szerelmem, jöjj el, édes Istenem!
Hozzád siet az én lelkem, Jézus, gyönyörűségem.
Mert e világ csalárd hívság, nem is tetszik énnékem,
Te vagy egész ékességem, Istenem és mindenem.

/2
Ezer szívvel hogyha bírnék, mind tenéked áldoznám.
Ezerszerte fohászkodnék, azt is mind felajánlnám.
Csak egyetlen szívem vagyon, de azt néked ajánlom,
Szent kezedet, szent lábadat sok ezerszer csókolom.

/3
Szép Jézusom, úgy szeretlek, ha szívembe vehetlek.
Téged buzgón megölellek s addig el sem eresztlek,
Míg engemet kegyelmedbe be nem fogadsz s kedvedbe,
S felvitetvén mennyországba koronát tész fejemre.

/4
Édes Jézus, minden utam szíved szerint intézem.
A te drága szerelmedet szívem mélyén őrizem.
Képed mását lelkem mélyén szépségedbe öltöztesd,
S kegyelmednek harmatával szívem földjét öntözgesd.

/5
Édes Jézus, szállj szívembe, mikor eljő halálom,
Midőn testem földbe mégyen, lelkem hozzád fölszálljon.
Végső órám gyötrelmében ágyam mellett lássalak,
Hogy majd egykor fönt az égben mindörökké áldjalak.

148. Néked, én Jézusom

148
/1
Néked, én Jézusom,
Mennyei Krisztusom,
Lelkemet, testemet feláldozom.
Mert te vagy Megváltóm,
Bűntől szabadítóm,
Érted e világtól eltávozom.
Te hívj engem, segélj engem.
Azért szent malasztod,
Mutasd meg jó voltod,
Hogy veled mennyekben éljen szívem;
Jézusom, e lélek
Egyedül tenéked
Szolgálni, imádni kíván híven.

/2
Jóllehet Tégedet,
Legdrágább kincsemet,
Kegyelmes Istenem, bántottalak,
Midőn sok vétkemmel,
Fertelmes éltemmel,
Hálátlan rossz szolga, csúfoltalak.
Már ezután háládatlan,
Ó kegyes nagy Jóság!
Ó te nagy Uraság!
Nem lészek, hogy téged megbántsalak.
Malasztot adj nékem,
Törüld el sok vétkem,
Hogy téged mennyekben láthassalak.

/3
Amikor jósággal,
Szentséges malaszttal
Elbágyadt szívemet felgyullasztod.
Keresztet, ínséget
Éretted elszenved,
Kész téged követni, hová hívod.
Mert te, Isten, köztünk itt lenn
Kínt, halált szenvedtél,
Minket megmentettél,
Mennyei Atyáddal békéltettél.
Hát minden jó lélek
dicsérjen tégedet,
Ki minket véreddel így öntöztél.

/4
E világ dicsérjen
Akármit idelenn,
Már én csak Krisztusom dicsőítem.
Örvendjen e világ,
Mely hervad, mint virág,
De mar én Jézusom meg nem vetem.
Hozzá megyek, bármint legyek,
Én édes Uramhoz,
Jézushoz, Krisztushoz.
Mert igen gyuladoz szeretetem.
Életem, halálom
Őnéki ajánlom,
Szerelmes Jézusom így szeretem.

149. Ó én Jézusom

149
/1
Ó én Jézusom, hol merre jársz-kelsz liliomok közt?
Ó én édesem, hol töltöd kedved az angyalok közt?
Jöjj el hozzám sietve,
Szívem meg van kötözve
Szerelmedtől, Jézusom.

/2
Ó én Jézusom, távol vagy tőlem! Mért vagy ennyire?
Tudom, vétkeim űztek el téged ilyen messzire.
Add nekem szent testedet,
Öntsd reám szent véredet,
Élj énbennem, Jézusom!

/3
Ó én Jézusom, mint szomjú szarvas hűvös forrásra,
Én is sietek szent tested után a szent oltárra.
Jöjj el, siess szívembe,
Szállj csendesen lelkembe,
Légy énbennem, Jézusom.

/4
Ó én Jézusom, sóhajtok hozzád, én vigasságom.
Hol vagy, én szívem, életem, hol vagy, én boldogságom?
Ó nagy szentség, jöjj hozzám,
Áldásodat öntsd reám,
Maradj velem, Jézusom!

/5
Ó én Jézusom, csak te vagy nékem kegyes királyom.
Jöjj, hadd érezlek, szívembe rejtlek, drága aranyom.
Néked adom lelkemet.
El ne válaszd szívemet
Szívedtől, én Jézusom!

150. Uram Jézus! Légy velünk

150
/1
Uram Jézus! légy velünk, mi egyetlen örömünk!
Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk.
Ó egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk.

/2
Uram Jézus! tégedet szívünk, lelkünk úgy eped,
Mert kívüled nem találhat sehol biztos nyughelyet.
Boldog mással nem lehet, Uram Jézus, csak veled.

/3
Uram Jézus! kérve kér szívünk, mely bíz és remél,
Add meg néki a nyugalmat, mely minden kinccsel felér.
A szív, amely bíz s remél, Uram Jézus, kérve kér.

/4
Uram Jézus! adj erőt, vigasztald a szenvedőt;
A bűnbánó lélek nyerjen kegyelmet az Úr előtt.
Segítsd föl a küzködőt, Uram Jézus, adj erőt.

/5
Uram Jézus! el ne hagyj, ki lelkünknek üdve vagy,
Legfőképp a végső harcon végig velünk megmaradj.
Te, ki lelkünk üdve vagy, Uram Jézus, el ne hagyj!

151. Zengjünk Jézus szent Nevének

151
/1
Zengjünk Jézus szent Nevének
Új éneket, keresztények.
Üdvözlégy, fény tengere:
Jézus édes, szép neve.

/2
Nincsen név több ilyen édes,
Ily malasztos, ily fölséges;
Bajvívónak fegyvere:
Jézus édes, szép neve.

/3
Az ég és föld meghajolnak,
E szent névnek úgy hódolnak;
Lelkünk ízes fűszere:
Jézus édes, szép neve.

/4
Meleget ez ád a napnak,
Csillagok fényt ettől kapnak.
Örömünknek kútfeje:
Jézus édes, szép neve.

/5
Szövétnekünk a sötétben,
Árnyékunk légy a hévségben.
Lelkünk nyugvó menhelye:
Jézus édes, szép neve.

/6
Sátora a békességnek,
Szívünk s lelkünk kérünk, védd meg,
Ha a bűn tör ellene:
Jézus édes, szép neve.

/7
Nagy név, kérünk, tőlünk elvedd
A káromló undok nyelvet.
Gyarló szívünk ereje:
Jézus édes, szép neve.

/8
Zengedezze az ég és föld,
Mely e titkos névvel bétölt.
Lelkünk édes mindene:
Jézus édes, szép neve.

152. Ó Jézus, emlékezni rád

152
/1
Ó Jézus, emlékezni rád,
A szívnek szent örömet ád.
De minden méznél édesebb,
Szívünkben bírni Tégedet.

/2
Nincs szó a földön kedvesebb,
Nincs dallam zengőbb, édesebb,
Gondolni szebbet nem lehet,
Mint Jézus, édes szent neved.

/3
A bánat benned lel reményt,
Te adsz ezer jótéteményt,
Ha keresünk, itt jársz velünk.
Hát még mi vár, ha föllelünk!

/4
A nyelv azt nem mondhatja ki,
Betű ki nem fejezheti,
Csak aki érzi, tudja azt,
Jézust szeretni mily malaszt.

/5
Te légy, ó Jézus, örömünk,
Mennyekben gazdag örökünk.
Te adj az égben koronát
Most és örök időkön át.

153. Ó add, Jézusom, nékem

153
/1
Ó add, Jézusom, nékem Szentséges Szívedet,
Amely oly véghetetlen mértékben szeretett.
Bűnös, fásult lelkemet hadd gyullassza lángra
Szerető szent Szívednek üdvözítő lángja.

/2
Szíved édes szerelme lelkemnek harmatja,
Amely táplál, feléleszt és lelkem áthatja.
Szent Szívednek szerelme: bűnös lelkem napja,
Melytől lelkem világát, üdvösségét kapja.

154. Jézusomnak Szívén
Meghallgatom:



154
/1
Jézusomnak Szívén megnyugodni jó,
Elmerülni benned, csendes, tiszta tó.
Földi bútól, bajtól Szíved enyhülést ad,
Tenálad lelkünk megpihen, ki sírva sírt: vigad.

/2
Jézusom szent Szívét lándzsa döfte át,
Megnyitotta nékünk drága oldalát.
Szent Szívébe rejtve törli minden bűnünk,
A szenvedés ott nem sajog, őbenne örülünk.

155 .Jézus szíve legtisszább szív


155
/1
Jézus Szíve, legtisztább szív, kegyelem oltára,
Boldog, aki tehozzád hív, s szívét hozzád tárja.
Vércseppjeid a világnak bűneit lemosták,
Rólam is a gyarlóságnak tisztítsad le foltját.

/2
Jézus Szíve, szelídségnek titkos iskolája,
A mennyei dicsőségnek legszebb koronája.
Szívemet tedd szent Szívedhez hasonlóvá, kérlek,
Szívemet fűzd a tiédhez, jóvá, szelíddé tedd.

/3
Jézus Szíve, add hogy mindig szeresselek jobban;
Ha ér bőség, ha ér ínség, jó és rossz napokban.
Légy te, szent Szív, én istápom, légy te menedékem,
A sötétben napvilágom, kincsem, dicsőségem.

/4
Jézus Szíve, szűz Anyának drága szép virága;
Az ő szíve alatt támadt lelkünk boldogsága.
Jézus Szíve s Máriáé, hajoljatok össze,
Szíveinket, ha szétválnak, Ti fűzzétek össze.

/5
Legyen hála az Atyának, ki minket teremtett!
Legyen hála szent Fiának, ki pokoltól mentett!
Hála néked, ó Szentlélek, minden ajk ezt zengje,
Hála Jézus szent Szívének mind földön, mind mennybe'!

156. Jézus Szívét dícsérni

156
/1 Kezdetre
Jézus Szívét dicsérni jöttünk el misére.
Azt a Szívet, mely nékünk új törvény szekrénye.
Nem az Ószövetségnek régi szolgasága,
Hanem a kegy, bocsánat s irgalom forrása.
Szent Szív, légy áldva!

/2 Dicsőítésre
Dicsőséget és áldást zengünk, Jézus, néked.
Ótemplomnál szentebb és dicsőbb a szentélyed.
Régi szentély meghasadt kárpitja jel nékünk,
Hogy szent Szíved lett az új, üdvösebb szentélyünk.
Áldunk, dicsérünk!

/3 Hiszekegyre
Hiszünk benned Jézusunk, szent Szíved imádva,
Áldott Szíved, amelyet átütött a lándzsa.
Láthatatlan szeretet láthatóvá így lett.
Sebzett Szíved szemlélve valljuk meg hitünket,
Áldva szent Szíved.

/4 Felajánlásra
Jézus, Szíved jelében látjuk szenvedésed,
Mely Istennek áldozva érettünk elvérzett.
Itt a véres áldozat szent megújítása,
Krisztus, a mi főpapunk, íme fölajánlja.
Szent Szív, légy áldva!

/5 Szent, szent-re
Ki ne szeretné viszont szerető szent Szíved,
Kik szeressék, ha nem mi: a megváltott hívek.
Legyen örök hajlékunk Jézus Szíve nékünk,
Akit szent-szent énekkel mindvégig dicsérünk,
Áldunk, dicsérünk!

157. Szeretlek, szép Jézus

157
/1
Szeretlek, szép Jézus, mert fölötte jó vagy,
Minden szeretetre, bizony, te méltó vagy.
Jóvoltod s irgalmad a bűnöshöz oly nagy,
Gyarló kis szolgádat, engemet, el ne hagyj.

/2
Zárkózzál be, kérlek, szívem rejtekébe,
Tisztítsd ki a tüskét s rózsát vess helyébe.
Jézus legyen írva minden levelében,
Olvadjon el szívem Jézus szerelmében.

/3
Erős kezeiddel ültess jó palántát,
Szívedből szívembe kegyelem virágát,
Jessze gyökeréből ojtsd be szívem ágát,
Hogy hozzon az égből jó illatot, drágát.

/4
Neveljed szívemben hozzád a szerelmet,
És a bűnök ellen égből nyújts védelmet!
Ismerd meg énbennem felhasznált kegyelmed,
Hogy megnyerjem végső boldogságom benned.

/5
Te vagy, édes Jézus, élet, út, igazság,
Szentség és szeretet, véghetetlen jóság.
Ó mennyei szent tűz, ó te nagy uraság,
Add, hogy legyen részünk az örök boldogság.

158. Acélszárnyon

158
/1
Acélszárnyon száll az ember a levegő kék űrében,
Azt hiszi, hogy nincs titok már sem a földön, sem az
égen.
De ha rád néz, félelem sújtja földre hirtelen.
Irgalmazz, ó Krisztus, nékem!

/2
Nyugtalan a földi ember, ledönti a trónusokat,
Sok baj okán száműzi a régi kardos királyokat.
Ámde király kell neki: „Krisztus király,” – énekli, –
„Terjeszd ki ránk jogarodat!”

/3
Mint a tenger, háborog a népek szörnyű áradatja,
Új eszméknek, új bűnöknek lelkét könnyen általadja.
Ámde újra ráeszmél, hogy csak Tőled jön remény
Jobb világra, virradatra.

/4
Tenger bajból, küzdelemből minden ember Hozzád kiált:
Teremts nekünk jobb világot, halhatatlan Krisztus-Király!
Alattvalók, köszöntünk, uralkodjál fölöttünk!
Földön, égben Te légy Király!

159. Ó édes Jézus, ég és föld

159
/1
Ó édes Jézus, ég és föld dicsőséges királya,
Hozzád repes az angyalok alázatos imája.
Édes igád terhe ellen föllázadt a gonosz szellem,
Szívek trónját bitorolja. De mi híven kiáltunk:
Jézus a mi királyunk!

/2
Ó édes Jézus, népeknek s királyoknak királya,
Szent akaratod minden nép, minden törvény szolgálja.
Te vagy az út, te a béke, uralkodók fényessége.
Hazánkat is esedezve oltalmadba ajánljuk,
Ó felséges királyunk!

/3
Ó édes Jézus, keresztény családok szent királya,
Te vagy, aki a szerelmet s a hűséget megáldja.
Oltárod a család éke, szent Szíved a köteléke,
A szülőknek példaképe, a gyermekek barátja
És jóságos királya.

/4
Ó édes Jézus, szíveknek hőn szeretett királya,
A te uralmad szeretet szétsugárzó csodája.
Te vagy a szív menedéke, harcos órán békessége.
Szent Szívedben megbékélünk és egymásra találunk,
Jézus, édes királyunk.

/5
Ó édes Jézus, nékem is fejedelmem, királyom,
Isteni Szíved szentségét hódolattal imádom.
Te uralkodj a szívemben, téged áldjon bennem minden.
Lobogódnál: keresztednél a helyemet megállom,
Én felséges királyom!

/6
Hogyha keresztes harcokra toborzol szent sereget,
Síkra kiszállni éretted én is, én is ott leszek.
Hűn kísérem minden lépted, bátran ontom vérem érted,
Szent nevedben szállok harcra s győzök minden viszályon,
Jézus, édes királyom!

160. Isten legszebb temploma

160
/1 Kezdetre
Isten legszebb temploma, üdvözlégy szent Szűzanya!
Kit, már mikor fogantatott, megszentelt az ég Ura.
Te, kiben bűn nem vala, üdvözlégy szent Szűzanya!

/2 Dicsőítésre
Dicsőség az Istennek, békesség az embernek,
Kik te benned, ó Szűzanyánk, oltalmazót nyertenek.
Ég s föld velünk zengjenek: dicsőség az Istennek!

/3 Evangéliumra
Az örök nap hajnala te vagy, áldott Szűzanya!
Utánad jött Megváltónkban az igazság nappala.
E nap hajnalcsillaga: üdvözlégy szent Szűzanya!

/4 Hiszekegyre
Hisszük Istenségedet, áldd meg, Uram, népedet,
Hogy Szűzanyánk nagy hitével imádhassunk Tégedet.
Hűn szolgálva teneked, töltsük itt az életet.

/5 Felajánlásra
Ím, a tiszta áldozat, mit szívünk az Úrnak ad,
Hogy tiszteljük méltó szívvel szent fogantatásodat.
Teáltalad az Urat nyerje meg e hódolat.

/6 Szent, szent-re
Zengje ég és föld velünk: szent vagy, édes Istenünk!
Add, Uram, ezt Máriának érzésével zengenünk,
Zengjen teljes életünk: szent vagy, édes Istenünk!

161. Máriát dícsérje lelkünk
Meghallgatom:



161
/1
Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk,
Őt, ki által Isten annyi szent malasztja szálla ránk,
Kit Fiának nagy kegyelme kezdet óta őrizett,
Akihez a legparányibb bűnhomály sem férkezett.

/2
Mindazok közt, kikre Éva megcsalatva bűnt hozott,
És a bűnnel a halál és kárhozat leszármazott:
Márián magán nem ejte Éva bűne csak sebet,
Kit az ősi vétek ellen egy magas védpajzs fedett.

/3
Üdvözölt légy, feddhetetlen tisztaságú Szűzanya,
Élet és erény leánya, Boldogasszony Mária!
Tiszta vagy te, mint a harmat, mely egekből gyöngyözött,
Sérthetetlen liliomként állsz a bűntövis között.

/4
Tiszta szűz te, akitől a másik Ádám teste lett,
Ép virág, hibás gyökéren, mely hibátlanul eredt:
Üdvözölt légy, ritka szépség, hervadatlan rózsafa,
Melynek, Isten úgy akarván, Jézusunk lett bimbaja.

/5
Ó miképpen zenghetünk hát néked illő éneket,
Bűnösök mi, kik szívünkön hordozunk oly sok sebet!
Gyöngy mellé a sár nem illik, bűnt utál a szűz erény,
Hogy figyelhetsz hát miránk te: éjszakára égi fény.

/6
Ó de tudjuk, hogy mihozzánk szűz szíved szerelme nagy,
Hisz te irgalom szülője, s bűnösöknek Anyja vagy:
Ó tekints le irgalommal, szent kegyelmek anyja, ránk.
S bárha vétkezénk, nekünk is, bűnösöknek, légy anyánk.

/7
Csüggedőknek légy reménye, a szegények gyámola,
Szenvedők vigasztalója, sebhedettek orvosa:
Légy erőnk a bűnveszélyben, a halálban ápolónk,
Lelki üdvünk szent ügyében légy fiadnál pártolónk.

162. Üdvözlégy Mária, Isten szülője

162
/1
Üdvözlégy Mária, Isten szülője,
Kiben nem volt soha bűnnek szeplője.
Öröktől fogva Isten választott,
Vétektől megoltalmazott.

/2
Ó szent Szűz, megrontád a kígyó fejét,
S megtörted lelkünknek régi ellenét.
Néked nem ártott a bűnnek mérge
S a gonosz vakmerősége.

/3
Ádámban, atyánkban mi mind vétettünk,
A tőle eredett bűnben születtünk,
De te, ó szent Szűz, kivétel lettél,
Bűn nélkül, tisztán születtél.

/4
Az Isten Báránya téged anyjának
Választott s elvette vétkét világnak.
Méltó volt, hogy a Bárány szülője
A vétket meg ne ismerje.

/5
Tündöklő szépséged a szent próféták
Reménynek, örömnek régen megírták:
Pecsételt kúthoz hasonlították,
És elzárt kertnek mondották.

/6
Szeplőtlen tiszta Szűz, könyörögj értünk,
Kik bűnben születtünk, hogy Ahhoz térjünk,
Aki bűn nélkül való példának
Téged adott a világnak.

163. Ki negyven nap előtt

163
/1
Ki negyven nap előtt üdvösségünkre
Lejöttél az égből bűnös földünkre,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/2
Ki a Szűz méhében testbe öltöztél,
Hogy megmentsd az embert, emberré lettél,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/3
Te vagy bár királya égnek és földnek,
A jászolt választád szegény bölcsődnek,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/4
Ki eget és földet felékesíted,
Itt anyád pólyába takar be téged,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/5
Ki táplálsz bőséggel minden lelkeket,
Szűz anyád kebelén szívsz itt szent tejet,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/6
Kit a hív pásztorok és a szent bölcsek
Imádtak, tiszteltek, megüdvözöltek,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/7
Kit, midőn a kellő napok elmúltak,
Bemutat Szűzanyád e nap az Úrnak,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/8
Kit az ősz Simeon karjára felvett,
Áldván az isteni magas kegyelmet,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/9
Ki értünk véredet bőven ontottad,
Érted egy galambpár lett az áldozat,
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

/10
Ki példánk, Istenünk, Atyánk, testvérünk,
Megváltónk, Urunk vagy: irgalmazz nékünk.
Szállj be lelkünk hajlékába,
Ó világ világossága!

164. Ó, Sion, templomod

164
/1
Ó Sion, templomod, ékesítsd csarnokod,
Így fogadd Krisztusod, királyod, pásztorod.
Íme, itt jön szűz Mária, karján lelkünk vigassága,
Úristen szent Fia!

/2
A törvényt megtartja, mint az Úr meghagyta,
Fiát bemutatja, Simeon fogadja.
A szentséges szűz Mária karján lelkünk vigassága,
Úristen szent Fia!

/3
Mennyeknek ajtaja, üdvösség hajnala,
S e hajnal csillaga lett a szép Szűzanya.
A szentséges szűz Mária karján lelkünk vigassága,
Úristen szent Fia!

/4
Nyissuk fel lelkünket, kérjük Istenünket,
Hogy adjon kegyelmet, mert íme közelget
A szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága,
Úristen szent Fia!

165. Mária kis hajlékában

165
/1
Mária kis hajlékában,
Názáretnek városában,
Istenhez fohászkodik
És buzgón imádkozik.

/2
Emberi nem megváltását,
Óhajtja az Úr országát,
Szánja bűnös voltunkat,
Számkivetett sorsunkat.

/3
Imádkozik, s ím elébe
Gábor angyal odalépe,
Isten titkát jelenti
És a Szüzet köszönti.

/4
Így szól hozzá az arkangyal:
Teljes vagy te szent malaszttal,
Minden asszonyok felett
Áldott vagy, az Úr veled!

/5
Megrettent a Szűz e szóra,
De az angyal tovább szóla:
Ne félj, mert az Istennél
Legszebb áldást te nyertél.

/6
Megárnyékoz a Szentlélek,
És szűz méhed gyümölcsének
Nevét hívod Jézusnak,
S Fia leszen az Úrnak.

/7
Mond a szent Szűz alázkodva:
Íme, az Úr szolgálója!
Legyen nékem aszerint!
Szól s az égre feltekint.

/8
És legott az örök Ige
Leszállt a szent Szűz méhébe,
Ott emberi testet vett,
Így az Isten ember lett.

/9
Adjunk hálát az Istennek,
Ki nékünk a kegyelemnek
Kútfejét megnyitotta,
S váltságdíjunk megadta.

/10
Jézus megtestesülése
Legyen lelkünk üdvössége,
S véle eggyé lehessünk,
Mint ő egy lett itt velünk.

166. Mennyből követ ma küldetett

166
/1
Mennyből követ ma küldetett Máriának köszönni,
Világ Ura s Megváltója anyjává kijelölni.
Ő oly törzsök, kit az örök végzés maga kiválasztott,
Tiszta méhe rejtekébe Isteni sarjat oltott.

/2
Ez isteni sarj megtermi életünknek gyümölcsét,
Biztosítja és megadja lelkünk örök életét.
Leborulva, porba hullva üdvözöllek, ó szűz Anyám!
Hő szívemből, hő lelkemből fogadd forró, nagy hálám.

/3
Mert szívembe te oltál be minden nemes érzeményt,
Te ébresztél és élesztél bennem hitet és reményt.
A szeretet tőled eredt, mi bensőmet lelkesíti;
Minden erény olyan szent fény, mely tetőled árad ki.

/4
Ezért, Anyám, forró imám hozzád küldöm és kérlek:
Légy gyámolóm és pártfogóm, amíg véget nem érek.
Akkor engem, ha megtettem vándorútját életemnek,
Végy magadhoz fel az égbe s add jutalmát lelkemnek.

167. Felvitetett magas mennyországba

167
/1
Felvitetett magas mennyországba,
Angyali szép, örvendetes házba,
E nap a Szűz nagy menyasszonyságba,
Az Istennek drága hajlékába.

/2
A mennyei Atya udvarába,
Felső Sion drága városába,
Dicsőséges szép palotájába,
Már bemégyen nagy vigasságába.

/3
Asszonyi rend nemes boldogsága,
Pátriárkák buzgó kívánsága,
Angyaloknak nagy boldog vígsága,
Az Istennél minden fölött drága.

/4
Sokan voltak nemes asszonynépek,
dicséretes tudománnyal szépek,
Tisztaságuk virágában épek,
De ennek csak nyomába sem léptek.

/5
Beteljesül Dávidnak zsoltára,
Mit énekelt világ hallatára:
A királyné királynak jobbjára
Állapodik örök társaságra.

/6
Ez a szentek fénylő tisztasága,
Zsenge szűzek ékes gyöngyvirága,
Mártíroknak arany pálmaága,
Hitvallóknak édes vigassága.

/7
Asszonyunknak nagy a nemessége,
Dicsőséges királyi felsége.
Mindeneket felülmúl szépsége,
Mint csillagot a nap fényessége.

/8
Imádkozzál értünk Szülöttednek,
Nyerj kegyelmet tőle népeidnek,
Kik általad kegyelmet keresnek,
És előtte sírva esedeznek.

168. Örülj, vigadj

168
/1
Örülj, vigadj, tisztaságban kivirágzott anyaság,
Kit körülvesz mennyországban az angyali sokaság.
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

/2
Örvendezzél, Isten anyja, boldogságos Asszonyság,
Mert tégedet megkoronáz a teljes Szentháromság.
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

/3
Magasztalnak égi karok téged kelő hajnalnak,
Tisztelnek, mint erősségét elrendezett tábornak.
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

/4
Néked mondta a nagy Isten amaz Írás szózatát:
„Jöjj, kedvesem, Libanonból, jöjj és vedd el koronád.”
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

/5
Az egeknek egeiben zengedeznek trombiták,
És a király jobbja mellett köszöntik Szűz Máriát.
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

/6
Atyaisten koszorúzza leányának szent fejét,
Fiúisten édesanyját, a Szentlélek jegyesét.
Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk,
Bűnösökre, nézz le ránk!

169. Nagy örömmel, énekléssel

169
/1
Nagy örömmel, énekléssel zengedeznek az egek,
Vidámságot, nyájasságot mutatnak a földiek;
Mert ma Szűz Mária, mint a legszebb rózsa, bimbajából kinyíla.
Szűzesség virága, ékes lilioma, Kisasszonyunk, Mária!

/2
Napsugarát, holdvilágát új örömre terjesztik,
Az angyalok, égi karok énekekkel dicsérik.
Azáltal hirdetnek a bűnbe esteknek örömet mindeneknek,
Hogy a Jézus anyja születék, Mária, bűnösök pártfogója.

/3
Ez bizonnyal valósággal vigasságnak nagy napja,
Megszületett, Mária lett lelkeinknek istápja.
Jessze gyökerének, áron vesszejének általa nyílt virága,
Üdvözlégy, áldott légy, kegyes szószólónk légy, Kisasszonyunk, Mária!

/4
Bűneinkért, életünkért Jézus előtt esedezz,
Ellenségtől, sok ínségtől kéréseddel védelmezz.
A halál, ha zörget, test, világ kísértget, a végórán segíts meg;
Siralom völgyéből, ha válunk a testtől, nyerj kegyelmet mennyekben!

170. Felvirradt az új örömnap fénye

170
/1
Felvirradt az új örömnap fénye,
Eljött az Úr választott edénye,
Örök élet kincsének szekrénye,
Benne rejlik az Úristen nagy, titkos törvénye.

/2
Elérkezett a bűnös világra
Az üdvösség kincsének sáfára,
Ki szent Fiát hozta e világra,
Hogy a bűnnek láncos rabját vigye szabadságra.

/3
Teljes az ég új dicséretekkel,
Hangos a föld vidám énekekkel,
Szent angyalok fényes seregekkel
Hirdetnek már békességet szép ígéretekkel.

/4
Évának rút engedetlensége
Lőn az ember életének vége.
Mária szép engedelmessége
Lőn életre támadásunk első nyeresége.

/5
Ó kegyelem drága szép hajléka,
Békességnek hűvös zöld árnyéka,
Régi szentek édes maradéka,
Bizony benned az Istennek gazdag ajándéka.

/6
Tisztaságnak te vagy termő fája,
Szeméremnek piros szép rózsája,
Szelídségnek ékes gyöngyvirágja,
Illatozzál, mosolyogjál a beteg világra!

/7
Ó szűzesség szép eleven képe,
Ezer közül kiválasztott szépe,
Sötét hozzád a nap fényessége,
Álmélkodva köszönt téged az ég követsége.

/8
Te az Istent méhedbe fogadtad,
Tisztaságos öledben nyugtattad,
A nagy Istent karodon tartottad,
Evvel mind az angyalokat messze meghaladtad.

/9
Dicsértessék mennyben az Istenség,
Háromságban áldassék az Egység,
Akit illet véghetetlen felség,
Égen-földön mindörökkön adassék tisztesség.

171. Mondj szívem dalt

171
/1
Mondj szívem dalt és magasztald Máriának szent nevét,
Őt dicsérjed és megüljed buzgalommal ünnepét.
Kell csodálnod, hogyha látod, mily magasra tétetett;
Mert szülőnek s tiszta szűznek csak magát nevezheted.

/2
Hívd segédül, hogy bűnöktől tisztogassa lelkedet.
Nem tetéznek annyi vétkek, őt ha buzgón tiszteled.
Higgyed, érte szent szülötte minket újra befogad,
Bánkódóknak, jobbulóknak bő kegyelmet osztogat.

/3
Zengj szívem dalt és magasztald a világ Nagyasszonyát,
Mert legyőzte ő szülötte a pokolnak zsarnokát.
Üdvözítő anyja lett Ő, kiben éltünk újula.
Véghetetlen jókat Isten nyújt nekünk őáltala.

172A. Ó, Mária, drága név

172A
/1
Ó Mária, drága név, téged óhajt tiszta szív, Mária!
Ha megzendül fülemben, vidámság kél szívemben, Mária!
A buzgó szív, mely hozzád hív,
Téged kíván dicsérni, szerelmedben elégni, Mária!

/2
Buzgósággal vigadván, lelkem téged óhajtván, Mária!
Gerjed tiszteletedre, szent Fiadnak kedvére, Mária!
Mert kegyelmet nem kereshet
S nem találhat, csak annál, kinek Anyja te voltál, Mária!

/3
Téged Isten megkedvelt, Szűzanyának ő rendelt, Mária!
Téged illet dicséret minden angyal s szent felett, Mária!
Ó kegyes Szűz, mindent elűzz,
Ami minket rútíthat, Istentől eltaszíthat, Mária!

/4
Tisztaság szűz virága, bús szívünknek vígsága, Mária!
Elesteknek gyámola, bűnösöknek oltalma, Mária!
Ó Mária, Jézus Anyja,
Esedezzél érettünk, légy mindenkor mellettünk, Mária!

/5
Segítsd buzgó népedet, mely tiszteli nevedet, Mária!
Hogy megtérjen Istenhez, üdvének kútfejéhez, Mária!
Édes Anya, térítsd jóra,
Kik a vétket szeretik, és az Istent megvetik, Mária!

/6
Aki csak elgondolja s tiszta szívből megvallja: Mária!
Add, hogy téged szeressen s élted útján kövessen, Mária!
Kik dicsérünk, arra kérünk,
Hogy mind egész életünkben írva legyen szívünkben: Mária!

172B Szűz Mária, gyászvirág

172B
/1
Szűz Mária, gyászvirág,
Mély bánatot termő ág,
Mint összetört rózsaszál,
Jaj, de árván maradtál!
Mária, Mária, Hétfájdalmú Szűz Anya!

/2
Nincs magasabb az égnél,
Nincs mélyebb a tengernél,
De a Szűz nagy fájdalma
Eget, földet áthatja.
Mária, Mária, Hétfájdalmú Szűz Anya!

173. Áldozzunk, hív keresztények

173
/1 Kezdetre
Áldozzunk, hív keresztények,
A kegyelem kútfejének,
Hogy megadta Istenünk
Szűz Máriát minekünk.

/2 Dicsőítésre
Máriáé volt a gyermek,
Ki mellett az égi lelkek
Áldva ígyen zengettek:
Dicsőség az Istennek!

/3 Hiszekegyre
Higgyünk, higgyünk, a buzgó hit
Megnyitja az ég ajtóit,
Ezáltal lett Mária
Az Istennek szent Anyja.

/4 Felajánlásra
Szűzanyánk, ez áldozatunk,
Mit Istennek bemutatunk,
Hogy fölségét dicsérje:
Szent Fiadnak szerzése.

/5 Felajánlásra
De bűneink szent Fiadnak
Színe elől visszatartnak:
Te mutasd be, jó Anyánk,
Amit itt feláldozánk!

/6 Szent, szent-re
Zengje ég, föld s benne minden:
Szent, örökké szent az Isten!
Mint a szent Szűz zengette,
Mondjuk: Szent az Úr neve!

174. Boldogasszony, édes

174
/1 Kezdetre
Boldogasszony, édes,
Hozzád esd ma néped:
Veszni indult lelkét
Hogy te mentenéd meg,
Édes Szűzanyánk!

/2 Dicsőítésre
Dicséretét zengjék
Egyszülött Fiadnak,
Kik az égben laknak,
S kik a földön élnek,
Édes Szűzanyánk!

/3 Evangéliumra
Szent Fiad igéit
Hogy megtartsa néped,
Égi fényességet
Eszközölj ki nékünk:
Édes Szűzanyánk!

/4 Hiszekegyre
Hisszük, hogy a lelked
Kegyelemmel ékes,
És Fiad Szívéhez
Általad jutunk el,
Édes Szűzanyánk!

/5 Felajánlásra
Fölajánljuk Néked
Szenvedéseinket:
Végy szívedbe minket
S mutass meg az Úrnak,
Édes Szűzanyánk!

/6 Szent, szent-re
Szent az Isten, szent, szent!
Égiek kiáltják,
Földiek így áldják
Szent Fiad hatalmát,
Édes Szűzanyánk!

175. Krisztusnak szent vérén

175
/1 Kezdetre
Krisztusnak szent vérén megváltott hű lelkek,
Máriát dicsérni buzgó szívvel jertek!
Hisz e tiszta szent Szűz édesanyánk nékünk,
A bajban és vészben ő a menedékünk.

/2 Dicsőítésre
Jóságát az Isten éreztette veled,
S kitüntetett téged az angyalok felett.
Teremtett lény nálad dicsőbb, szentebb nincsen,
Hisz egyszülött Fiad a hatalmas Isten.

/3 Hiszekegyre
Hiszem s vallom mindig, hogy Mária lelke
Szeplőtelen tiszta, mint liliom kelyhe.
Nem eredt rá soha ős szüleink vétke,
Lelkét a véteknek árnyéka sem érte.

/4 Felajánlásra
Drágalátos szent Szűz, könyörögve kérlek,
Légy szószólóm nékem s szent Fiadat kérd meg:
Fogadja jó szívvel hálámnak fejében
A kenyeret és bort most a szentmisében.

/5 Szent, szent-re
Szeplőtelen szent Szűz, akit hordott méhed,
Az Teremtőd, Urad és Istened néked.
Őt dicséri, áldja a világon minden,
Mert ő a hatalmas, szent, szent, szent Úristen.

176. Néped, Isten, eléd járul

176
/1 Kezdetre
Néped, Isten, eléd járul
Énekelni Máriárul.
Tőle támadt üdvösségünk,
Tőle juttatsz mindent nékünk.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a magas égben!
Ott vagy, Anyánk, fényességben.
Békesség a jámboroknak,
Akik hozzád folyamodnak.

/3 Evangéliumra
Első szava a Jóhírnek,
Isten Anyja, téged hirdet.
Élve, halva te vagy nékünk
Bizodalmas reménységünk.

/4 Hiszekegyre
A Követnek, Anyánk, hittél,
S Jézus első híve lettél.
Jézus szavát mi is halljuk,
Életünkkel meg is valljuk.

/5 Felajánlásra
Golgota lesz most a szentély:
Itt a szent test, itt a szent vér,
Krisztus örök áldozatja,
Szűz Mária könnye rajta.

/6 Felajánlásra
A szent asztalt körülálljuk,
Áldozatunk fölajánljuk
Áhítatos imádsággal,
Mária szent keze által.

/7 Szent, szent-re
Szent vagy, Uram, szent vagy, szent vagy!
Mondhatatlan, végtelen nagy!
Emberek közt legszebb másod,
Szűz Mária, legyen áldott!

177. Szívünk-lelkünk összeszedjük

177
/1 Kezdetre
Szívünk-lelkünk összeszedjük,
Szűzanyánkat áldjuk együtt.
Közös légyen az áldozat,
Mit a pap keze bemutat.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a magasságban!
Énekeljük mindahányan.
S legyen békesség mivelünk,
Melyet Mária hoz nekünk.

/3 Evangéliumra
Bibliában Isten mondja,
Hogy az Asszony összerontja
Ama kígyónak a fejét,
A bűn átkát és erejét.

/4 Hiszekegyre
Hite nagy volt Máriának,
Hitt az angyal szózatának.
Hitem tölti be szívemet,
Erősítsd, Uram, hitemet.

/5 Felajánlásra
Itt az ostya és a bor már,
Golgotává lett az oltár.
A pap itt az Üdvözítő,
És az áldozat ugyanő.

/6 Felajánlásra
Felajánljuk mi is véle
Szűzanyánk tiszteletére
Szent Fiának a szíveket,
Aki minket úgy szeretett.

/7 Szent, szent-re
Szent, örökké szent vagy, Isten,
Dicsőséges szentjeidben,
Szűzanyánk, Uram, teneked
Legszebb, isteni remeked.

178. Szűz Mária, mennynek gyöngyös ékessége

178
/1 Kezdetre
Szűz Mária, mennynek gyöngyös ékessége,
Tiszta szeretetnek aranya, szépsége.
Szeretlek és áldlak, én szívembe zárlak,
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

/2 Dicsőítésre
Ó Mária, tenger csillaga, est fénye,
Szegény gyarló ember második reménye!
Általad, szűz Szépség, Istennek dicsőség!
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

/3 Evangéliumra
Te szent szülöttödnek földi útját jártad,
Minden szavát ennek Te szívedbe zártad.
Ó legyen, míg élünk, élted nyitott könyvünk.
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

/4 Hiszekegyre
Te, Szűzanyánk, hittél az angyali szónak,
Azért anyja lettél a mennyei Jónak,
Ó kegyelmek tára, légy hitünk mentsvára!
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

/5 Felajánlásra
Mária megtérek, bízva futok hozzád,
Míg pályát nem érek, szívem bízom terád.
Szeretlek örökké, Te szárnyaddal födj bé.
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

/6 Szent, szent-re
Anyánk, nyerd meg nékünk, hogy mind szentül éljünk,
Szent, szent, szent! énekkel Úristent dicsérjünk,
Hogy kövessünk téged ösvényén az égnek.
Mária, Mária! Bűnösök szószólója!

179. Bús szívemnek

179
/1
Bús szívemnek nagy öröme
Máriának drága neve.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/2
Én szívemet néked adom,
Lelkem, ó Szűz, reád bízom.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/3
Bűnösöknek szószólója,
Híveid vigasztalója.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/4
Máriának említése
Számban méznek édessége.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/5
Volna nyelvem színaranyból,
dicséreted jőne abból.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/6
Ó mennyei szép liliom!
Áldva tisztel sok milliom.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/7
Színaranyból épített ház,
Melyre az Úristen vigyáz.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/8
Kegyelemnek nagy csodája,
Lankadt lelkem újulása.
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

/9
Édes Anyám, ó el ne hagyj,
Végórámig vélem maradj!
Áldjad, lelkem, Máriát,
Üdvözítőnk szent Anyját.

180. Dicsérjük Jézus szentséges


180
/1
Dicsérjük Jézus szentséges Szűz Anyját,
A szép mennyország színaranyját,
Az égnek drága gyönyörűségét,
A kerek földnek legragyogóbb ékét.

/2
Ó szent Szűz, tiszta minden földi szennytől,
Nagy kegyet nyertél az Istentől,
Mert, mint a liljom, tiszta volt lelked,
Isten anyjául kiválasztott téged.

/3
Ó drága szent Szűz, új örömnap fénye,
Úr Jézus tiszta, szent edénye.
Mária, téged epedve kérünk,
Ó maradj, szent Szűz, mindhalálig vélünk.

180B Égi szűz virág

180B
/1
Égi szűz virág, áldjon a világ
Téged, ó Szűz Mária!

/2
Mert te mihozzánk, mint édes Anyánk
Jó vagy, jó vagy Mária!

/3
Ó, légy oltalom, mert bűn súlya nyom
Minket, ó Szűz Mária!

/4
Bűnben elveszni, égből kiesni
Ne hagyj, ne hagyj, Mária!

181. Hozzád futok bánatommal

181
/1
Hozzád futok bánatommal, Boldogasszony, édes:
Méltatlanná lettem újra szent Fiad nevéhez.
Lelkemet a bűn mardossa, nincs megpihenésem:
Bűnbánóknak édesanyja, vezess át a vészen!

/2
Megfogom a két kezedet és el nem bocsátom:
Hiszen nincsen más menekvés ezen a világon.
A tékozlót fogadd megint vissza kegyeidbe,
S bánatában megfürösztve a mennyekbe vidd be!

/3
Állíts Isten országában utolsónak engem:
Hogy Fiadnak egy mosolya bennem földerengjen.
S én örökre zengni fogom Isten dicsőségét,
Ki Általad visszaadta szívemnek a békét.

182. Keserű gondok

182
/1
Keserű gondok tépik szívünket,
Ó Szűz Mária!
Sok bűneinkért keményen büntet
Isten szent Fia.

/2
Bánatos szívvel mellünket verjük,
Könnyünk árja hull.
Bűnbánón valljuk: megérdemeljük,
Mit ránk mért az Úr.

/3
Zokogva mégis kérlelni Istent
Most letérdelünk.
Pártunkat fogni Anyánk, te Szűz, Szent,
Jöjj, ó jöjj velünk.

/4
Könyörül rajtunk Szent Fiad Érted,
Hogyha Rád tekint.
Isten országa és a te néped
Így leszünk megint.

183. Lelkem tiszta lánggal égg


183
/1
Lelkem tiszta lánggal ég, ó Mária, éretted.
Rólad szólnom édesség, szívem úgy megilletted.
Hogy szerelmeddel fölbátorítál,
Kegyességeddel hűn ápolgattál,
Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak.

/2
Sok bajban és veszélyben segítettél s megvédtél,
Az Istentől énnekem sok-sok áldást megnyertél.
Ha fohászkodtam, hozzád szólottam,
Tőled mennyei jókhoz jutottam,
Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak.

/3
Azért, míg csak élhetek, tiszta szívből dicsérlek;
Dicsérjen is tégedet földön minden jó lélek.
Ó nagy Szeretet, érdemem felett
Rám terjesztetted kegyességedet;
Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak.

/4
Mivel tehát magadat hív anyámnak mutattad,
Szegény bűnös fiadat jóságodra méltattad:
Ínség ha jő rám, ha üt végórám,
Te is, Szűzanyám, siess énhozzám.
Te szakaszd el éltemet, vidd Jézushoz lelkemet.

184A. Mária, édes Szűzanya

184A
/1
Mária, édes Szűzanya,
Szentháromságnak leánya,
Szentlélek jegyese, Krisztusnak édese,
Imádd értünk Istent, kérünk,
Engeszteljed Krisztust nékünk.

/2
Zokognak árvák szívei,
Sírnak özvegyek lelkei.
Tehozzád sóhajtunk, könyörülj mirajtunk,
Lelkünk buzgó imádságát
Kegyelmesen fogadd hozzád.

/3
Mennyei ékes virágszál,
Ki oly csodásan virágzál,
Mutasd meg szépséged, segítsd meg jó néped.
Légy szószólónk, útmutatónk,
Elérnünk az üdvösséget.

/4
Te eredeti bűn nélkül
Fogantattál és folt nélkül,
Nincs bűnöd, nincs vétked, szeplőtlen szépséged.
Ó drága Szűz, ó kegyes Szűz,
Vétkeinkért, ó, el ne űzz!

/5
Emlékezzél gyakran miránk,
Nem hallatszott még, jó Anyánk,
Hogy hiába hívott, aki benned bízott.
Azért ne hagyj, minden jót adj,
Halálunkkor hozzád fogadj!

/6
Mária, boldogságos Szűz,
Add, hogy az égi tiszta tűz
Szívünkben gerjedjen, lelkünkben terjedjen,
Szentül éljünk, bűntől féljünk,
Hogy veled egykor örvendjünk.

184B Mária, Mária, mennyei szép hajnal

184B
/1
Mária, Mária, mennyei szép hajnal,
Kit szépen köszöntött Gábriel Arkangyal.

/2
Mária, Mária, üdvösség hajnala,
Kire felvirradott boldogságunk napja.

/3
Mária, Mária, mennyei szép virág,
Kit áldva magasztal a mennyei világ.

/4
Mária, Mária, mennyei szép csillag,
Ki a gyászos égen értünk szépen csillog.

/5
Mária, Mária, hazánk védasszonya,
Özvegyek és árvák megvigasztalója.

/6
Mária, Mária, gyászban is fényesség,
Árva magyaroknak Te vagy az ékesség.

185. Mária, Szűzanya

185
/1
Mária, Szűzanya Názáretből indul útnak.
Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak.
Madárkák zengenek, az ég is ráragyog:
Földön még nem esett ily nagy dolog.
Mária szent szívén dobog szíve örök Úrnak.

/2
Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában.
Altatja kis fiát hideg téli éjszakákban:
„Szívemről leszakadt Isteni magzatom,
Ó hogy szent véredet én adhatom!
Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban.”

/3
Golgota szomorú keresztjén hull Krisztus vére.
Váltság és fizetés: megváltásunk drága bére.
„Istenem, úgy legyen, amint Te akarod.
Fogadd el tőlem ez áldozatot!”
És áldott béke száll a Szűzanya hű szívére.

/4
Drága Szív, anyaszív, tebelőled él a Gyermek,
Egyetlen jó Anyánk, megköszönjük szent Szívednek.
Jézusé életed, Jézusé a szíved.
Szívünk is hadd legyen, Anyánk, tied.
Az örök életet, ó jó Anyánk, nekünk nyerd meg.

186. Mondj naponkint

186
/1
Mondj naponkint és óránkint,
Lelkem, dicséreteket,
Máriának, Szűzanyának,
Szentelj víg ünnepeket.

/2
Gondolkodjál, álmélkodjál
Az ő méltóságáról,
Tisztelettel, szeretettel
Szólj az Isten Anyjáról.

/3
Őt dicsérjed, őt tiszteljed,
Hogy Fiánál segítsen,
Kérd oltalmát, nehogy a bűn
Rajtad erőt vehessen.

/4
Mert Mária nékünk égi
Szent ajándékot hozott,
E királynő szűz méhében
Irgalom fogantatott.

/5
Éva vétke, titkos étke,
Bezárá az egeket,
S bűne által gyötrelembe
Ejte minden népeket.

/6
De a hív Szűz alázatja
Oly kegyelmet nyert vala,
Hogy a megtérőnek ismét
Megnyílt az ég ajtaja.

/7
Tiszta szűzek szűz virága,
Magas a te érdemed,
Téged választott az Isten
Minden asszonyok felett.

/8
Üdvözlégy, ó Isten Anyja,
Szentléleknek temploma,
Légy megtérésünknek útján
Gyarlóságunk gyámola.

187. Nagy mentsége reménysége

187
/1
Nagy mentsége, reménysége
A kétségbe esteknek,
Dicsősége, fényessége,
Szép csillaga népednek.

/2
Ó pátrónám, végső órám
Ha majd kínnal érkezik,
Igaz anyám, kegyes dajkám,
Szívem nálad megbúvik.

/3
Néked élek, néked halok,
Terád bízom éltemet,
Téged tisztel árva szívem,
Ez vigasztal engemet.

/4
Kegyes szent Szűz, ím előtted
Sírva térdre borulok,
Csak könyörülj, mert egyedül
Hű szívedhez fordulok.

/5
Végre halál ha megtalál,
Bátorítsad szolgádat,
Éltem folyta, gonosz volta
Még kegyelmet találhat.

/6
Látod: sírok, tőled várom,
Hogy könyörögj bűnömért
A Báránynál, szent Fiadnál,
Ki szenvedett éltemért.

188. Néked ajánljuk Szűzanyánk


188
/1
Néked ajánljuk, Szűzanyánk,
A legszebb hónap alkonyát.
Ezer nép híven zengi ma:
Ó üdvözlégy, Mária!

/2
Énekli tiszta gyermekajk
S kik érzik a sok földi bajt,
Esengve száll szívük dala:
Ó üdvözlégy, Mária!

/3
Hallja a bűnös és zokog,
Hogy elhagyta a hajlokot,
Melyben a legszentebb ima:
Ó üdvözlégy, Mária!

/4
Ó tudjuk: május estelén
Az égben is több lesz a fény
S zengőbb az angyalok dala:
Ó üdvözlégy, Mária!

189. Nyújtsd ki mennyből


189
/1
Nyújtsd ki mennyből, ó szent Anyánk, kezedet,
Meg ne utáld ínségében hívedet,
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/2
Oltalomhely Isten után csak te vagy,
Szólj mellettem, mert Istennél szavad nagy.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/3
Vétkeimnek rútságáért meg ne vess,
Szent Fiadnak országába bevezess.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/4
Hogyha megvetsz, édesanyám, mit tegyek?
Vétkeimnek tengerében elveszek.
Mária, Mária, Mária Szűzanya!

/5
Szánd meg, kérlek, én szomorú estemet,
Ne tekintse Fiad, Jézus, vétkemet.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/6
Hanem nézze irgalmának tengerét
S a te buzgó könyörgésed érdemét.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/7
És ha majdan elközelget halálom,
Kegyes Anya, te légy édes vigaszom.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

/8
Akkor segíts engem, szegény szolgádat,
Kérjed értem Jézust, te szent Fiadat.
Mária, Mária, Mária, Szűzanya!

190. Ó áldott Szűzanya


190
/1
Ó áldott Szűzanya, mennyei szép Rózsa,
Boldog mennyországnak drága gyöngyvirága,
Bűnösöknek ékes szószólója.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/2
Hajtsd hozzánk, ó Anyánk, angyali orcádat,
Áldott szent Fiadat érettünk imádjad,
Hogy láthassuk mennyekben Atyánkat.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/3
Mily boldogok azok, kik téged dicsérnek,
Buzgó szívvel neked vígan énekelnek,
Szent Fiadnál azok kedvet lelnek.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/4
Ó Szentháromságnak szolgálóleánya,
Adj erőt népednek dicséretmondásra,
Szent nevedet hogy örökké áldja.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/5
Üdvözlégy, áldott légy, Jézusnak dajkája,
Szegény bűnösöknek kegyes szószólója.
Szolgáidnak légy meghallgatója.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/6
Tenger fövenyének mennyi sokasága,
Tavaszi rózsáknak drága szép virága,
Krisztus Anyja, annyiszor légy áldva!
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

/7
Alázatos szívvel kérünk, kegyes Anyánk,
Hogy amikor eljön a mi végső óránk,
Jobbkéz felől állítson szent Atyánk.
Vigyázz reánk, Édesanyánk,
Angyaloknak kegyes királynéja.

191. Ó dicsőséges asszonyság


191
/1
Ó dicsőséges Asszonyság,
Napszépen fénylő tisztaság,
Kit illet mennyben boldogság
És égben, földön méltóság.

/2
Életünk Éva elveszté,
Te szent Szülötted megszerzé,
Siralmainkat elvevé
És boldogságunk megnyeré.

/3
Égi királynak szent Anyja,
Világosságnak ajtaja,
Kiben az élet szép napja
Magát miránk kiárasztja.

/4
Dicsőség szentek Szentinek,
Ki alkotója mindennek,
Atya, Fiú, Szentéleknek,
Örökkön élő Istennek.

192. Ó dicsőséges, ó ékességes

192
/1
Ó dicsőséges, ó ékességes,
Mint a csillag, fényes!
Úrnőnk s Anyánk vagy, drága, szép, erényes.

/2
Angyali szózat, látnoki jóslat,
Ős királyi magzat,
Bölcs Salamonnál zeng neked a hangzat.

/3
Menny királynője, baj enyhítője,
Égi sark erője,
Tavaszi színben rózsa anyatője.

/4
Hajnal nyílása, éltünk világa,
Nap dicső sugára!
Új fényt fakasztál üdvünk borújára.

/5
Éj tiszta holdja, kín gyógyítója.
Rab szabadítója:
Tőled segítve láncait leoldja.

/6
Nap mosolygása, füst lobogása,
Szende szűzi lányka:
Szeplőtlen! érted gyúlt a király lángra.

/7
Szép arany nyaklánc, mennyei borház,
Érctorony, fedett sánc:
Minden nyomorgót üdvet adva megszánsz.

/8
Pálma sudára, nektár pohárja,
Fűszer illat-árja:
Vidd a bolyongót égi hon útjára.

/9
Szent búza magja, ékszer smaragdja,
Irgalom harangja:
Jusson elődbe e zsolozsma hangja.

/10
Harc lobogója, vígság folyója,
Szűz virág bimbója:
Égi gyönyörnek vagy te kincstartója.

/11
Föld liliomja, rózsagally lombja,
Szállj az égi honba!
Melynek fényárját Szíved földre vonja.

/12
Menny ékessége, nép dicsősége,
Vidd szívünket égbe:
Hogy a száműzött lelje nyugtát végre!

/13
Fény a sötétben, édes reményem,
Ó tekints le rám; fenn:
Adj híveidnek örök éltet. Amen!

193. Ó dicsőült szép kincs

193
/1
Ó dicsőült szép kincs, kiben semmi rút nincs, kihez nem fér sötétség,
Jessze termő törzsén, Dávid háza keblén felkelt boldog fényesség,
Ékes csillagokkal, nappal és a holddal vetélkedő dicsőség.

/2
Szép liliom szála, kiről reánk szálla, ami jót az ég adott,
Kinek drága kertje önte világszerte drágalátos illatot,
Mikor Ádám népe, bűneiről tépve, átok alatt roskadott.

/3
Te mennyország útja, Paradicsom kútja, ki ránk öntöd jóságod,
Kinek tiszta melle, anyai szent keble nevele szép virágot,
Aki minden bűntől, pokolbeli tűztől megváltá e világot.

/4
Hajnali szép csillag, ki mindenkor csillog, ha járunk a setétben,
Kinek fényessége bátorság és béke kísértésben, veszélyben,
Ragyogj reánk immár, mert az ördög itt jár, keresvén kit széttépjen.

/5
Esedezzél értem, hogyha bűnre tértem, önts belém szent félelmet,
Hogy estemet szánjam, bűneimet bánjam, szerezz nékem kegyelmet,
Hogy Istenhez térjek, Tehozzád elérjek, s dicsérhessem szent neved.

194. Ó Mária szent Szíve

194
/1
Ó Mária szent Szíve, szűz virág!
Harmata, illata imádság.
Várja fiát, égi urát,
Virrasztva, epedve éj s napon át.

/2
Ó Mária szent Szíve, tiszta kert!
Benne az ég ura lakást nyert.
Fészek e szív, mely haza hív,
Mikor a földi baj ostroma vív.

/3
Ó Mária szent Szíve, gyertyaszál!
Templomi áldozat te voltál.
Jézusodat szent fiadat,
Istennek od'adtad magzatodat.

/4
Ó Mária szent Szíve, könnypatak!
Belőle sóhajok fakadnak.
Hét sebe sír, hét sebe fáj:
Kereszten szenved az égi király.

/5
Ó Mária szent Szíve, csillagunk!
Vezérünk, gyámolunk, bizalmunk.
Nézz le reánk földi csatán!
Vígy fel a mennybe a harcok után.

195. Te vagy földi éltünk


195
/1
Te vagy földi éltünk vezércsillaga,
Édes reménységünk, kegyes Szűzanya.
Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, ó Szűz Mária!

/2
Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán,
Hogy kövessünk annak egész folyamán.
Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, ó Szűz Mária!

/3
Te reménycsillag vagy éltünk tengerén,
Átragyogsz minden bú és baj fellegén.
Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, ó Szűz Mária!

/4
Te mint reménycsillag mosolyogsz felénk,
Ha tűrve s Istenben bízva szenvedénk.
Téged rendelt jó Anyáknak az Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, ó Szűz Mária!

/5
És ha elközelget éltünk alkonya,
Te vagy vigaszteljes esti csillaga.
Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia,
Azért áldunk örvendezve, ó Szűz Mária!

196. Üdvözlégy Mária, tengernek csillagja


196
/1
Üdvözlégy Mária, tengernek csillagja,
Mindenkor Szűzanya, mennyország kapuja.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

/2
Mennyből leküldetett Gábriel arkangyal,
Hogy téged köszöntsön üdvözlő szavakkal.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

/3
Oldozd meg kötelét a mi sok vétkünknek,
És nyisd meg szemeit a te híveidnek.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

/4
Lássuk meg, Asszonyunk, hogy édes Anyánk vagy,
Jézusnál minekünk jóságos védőnk vagy.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

/5
Ó szűzek szent Szűze, a te fiaidnak
Adj tiszta életet szegény szolgáidnak.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

/6
Hogy a te Fiadat mind földön, mind mennyben
Dicsérjük boldogan az örök életben.
Téged kérünk, hallgass minket, szent Fiadnak ajánlj minket,
Ó szép Szűz Mária!

197. Üdvözlégy, ó szép mennyek

197
/1
Üdvözlégy, ó szép mennyek királynéja,
És dicsőséges angyalok Asszonya,
Egek kapuja, belőled jött Isten
Fénye, világa.

/2
Örvendezz, szép Szűz, Isten Édesanyja,
Mindeneknél szebb, teljes piros rózsa,
Ó, emlékezzél, szent Fiadnál értünk
Ó, esedezzél.

198. Mennybéli Atyaisten (a lorettói litánia)

198
/1
Mennybéli Atya Isten,
Megváltó Fiú Isten,
Szentlélek Úristen,
Szentháromság egy Isten,
Irgalmazz minekünk!

/2
Szentséges Szűz Mária,
Istennek szent Szülője,
Szűzeknek szent Szűze,
Krisztusnak szűz szent Anyja,
Könyörögj érettünk!

/3
Isteni malaszt Anyja,
Tisztaságos szent Anya,
Mindenkor szűz Anya,
Szeplőtelen szent Anya,
Könyörögj érettünk!

/4
Szerelmes szép Szűzanya,
Csudálatos Szűzanya,
Teremtőnk szent Anyja,
Megváltónknak szent Anyja,
Könyörögj érettünk!

/5
Nagyokosságú szent Szűz,
Becsülendő kegyes Szűz,
Dicsérendő szent Szűz,
Nagyhatalmú drága Szűz,
Könyörögj érettünk!

/6
Kegyes és irgalmas Szűz,
Nagy hűséggel teljes Szűz,
Igazság tüköre,
Bölcseségnek szent széke,
Könyörögj érettünk!

/7
Örömünknek nagy oka,
Lelki tiszta szent edény,
Tiszteletes edény,
Ájtatosság edénye,
Könyörögj érettünk!

/8
Titkos értelmű rózsa,
Dávid király szép tornya,
Elefántcsont-torony,
Szűz Mária, aranyház,
Könyörögj érettünk!

/9
Frigynek drága szekrénye,
Mennyországnak ajtaja,
Hajnali szép csillag,
Betegek gyógyítója,
Könyörögj érettünk!

/10
Bűnösöknek oltalma,
Szomorúak vigalma,
Hívek segedelme,
Magyarország védelme,
Könyörögj érettünk!

/11
Angyalok királynéja,
Pátriárkák asszonya,
Próféták asszonya,
Apostolok asszonya,
Könyörögj érettünk!

/12
Vértanúk királynéja,
Hitvallók királynéja,
Szűzek királynéja,
Minden szentek asszonya,
Könyörögj érettünk!

/13
Ősbűn nélkül született,
Szent Olvasó asszonya,
Béke királynéja,
Magyarok Nagyasszonya,
Könyörögj érettünk!

/14
Ó Istennek Báránya,
Ki elveszed bűnünket,
Kegyelmezz minékünk,
Ó hallgass meg bennünket,
Irgalmazz minékünk!

/15
Krisztus, ó hallgass minket,
Krisztus, hallgass meg minket,
Uram, irgalmazz nékünk,
Krisztus, kegyelmezz nékünk,
Uram, irgalmazz nékünk!

199. Loretói Litánia


199
/1
Uram, irgalmazz nekünk,
Krisztus, kegyelmezz nekünk,
Krisztus, hallgass minket,
Krisztus hallgass meg minket,
Uram, irgalmazz nekünk!

/2
Mennybéli Atya Isten,
Megváltó Fiú Isten,
Szentlélek Úristen,
Szentháromság egy Isten,
Irgalmazz minekünk!

/3
Szentséges Szűz Mária,
Istennek szent anyja,
Szűzeknek szent Szűze,
Krisztusnak szent anyja,
Könyörögj érettünk!

/4
Isteni malasztnak anyja,
Tisztaságos anya,
Szeplőtelen szűz anya,
Makula nélkül való anya,
Könyörögj érettünk!

/5
Szűz virág, szent anya,
Szeretetreméltó anya,
Csodálatos anya,
Teremtőnk szent anyja,
Könyörögj érettünk!

/6
Üdvözítőnknek anyja,
Nagyokosságú Szűz,
Dicsérendő szent Szűz,
Nagyhatalmú szent Szűz,
Könyörögj érettünk!

/7
Kegyes és irgalmas Szűz,
Hívséggel teljes Szűz,
Igazságnak tükre,
Bölcseségnek széke,
Könyörögj érettünk!

/8
Örömünknek oka,
Lelki tiszta edény,
Tiszteletes edény,
Ájtatosságnak jeles edénye,
Könyörögj érettünk!

/9
Titkos értelmű rózsa,
Dávid királynak tornya,
Elefántcsontból való torony,
Mária, aranyház,
Könyörögj érettünk!

/10
Frigynek szent szekrénye,
Mennyországnak ajtaja,
Hajnali szép csillag,
Betegek gyógyítója,
Könyörögj érettünk!

/11
Bűnösök oltalma,
Szomorúak vigasztalója,
Keresztények segítsége,
Magyarország oltalmazója,
Könyörögj érettünk!

/12
Angyalok királynéja,
Pátriárkák királynéja,
Próféták királynéja,
Apostolok királynéja,
Könyörögj érettünk!

/13
Mártírok királynéja,
Hitvallók királynéja,
Szűzek királynéja,
Minden szentek királynéja,
Könyörögj érettünk!

/14
Eredeti bűn nélkül fogantatott királyné,
Szentolvasó királynéja,
Béke királynéja,
Magyarok Nagyasszonya,
Könyörögj érettünk!

/15
Istennek Báránya,
Ki elveszed a világ bűneit,
Kegyelmezz minekünk!

/16
Istennek Báránya,
Ki elveszed a világ bűneit,
Hallgass meg minket!

/17
Istennek Báránya,
Ki elveszed a világ bűneit,
Irgalmazz minekünk!

/18
Krisztus, hallgass minket,
Krisztus, hallgass meg minket,
Uram, irgalmazz nekünk,
Krisztus, kegyelmezz nekünk,
Uram, irgalmazz nekünk!

200. Uram irgalmazz nekünk


200
/1
Uram, irgalmazz nekünk,
Krisztus, kegyelmezz nekünk,
Krisztus, hallgass minket,
Krisztus, hallgass meg minket,
Uram, irgalmazz nekünk!

/2
Mennybéli Atya Isten,
Megváltó Fiú Isten,
Szentlélek Úristen,
Szentháromság egy Isten,
Irgalmazz minekünk!

/3
Szentséges Szűz Mária,
Istennek szent anyja,
Szűzeknek szent Szűze,
Krisztusnak szent anyja,
Könyörögj érettünk!

/4
Isteni malasztnak anyja,
Tisztaságos anya,
Szeplőtelen szűz anya,
Makula nélkül való anya,
Könyörögj érettünk!

/5
Szűz virág, szent anya,
Szeretetreméltó anya,
Csodálatos anya,
Teremtőnk szent anyja,
Könyörögj érettünk!

/6
Üdvözítőnknek anyja,
Nagyokosságú Szűz,
Dicsérendő szent Szűz,
Nagyhatalmú szent Szűz,
Könyörögj érettünk!

/7
Kegyes és irgalmas Szűz,
Hívséggel teljes Szűz,
Igazságnak tükre,
Bölcseségnek széke,
Könyörögj érettünk!

/8
Örömünknek oka,
Lelki tiszta edény,
Tiszteletes edény,
Ájtatosságnak jeles edénye,
Könyörögj érettünk!

/9
Titkos értelmű rózsa,
Dávid királynak tornya,
Elefántcsontból való torony,
Mária, aranyház,
Könyörögj érettünk!

/10
Frigynek szent szekrénye,
Mennyországnak ajtaja,
Hajnali szép csillag,
Betegek gyógyítója,
Könyörögj érettünk!

/11
Bűnösök oltalma,
Szomorúak vigasztalója,
Keresztények segítsége,
Magyarország oltalmazója,
Könyörögj érettünk!

/12
Angyalok királynéja,
Pátriárkák királynéja,
Próféták királynéja,
Apostolok királynéja,
Könyörögj érettünk!

/13
Mártírok királynéja,
Hitvallók királynéja,
Szűzek királynéja,
Mindenszentek királynéja,
Könyörögj érettünk!

/14
Eredeti bűn nélkül fogantatott királyné,
Szent olvasó királynéja,
Béke királynéja,
Magyarok Nagyasszonya,
Könyörögj érettünk!

/15
Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit,
Kegyelmezz minekünk!

/16
Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit,
Hallgass meg minket!

/17
Istennek Báránya, ki elveszed a világ bűneit,
Irgalmazz minekünk!
Irgalmazz minekünk!

/18
Krisztus, hallgass minket,
Krisztus, hallgass meg minket,
Uram, irgalmazz nekünk,
Krisztus, kegyelmezz nekünk,
Uram, irgalmazz nekünk!

201. Üdvözítőnk édesanyja

201 Antifóna Advent vigiliájától Gyertyaszentelőig
/1
Üdvözítőnk édesanyja,
Mennyeknek megnyílt kapuja,
Tengerjárók szép csillaga,
Boldogságos Szűz Mária!

/2
Légy segítség hű népednek,
Az elesett bűnösöknek,
Ki szülője Istenednek,
Anyja lettél Teremtődnek.

/3
Mert angyali köszöntésre
Rádszállott az Úr Szentlelke.
Ekkor lett az örök Ige
Szűz méhednek szűz gyümölcse.

/4
Azért, édes Istenanyja,
Légy bűnösök szószólója,
Botló lábunk támasztója,
Üdvösségünk nyílt kapuja.

/5
Adjunk hálát az Istennek,
Atya, Fiú, Szentléleknek,
Három személy Felségének,
Egymivoltú Istenségnek.

/A1
\I(P: Az Úr angyala köszönté a Boldogságos szűz Máriát.)\i

H: És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát.

/A2
\I(P: Szülésed után sértetlen szűz maradtál.)\i

H: Istennek szent Anyja, könyörögj érettünk!

202. Megváltónk Szülője

202 Antifóna Advent vigiliájától Gyertyaszentelőig
/1
Megváltónk Szülője, szentséges Szűzanya,
Mennyország ajtója, tengerek csillaga!
Siess és oltalmazd rosszrahajló lelkünk,
Ha vétekbe esnénk, segíts, hogy felkeljünk.

/2
Te, ki az angyaltól üzenetet vettél
S csodás módon, szűzen Isten anyja lettél,
Szánd meg a bűn súlyos jármában élőket
S a Te szent Fiadhoz vezesd vissza őket.

/A1
\I(P: Az Úr angyala köszönté a Boldogságos szűz Máriát.)\i

H: És ő méhébe fogadá Szentlélektől szent Fiát.

/A2
\ (P: Szülésed után sértetlen szűz maradtál.)\

H: Istennek szent Anyja, könyörögj érettünk!

203. Mennyországnak Királynéja


203 Antifóna Gyertyaszentelő után a Nagyhét közepéig
/1
Mennyországnak Királynéja,
Angyaloknak szent Asszonya,
Áldott gyökér, Szűz Mária,
Üdvözlégy, Krisztus szent anyja!

/2
Teáltalad e világra
Új világosság virrada.
Örülj, dicsőség virága,
Kinél szebb nem jött világra.

/3
Áldott légy, drágalátos Szűz!
Isten véled, szép virág, Szűz!
Mennyben szent Fiad mellett ülsz
S tudjuk, rajtunk is könyörülsz.

/A
\I(P: Tégy méltóvá engem, szent Szűz, a te dicséretedre!)\i

H: Adj erőt ellenségeid ellen!

204. Királynéja az egeknek

204 Antifóna Gyertyaszentelő után a Nagyhét közepéig
/1
Királynéja az egeknek
S az angyali seregeknek!
Áldunk Téged és dicsérünk,
Mert Megváltót szültél nékünk.

/2
Örülj, dicső, szép Szűzanyánk;
Mennynek dísze, tekints le ránk,
Szerezz nékünk, kérünk Téged,
Szent Fiadtól segítséget.

/A
\I(P: Tégy méltóvá engem, szent Szűz, a te dicséretedre!)\i

H: Adj erőt ellenségeid ellen!

205. Menynek királyné asszonya


205 Antifóna Nagyszombattól Pünkösd utáni szombatig
/1
Mennynek királyné asszonya,
Örülj, szép Szűz, Alleluja!
Mert kit méhedben hordozni
Méltó voltál, Alleluja!

/2
Amint megmondotta vala,
Föltámadott, Alleluja!
Imádd Istent, hogy lemossa
Bűneinket, Alleluja!

/A
\I(P: Örülj és örvendezz, Szűz Mária, alleluja!)\i

H: Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!

206. Mennyországnak Királynéja


206 Antifóna Nagyszombattól Pünkösd utáni szombatig
/1
Mennyországnak királynéja, Alleluja,
Örülj, vigadj, Szűz Mária, Alleluja,
Mert méhednek szent gyümölcse, Alleluja,
Sír bilincsét összetörte, Alleluja!

/2
Úgy lett, amint megmondotta, Alleluja,
Feltámadott harmadnapra, Alleluja,
Szent Fiadnál, kegyes Anyánk, Alleluja,
Szólj mellettünk, ha botlanánk, Alleluja!

/A
\I(P: Örülj és örvendezz, Szűz Mária, alleluja!)\i

H: Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!

207. Mennyországnak Királynéja, irgalmasságnak

207 Antifóna Szentháromság vigiliájától Adventig
/1
Mennyországnak Királynéja,
Irgalmasságnak szent anyja,
Élet, édesség, reménység,
Üdvözlégy, szép Szűz Mária.

/2
Évának árva fiai,
Számkivetett maradéki,
Siralminak örökösi,
Sok nyavalyáknak hajléki.

/3
E siralomnak völgyében,
Kik nyavalygunk nagy ínségben,
Hozzád sóhajtunk mennyégbe,
Hol vagy örök dicsőségben.

/4
Azért szószólónk, szemedet,
Fordítsd hozzánk kegyelmedet,
És a te bűnös népedet,
Oltalmazzad híveidet.

/5
Ó édes Szűz, irgalmadat,
Mutasd meg kegyes voltodat,
Holtunk után szent Fiadat,
Mutasd meg boldogságodat.

/A
\I(P: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!)\i

H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

208. Irgalmas Szűzanyánk

208 Antifóna Szentháromság vigiliájától Adventig
/1
Irgalmas Szűzanyánk, királynőnk, üdvözlégy.
Áldunk Téged, élet, édesség, reménység.
Kik Éva bűnéért száműzésben élünk,
E siralomvölgyből könnyek között kérünk.

/2
Légy kegyes szószólónk, fordítsd felénk szemed,
S mutasd meg majd nékünk áldott Egyszülötted.
Ó irgalmas, édes, kegyes Szűz Mária,
Ó irgalmas, édes, kegyes Szűz Mária!

/A
\I(P: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!)\i

H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

209. Véghetetlen örök Isten

209
/1
Véghetetlen örök Isten, magasztaljuk nevedet,
Angyalaid seregében imádunk most tégedet.
Országodban ők királyi széked előtt állanak,
És az legfőbb boldogságuk, hogy szünetlen áldanak.

/2
Köszöntjük hát nagy örömmel hűséges szolgáidat,
És tisztelve áldjuk őket s imádjuk jóvoltodat:
Hogy lelkünknek oltalmára ily tiszta, hív lelkeket
Rendeltél s így megkönnyíted itt nekünk az életet.

/3
Köszöntünk és magasztalunk, édes őrzőangyalok!
Érettetek az Istennek mély hálával hódolok.
Hogy titeket, tiszta lelkek, bűnös gyarlóságunknak
Gyámolítójává rendelt, örök hála Urunknak!

/4
Ó, tehát ne hagyjatok el, ha bal útra tévedünk,
Nehogy győzzön a rossz lélek, test és világ ellenünk.
Az üdvösség ösvényére vonjon áldott kezetek,
Hogy lelkünk a mennyben egykor áldja Istent véletek.

/5
Legyen áldás és dicséret, néked, ó Szentháromság,
Ki nékünk itt irgalom vagy, s angyaloknak boldogság!
Engedd egykor e hív lelkek szent karában zengenünk:
Szent örökké, szent örökké, szent vagy, édes Istenünk!

/6
Szent Mihály, az Úr ügyének győzedelmes bajnoka,
Mennyország nagy ékessége, örömünknek nagy oka!
Segíts, hogy mint te meggyőzted a fellázadt lelkeket,
Szintúgy győzzünk le itt minden lelki ellenségeket.

/7
Ó Istennek erőssége, üdvözlégy, szent Gábriel!
Váltságunknak égi hírét a Szűzhöz te vitted el.
Kérjed Jézust, hogy lelkünket váltságának érdeme
Oda vigye, hol te áldod őt, ó Isten követe.

/8
Üdvözlégy, ó égi orvos, szent Ráfael arkangyal!
Látod, mennyi küzdelmünk van lelki-testi sok bajjal.
Vidd az Isten színe elé szívünk könyörgéseit,
S szent kegyelme igazgassa életünknek lépteit.

210. Nagy öröm van ma az égben

210
/1
Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények,
Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének.
Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen:
Mindenszentek, üdv tinéktek.

/2
Millió szent énekel ma fönt az égben Alleluját,
Angyalkarok harsonái lelkesülve, híven fújják:
Üdv, dicsőség, glória néked, Isten egy Fia,
Egek, földek mind ezt zúgják.

/3
Krisztus Urunk tanítása volt a szentek lelki étke,
Kínálták az apostolok s ifjak, aggok éltek véle.
Mi is hívőn hallgatjuk, mindenkoron megtartjuk
Szentjeinknek örömére.

/4
Lángoló hit lobogott a Mindenszentek hű szívében,
Azért vannak koszorúsan az Úr Jézus közelében.
Bennünk is él a szent hit: hisszük örök tanaid,
Így leszünk fönt mi is égben.

/5
Felajánljuk Néked, Urunk, e legszentebb áldozatot,
Fogadd véle szívünket is, mit bűnbánat általhatott.
Szent Fiadnak keresztje, Mindenszentek érdeme
Nyerjen nékünk bocsánatot.

/6
Szent vagy, Isten! ezt éneklik szentjeid az égi honban,
Hódolatos énekükkel a szívünk is összedobban.
Térdrehullva dicsérünk, teljesítsd a reményünk,
Hogy láthassunk országodban.

211. Két oszlopa igazságnak

211
/1
Két oszlopa igazságnak,
Két csillaga e világnak.
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

/2
Ti a szent hit ültetői,
Pogány Róma új szülői.
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

/3
Jézus drága szent nevéért
Ontottatok Rómában vért.
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

/4
Örök immár koronátok,
Jézus szava boldogságtok.
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

/5
Tanítástok hitünk őre,
El ne térjünk soha tőle!
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

/6
Általatok Jézust valljuk,
Érettetek magasztaljuk.
Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál,
Hadd jöjjön el ő országa közibénk már!

212. Szent Péter Apostol

212
/1
Szent Péter Apostol nagy dicséretét
Énekeljük vígan, ülvén ünnepét.
Ó Szent Péter oldj meg bűnünktől,
Nyerj irgalmat nékünk Istentől.

/2
Anyaszentegyháznak fundamentuma,
Erős kősziklája, édes oltalma,
Soha már a pokol kapui
Nem lehetnek ő meggyőzői.

/3
Te Krisztushoz mentél többiek előtt
Száraz lábbal tenger habjai fölött.
Kötve avagy oldva mennyekben,
Mit te földön rendelsz, úgy lészen.

/4
Mutasd meg mirajtunk szent hatalmadat,
Ó Szent Péter, melyet Isten néked ad,
Egészségben tartsd meg testünket,
Vezesd boldogságra lelkünket.

/5
Együtt dicsőítsük közös örömmel
Szent Pál apostolt is ma szent Péterrel,
A világnak bölcs tanítóját,
Szent Egyháznak másik oszlopát.

213. Áldunk Isten jó szolgája

213
/1
Áldunk Isten jó szolgája,
Szent családnak hű sáfárja,
Kire Isten megváltásunk titkát bízta,
Mert a lelked igaz volt és szíved tiszta.

/2
Őre voltál Máriának,
Tanuja szűz liljomának,
Kit kertedbe Isten plántált vigyázatra,
Hogy fakasszon drága bimbót áldozatja.

/3
Betlehemnek jászolánál
A Kisdedre ráhajoltál,
Megmutattad pásztoroknak, királyoknak,
Kit fiaik mindörökké hinni fognak.

/4
Bosszújától Heródesnek
Isten Fiát védelmezted,
Bujdosásban lelked retteg, tested fárad,
Hogy megtartsd őt a megváltó keresztfának.

/5
Kit angyalok hűn szolgálnak,
Intésére készen állnak,
Isten Fia tenéked lett engedelmes,
Alázattal szavaidra ő figyelmez.

/6
Két kezed munkája árán
Növekedett a szent Bárány,
Műhelyedet verejtékkel megszentelte,
Ott készült a keresztfára áldott lelke.

/7
S a keresztfán kit megváltott,
Sok baj őrli e világot:
Ó Szent József, Szentcsaládnak hű sáfárja,
Legyen gondod Jézusod szent Egyházára!

214. Krisztus Jézus Nagyanyjának

214
/1
Krisztus Jézus Nagyanyjának, dicsőséges szent Annának,
Zengjen buzgó éneket szívünkből a szeretet.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/2
Te vagy azon áldott szent föld, melyből ama szép virág nőtt,
Szűzességnek liljoma, Üdvözítőnk szent Anyja.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/3
Mily nagy a te méltóságod, hogy az Isten így megáldott,
Hogy ennyire szeretett, s fölmagasztalt tégedet.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/4
Kérj Istentől szent kegyelmet, melynek vezérfénye mellett,
Hűn követve tégedet, töltsük itt az életet.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/5
Védelmezze pártfogásod mindenkor az ifjúságot;
Légy a szűzek örzője, Szűzanyánk szent szülője.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/6
Ó, házasok szent példája! Légy híveid oltalmára,
Isten szerint éljenek s üdvösséget nyerjenek.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/7
Távoztasson el jóságod minden háztól minden átkot,
Minden rosszat, de kivált a bűnt, e nagy lelki kárt.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/8
Vigasztald a szenvedőket, az ínséggel küszködőket,
Minden árvát s özvegyet segítsen föl szent kezed.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

/9
S ha végóránk elközelget, légy halálos ágyunk mellett,
Hogy isteni unokád adjon égi koronát.
Kérünk te szent magzatodért, és kit ő szült, Megváltónkért,
Szent Anna, szent Anna!
Krisztus Jézus nagyanyja, légy híveid oltalma.

215. Ha kívántok

215
/1
Ha kívántok nagy csodákat, szent Antalhoz menjetek,
Ha szenvedtek bajt, aggságot, gyámolt tőle kérjetek.
Soha azon inség, tévely, sem a vétek nem fogott,
Akit Antal szent kezével pajzsa alá fogadott.

/2
Intésére a tengernek csillapodnak habjai;
S a kárvallott jó embernek megkerülnek javai.
A bilincsek szétszakadnak, a veszély is elsimul,
A csapások ellankadnak, és az áldás bőven hull.

/3
Légyen áldás az Atyának a mennybéli trónuson,
Légyen áldás szent Fiának most és minden korokon,
Légyen áldás a Léleknek, ki lelkünket szenteli.
Vegye bérét a mennyeknek, ki Szent Antalt tiszteli.

216. Föltekintünk

216
/1
Föltekintünk a szegénység ködfelhőin át
Páduának csillagára, Szent Antal, terád
Bízva hozzád fordulunk, bajainkban gyámolunk,
Hallgat szádra, hő imádra Jézus, jó Urunk.

/2
Szent Ferencnek nyomdokában vigasztalva jársz,
Nyert ügyünk van, ha te ott fent oltalmunkra állsz.
Szánd a néma szenvedőt, aggódót a harc előtt;
Szánd a bárányt, hogyha látod a tövisben őt.

/3
Jézus által terveinket jó sikerre vidd,
Megfogadjuk, el nem hagyjuk hű szegényeid.
Alamizsnánk édesebb, ha megáldja szent kezed,
Fölkel tőle új erőre a porbaesett.

/4
Tiszta férfi, karjaidban a kis Jézus ül,
Szólj mellettünk, mert szavadra hozzánk édesül.
Ő az angyali kenyér, lelkünk csak belőle él,
Porló testünk feltámadást csak benne remél.

/5
Antal, kinek lángszavára mély tenger felel,
Szívünk siket mélységét is szavad verje fel.
Boldog, aki rád figyel, nyomdokodban indul el
Krisztus útján, hős erényre, porból égbe fel.

/6
Majd, ha fut már a megfáradt test alól a föld,
Ó Szent Antal, üdvösséget ott keresve fönt,
Segítsd véled zengenünk: „Ó, dicső Szűz, légy velünk!
Ha velünk vagy, Jézus Anyja, ki győz ellenünk!”

217. Téged kérünk esedezve

217
/1
Téged kérünk esedezve, irgalmas Isten!
Szenteidnek felajánlott könyörgésünkben.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/2
Mindenünket tőled vettük, mindenek Ura!
Te alkottad a barmokat szolgálatunkra.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/3
Te vagy élő kútforrása minden javaknak,
Te adsz erőt, táplálékot minden állatnak.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/4
Tartsd meg, Uram, amit adtál, hogy hív munkánkkal
Kenyerünket megszerezzük jóvoltod által.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/5
Ments meg minket az éhségtől, háborúságtól,
Szárazságtól, árvizektől és döghaláltól.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/6
Ne nézd, Uram, vétkeinknek nagy sokaságát,
De atyai szereteted irgalmasságát.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/7
Tégy méltókká ismét minket szeretetedre,
Kik bűneink bocsánatát kérjük epedve.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

/8
Szent Fiadnak szent nevére kérünk, nagy Isten,
Bízván az ő véghetetlen nagy érdemében.
Jószágunkat őrizd meg mindennémű veszélynek
Ártalmától szent Vendelnek könyörgésére.

218. Ó szent János

218A
/1
Ó szent János, én hiányos bűnös, eléd borulok,
Mert éltemben, hír- s nevemben oltalmazol mindenben.
Ó szent János ereje! Jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme!

/2
Én, rút lélek, buzgón kérlek, tisztelem nagy lelkedet,
Bár némulok, leborulok, gyalázattól pirulok.
Ó szent János ereje! Jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme!

/3
Szent gyónásért, mély titkáért mártír lettél, ontván vért,
Tüzet, vizet megpróbáltál, életedtől megváltál.
Ó szent János ereje! Jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme!

/4
Nyelvek lángja, tűzfullánkja ne engedd, hogy árthasson,
Ha üldöznek, nyelvvel ölnek, rágalmaznak, gyűlölnek.
Ó szent János ereje! Jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme!

/5
Tekints reánk, édes Atyánk, esedezünk tehozzád,
Szent Jánosnak érdeméért legyen mienk mennyország.
Ó szent János ereje! Jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme!

218B Kihez az Úr elküldé angyalát

218B
/1
Kihez az Úr elküldé angyalát,
Hirdesse énekünk Cecíliát.
Jó példa ő, szívderítő,
Mennyország kertjében nyílt rózsatő.

/2
Hangozzatok zenének hangjai,
Ifjaknak sípjai és lantjai.
Cecíliát magasztalni,
Jézust ki bátor volt megvallani.

/3
Zengetvén a mennybéli orgonát,
Dicséred dallal az Isten Fiát.
Hajlítsd hozzánk ő irgalmát,
Hogy néki mondhassunk harmóniát.

219. Az Úrnak dobban

219
/1 Kezdetre
Az Úrnak dobban, ég a szív,
Csak róla zeng ma szánk.
Mert szomjú földre manna hull:
Az égi Küldött harmatozza ránk.

/2 Kezdetre
És Isten ajkán kél a szó:
„Te Úr vagy, sziklaszál.
A Lélek által szült a Szűz,
És úri széked mindörökkön áll.”

/3 Dicsőítésre
Ó drága gyermek, áldva légy,
Te titkos égi lény,
Ki harc vagy, mégis béke vagy,
Mert tűz a vérted és ruhád a fény.

/4 Dicsőítésre
A Sátán lábad zsámolya,
S az arcod mint az ég;
Te győztes, mégis édes Úr,
Ó Szívkirály, ma üdvözölve légy.

/5 Evangéliumra
Az egy Igében mondta ki
Az Isten önmagát.
Övébe jött, s nem ösmeré
A vak sötét az égnek csillagát.

/6 Evangéliumra
De mind, kik Őt megismerik,
A mennybe vonzza ő.
Az emberszív, ha rátalált,
A boldogságos végtelenbe nő.

/7 Hiszekegyre
A boldog Isten egy Fiát,
A Krisztust vallja szánk,
Mert mindöröktől származik:
Az Úrral egy, a lángból tiszta láng.

/8 Hiszekegyre
Az Isten mélye szülte őt.
Az Úrban ő is Úr.
De arca mégis emberarc.
És drága Szíve emberszívre hull.

/9 Felajánlásra
Ma öltsön szép mosolyt az ég,
És völgyön, halmon át
Az égre szálljon könnyű dal,
Mert láttuk őt, ki Szűz ölébe szállt.

/10 Felajánlásra
Övé a menny, övé a föld,
A szív csak érte ég.
Övé e tiszta áldozat,
Hol emberszívvel egyesül az ég.

/11 Szent, szent-re
Szent énekünk most száll feléd,
Te fényes, drága Szent.
Hogy testet öltött szép Igéd,
A hálánk érte mindörökké zeng.

220. Áldozattal járul hozzád
Meghallgatom:



220
/1 Kezdetre
Áldozattal járul hozzád, ó nagy Isten, hív néped,
Hogy végtelen jóságodért hálát adjon tenéked.
A gyermeki hű szíveknek áldozatját nem veted meg,
Szálljon arra országodból isteni szent tetszésed.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a magasságban a fölséges Istennek,
Békesség itt lenn a jámbor, jószándékú embernek.
Add, hogy mindig élő hittel, hív reménnyel, szeretettel
Mondjunk méltó dicséretet, ó Atyánk, szent nevednek.

/3 Hiszekegyre
Úr Jézus, te hoztad égből az üdvösség igéit,
A te drága ajándékod az egekbe vivő hit.
Ez élessze szíveinket, ez vezesse tetteinket.
Uram, Uram, kihez menjünk, ha malasztod nem segít.

/4 Felajánlásra
Az oltáron megújul most a kereszt áldozata,
Mint azt vérrel bűneinkért Megváltónk bemutatta.
Ámbár itten nincs vérontás, de megvan az Istenáldás,
Bőven árad ránk a váltság, vérének szent harmata.

/5 Felajánlásra
A kenyér- s boráldozattal felajánljuk szívünket,
Szándékunkat, tetteinket és mind egész éltünket.
Áldd meg, amit fölszentelnek hív szolgáid szent nevednek.
Irgalmasság édes Atyja, ó hallgass meg bennünket.

/6 Szent, szent-re
Az angyalok seregével zengjük: Szent az Úristen!
A tiszta szív örömével mondjuk: Szent az Úristen!
Zengje velünk az ég és föld, melyet dicső neve bétölt:
Szent az Isten, szent az Isten, örökké szent az Isten!

221. Egybegyűltünk, ó nagy Isten
Meghallgatom:



221
/1 Kezdetre
Egybegyűltünk, ó nagy Isten, buzgó imádásodra,
Lelkünk méltó hadd lehessen isteni áldásodra,
Mely a tiszta áldozatban számunkra elrejtve van.
Ó tekints hát kegyelmesen itt esdeklő nyájadra.

/2 Dicsőítésre
Legyen áldás és dicsőség mennyben a nagy Istennek!
Testi, lelki szent békesség földön minden embernek.
Az angyali seregekkel kiáltsuk nagy örömmel:
Dicsőség a jó Istennek, békesség az embernek!

/3 Hiszekegyre
Ó Atyánk, te itt a földön anyát adtál minekünk,
Kinek szívén mindörökkön békességet lelhetünk.
Szentegyházad e jó anya, az igazság oszlopa,
Nem félünk mi, bármi jöjjön, amíg ő áll mellettünk.

/4 Felajánlásra
Jézus Krisztus szerzeménye a kenyér s boráldozat,
Mit nevednek emlékére, Uram, szolgád bemutat.
Legyen kedves, ó szent Atya, Fiad vére harmata;
Lelkünket, hogy hófehérre mossa, kérünk, elfogadd.

/5 Szent, szent-re
Szent örökké, szent az Isten, Atya, Fiú, Szentlélek!
Zengjen égen s földön minden hálát a nagy Istennek.
Áldott, ki az Úr nevében jő angyalok körében.
Szent örökké, szent az Isten, Atya, Fiú s Szentlélek!

222. Futva jöttem elibéd
Meghallgatom:



222
/1 Kezdetre
Futva jöttem elibéd szentélyedbe, Isten;
Édes arcod örömét be kerestem!
Mint a szarvas hűs eret, csobogót,
Úgy kívánlak, mérhetetlen égi jót.

/2 Dicsőítésre
Háromságban örök Egy, téged magasztallak,
Békességet permetezz az igaznak!
Énekszóval áldalak művedért.
Áldott Krisztus, kegyelmedbe visszavégy.

/3 Evangéliumra
Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.
Átcsobogjon szent igéd: friss valóság.
Hadd teremjen szűz erőt, tiszta vért,
Halni bátor hősi szívet Szívedért.

/4 Hiszekegyre
Hiszek hármas, mégis egy, örök égi Jóban,
Láthatatlant s láthatót alkotóban.
Hiszem hozzánk testesült egy Fiát,
És a Lélek csodatermő harmatát.

/5 Felajánlásra
Vedd e tiszta áldozat kenyerét, Hatalmas.
Árva szónkra, Irgalom, kérünk, hallgass.
Bűneinkért ad Fiad drága bért,
Ó fogadd el elevenért, holtakért.

/6 Felajánlásra
Meghajoltan áldozunk, benne kedved teljék.
Vedd e víz és vedd e bor titkos teljét.
Égbe küldje illatát a kehely.
Hozzánk hajló irgalommal töltsön el.

/7 Szent, szent-re
Szent az Úr! a földtekén mennydörögve szólal
Angyalajkak kórusán csendülő dal.
Szent az Isten. Emberért ő teremt
Szeretetből üdvösséget. Szent, szent, szent!

223. Hozzád sóhajt
Meghallgatom:



223
/1 Kezdetre
Hozzád sóhajt a lélek, Urunk,
Hozzád vonz az igaz szeretet,
Hozzád jöttünk, eléd borulunk.

/2 Kezdetre
Útunk állnák gonosz bűneink,
Ám addig kér esengve imánk,
Míg irgalmad reánk letekint.

/3 Dicsőítésre
Istenhez száll dicsérő imánk.
S ha van bennünk igaz akarat,
Istentől száll a béke reánk.

/4 Evangéliumra
Mint föld issza a csendes esőt,
Úgy fogadjuk az égi igét,
Ez ád nékünk vigaszt s új erőt.

/5 Hiszekegyre
Drága kincsünk nekünk a hitünk.
Hálás szívvel köszönjük, Urunk,
Hogy szólottál, hogy szerethetünk.

/6 Felajánlásra
Szent Szíveddel együtt hevülünk,
Felajánljuk szívünk, mindenünk.
Szándékoddal így egyesülünk.

/7 Felajánlásra
Gyarló szívünk imája csekély.
De ha Szíved könyörög velünk,
Mégis, mégis bizton eget ér.

/8 Szent, szent-re
Ó, áldjuk mind az egek urát,
Szent, szent, szent vagy, így szóljon imánk.
Ég s föld zengje a hála dalát.

224. Induljunk testvérek
Meghallgatom:



224
/1 Kezdetre
Induljunk testvérek a Golgota hegyére,
Jézusunk Megváltónk áldozati helyére.
Az oltárnak Golgotáján újra meghal most a Bárány.
Új kegyelmet ad a nagy áldozat.

/2 Dicsőítésre
Istennek dicsőség ez a titkos áldozat.
Embernek békesség egyedül csak itt fakad.
Az angyali seregeknek, kik látatlan itt lebegnek,
Zengjük énekét: nyitva most az ég!

/3 Evangéliumra
Bárányt és gerlicét, tiszta tömjénillatot
Áldoztak Istennek régi jámbor századok.
Krisztus a mi áldozatunk, amelyet most bemutatunk,
Kenyérszín alatt: egy az áldozat.

/4 Hiszekegyre
Lélekben látjuk most a Golgota keresztjét,
Kereszten haldokló kegyes Krisztus szent testét.
Magát adta mihelyettünk. Hisszük: meghalt miérettünk.
Mégis itt maradt: örök áldozat.

/5 Felajánlásra
Most, Uram, lelkünket fölajánljuk teneked,
Oltárod asztalán ezt a titkos kenyeret.
Krisztus teste lesz belőle, bűneinknek elvevője,
Mely megtöretett rossz magunk helyett.

/6 Felajánlásra
Vedd, Uram, kelyhünkből ezt az áldott tiszta Bort,
Vér lesz ez, élő vér, amely értünk kiomolt,
Amikor a hegyes dárda Krisztus mellét általjárta.
Uram, ez a vér kegyelemre kér!

/7 Szent, szent-re
Zengje a mindenség: szent, szent, szent az Úristen.
Szentségét vallottad Jézusunk a kereszten,
Amikor szent véred adtad engesztelő áldozatnak.
Véled áldozunk, Édes Jézusunk!

225. Jertek, keresztény hívek
Meghallgatom:



225
/1 Kezdetre
Jertek, keresztény hívek, az Istent dicsérni!
Áldást ad mindenkinek, aki bízva kéri.
Övé e szent áldozat, a kenyér s boráldás,
Mely szentséggé változik, hirdeti az Írás.
Uram irgalmazz!

/2 Dicsőítésre
Néked, édes Istenünk, áldás fenn a mennyben!
Békességet adj nekünk, embereknek itt lenn.
Téged, Isten, jó Atyánk, tiszta szívvel áldunk,
Téged, édes Jézusunk, lelkünkből imádunk.
Uram, irgalmazz!

/3 Evangéliumra
Istentől jó minekünk üdvösség igéje,
Mindennek, amit hiszünk, ő a szent szerzője.
Maga Isten megtanít minket minden jóra,
Boldog, aki figyelmez az isteni szóra.
Uram, irgalmazz!

/4 Hiszekegyre
Hiszünk, vallunk, tégedet, Háromság egy Isten!
Jöjj, erősítsd népedet ez igaz, szent hitben.
Atya, Fiú, Szentlélek, minden ember áldjon,
Erősségünk idelenn és a másvilágon.
Uram, irgalmazz!

/5 Felajánlásra
Ó fogadd kegyelmesen lelkünk áldozatját,
Vétkeikért hűtelen gyermekeid adják.
Ámulat vesz itt erőt gyenge emberészen:
Ami bor volt és kenyér, testté, vérré lészen.
Uram, irgalmazz!

/6 Szent, szent-re
Szent vagy, édes Istenünk, Szábaoth nagy Isten!
Kit dicsér az ég velünk és a földön minden.
Urunk, legyen nagy neved mindörökre áldva!
Esdve kérünk, jöjj közénk, szállj le az oltárra!
Uram, irgalmazz!

226. Kegyességgel hívsz, ó Jézus
Meghallgatom:



226
/1 Kezdetre
Kegyességgel hívsz, ó Jézus,
Atyai szent kebledre,
Hozzád megyünk mindahányan,
Kik meg vagyunk terhelve.

/2 Dicsőítésre
A mennyei szent karokkal
Engedd, Uram, zengenünk:
Légyen áldás és dicséret
Neked, édes Istenünk.

/3 Evangéliumra
Oltárodhoz azért jöttünk
Követvén hívásodat,
Hogy megnyerjük az enyhülést,
A te szent malasztodat.

/4 Hiszekegyre
Kihez menjünk, Uram Jézus?
Igazság, út csak Te vagy,
Benned hiszünk és reménylünk,
Soha, soha el ne hagyj!

/5 Felajánlásra
Itt van, mit a végvacsorán,
Jézus, értünk szerzettél,
És a kínos szent keresztfán
Szent véreddel rendeltél.

/6 Felajánlásra
Áradjon ránk, kegyes Jézus!
Ez áldozat érdeme,
És hagyj benned elmerülni,
Irgalomnak tengere.

/7 Szent, szent-re
A tiszta szív érzelmével
Zengjen buzgó énekünk:
Szent az Isten, szent az Isten,
Szent vagy, édes Istenünk!

227. Kegyes szemmel nézz ránk

vagy:



227
/1 Kezdetre
Kegyes szemmel nézz ránk, édes Istenünk,
Akik szívvel, ajkkal áldunk, tisztelünk.
Kegyelmednek árját áraszd ránk
S légy mindenkor édes jó Atyánk!

/2 Dicsőítésre
Légy áldva az égben és a földtekén!
Ameddig csak élek, dicsőítlek én.
Mindörökre engedd zengenem:
Dicsőség tenéked, Istenem!

/3 Hiszekegyre
Hisszük élő hittel egyházunk tanát,
S attól el nem térünk életünkön át.
Hiszünk erős hittel Istenben,
Aki Úr a földön és mennyben.

/4 Felajánlásra
Ajándékul néked mit adjon híved?
Hisz az égben s földön minden a tied!
Ez áldozat nékünk mindenünk,
Ezt fogadd el tőlünk, Istenünk!

/5 Szent, szent-re
Téged illet, Isten, mindenek felett
A dicséret, áldás és a tisztelet!
Azért zengje folyton énekünk:
Nagy vagy, jó vagy, szent vagy, Istenünk!

228. Keresve, ó Fölség, Téged

228
/1 Kezdetre
Keresve, ó Fölség, Téged
Beléptünk szent tornácodba.
Íme, szívünk újra áldó
Malasztodat szomjúhozza.

/2 Dicsőítésre
A mélységből zengünk Hozzád:
Örök a te dicsőséged!
Tudjuk, szent Fiadtól tudjuk,
Gyermekeid vagyunk Néked.

/3 Evangéliumra
Titkát az örök Igéknek
Megtaláltuk, íme, Nálad.
Ó add, hogy szent tanításod
Követhesse hívő nyájad.

/4 Hiszekegyre
Hisszük a te Istenséged,
Mely az eget beragyogja.
Győzhetetlen lesz a lelkünk
Szent hitünkhöz ragaszkodva.

/5 Felajánlásra
Kenyeret és bort ajánl föl
Színed előtt a te szolgád.
Legyen örök üdvösségünk
Záloga e tiszta oltár.

/6 Szent, szent-re
Szent az Isten! zengi minden,
Zengjünk mi is térdenállva.
Íme, közel vagy már hozzánk,
Íme, most szállsz az oltárra!

229. Kezdődik az ének
Meghallgatom:



229
/1 Kezdetre
Kezdődik az ének
Az Úr Fölségének,
Kezdődik a szent áldozat.
Alázatos hittel
Imánk hozzád sír fel,
Ó, Atyánk, kegyesen fogadd.
Bűnbánó szívvel koldulunk:
Könyörülj népeden, Urunk,
Érte halt halált szent Fiad.

/2 Dicsőítésre
Isteni szent Fölség, hála és dicsőség Tégedet illet egyedül.
Trónod zsámolyára száll szívünk imája égbe, hol szent Fölséged ül.
A szívünk Tehozzád eped. Köszönjük, hogy szent Gyermeked küldted el békekövetül.

/3 Evangéliumra
Isten jó hírével közibénk jövén el, irgalmat prédikált nekünk.
Minden rút hibánkat lemossa a bánat, Istenhez visszatérhetünk.
A kereszt üdvösség jele, éljünk hát és haljunk Vele: így mentjük meg az életünk.

/4 Hiszekegyre
Hiszünk az Atyában, ég és föld Urában: ő adott nékünk életet.
Szent Fia, a Bárány, drága vére árán Istenhez visszavezetett.
Szentlélek a vigasztaló, kiben a bűnnek meghaló életünk újjászületett.

/5 Felajánlásra
A kereszt oltárán
Jézus, égi Bárány,
Atyjának föláldoztatott.
Kenyér s bor színében
Megújítja szépen
Az áldott szent áldozatot.
Ó, Atyánk, kegyesen fogadd,
Hintsd le ránk szent malasztodat,
S fordítsd el tőlünk haragod.

/6 Felajánlásra
Mi is a szívünket,
Búnkat, örömünket
Áldozzuk, ó Atyánk, Neked.
Kezed áld, vagy büntet,
Egész életünket
Adtad, hát el is veheted.
Jézusért bízva szenvedünk,
Jézusé legyen életünk,
Ki értünk fölfeszíttetett.

/7 Szent, szent-re
Szent vagy, Uram, szent, szent: zengik a mennyben fent ujjongó szentek, angyalok.
Szent vagy, Uram, szent, szent: bűnös földön itt lent visszhangnak szállnak sóhajok.
A kereszt áldja szent neved, ővele hódolnak Neked emberi s angyali karok.

230. Szeretettel jönnek hozzád







230
/1 Kezdetre
Szeretettel jönnek hozzád, Atyánk, hívő gyermekid,
Meghálálni kegyelmednek nagy jótéteményeit.
Az oltár szent zsámolyához buzgó szívünk imádást hoz,
Áldozatul hozza néked legtisztább érzelmeit.

/2 Dicsőítésre
Szálljon égbe örömhangja a dicsérő éneknek,
Zengje velünk az ég és föld: dicsőség az Istennek!
Legyen áldás az Atyának, ő egyszülött szent Fiának,
Legyen áldás és dicséret együtt a Szentléleknek!

/3 Hiszekegyre
Üdvözítőnk tanítása szeretet szent törvénye,
Melyet hirdet szent egyháza lelkünk örök üdvére.
Uram, segíts megmaradnunk híven abban, amit vallunk,
Hogy hitünknek világánál lelkünk célját elérje.

/4 Felajánlásra
Szeretetnek szent emléke ez az örök áldozat,
Mit most szolgád az oltáron, Uram, neked bemutat.
Add, hogy kik most buzgón áldunk, érted áldozattá váljunk,
Szeretetben élve s halva lássuk egykor arcodat.

/5 Szent, szent-re
Az angyalok énekével egyesüljön énekünk,
Zengvén a szív örömével: szent vagy, édes Istenünk!
Szereteted bizonysága az ég és föld alkotmánya.
Szent vagy! ég, föld ezt kiáltsa, szent vagy, édes Istenünk!

231. Vágyva jöttem
Vágyva jöttem...»




231
/1 Kezdetre
Vágyva jöttem színed elé e szent helyre, Istenem,
Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen.
Itt az oltár lépcsőjénél, az oltári nagy Szentségnél,
Bánatom ha kiönthetem, lelkem szinte újra él.

/2 Dicsőítésre
Egykor a te szent Fiadnak angyalsereg énekelt,
S énekük a csüggedésből sok bús lelket fölemelt.
Én is egész csüggedt vagyok, mert vétkeim rútak, nagyok,
De itt a szent ének hangján új életre támadok.

/3 Evangéliumra
Bölcs Salamon Sion hegyén szép templomot épített,
És abban a frigyszekrénynek méltó helyet készített.
Én is olyan helyre teszem az én árva bűnös szívem,
Hogy ott méltón ellakhassék a Szentlélek Úristen.

/4 Hiszekegyre
Hajdan a szent pátriárkák terjesztették a hitet,
Mely az idők teljében a hívő népnek üdve lett.
Most a Jézus tanítása, mint az egyház magyarázza,
A mi örök üdvösségünk csalhatatlan forrása.

/5 Felajánlásra
Őseinknél kosok, tulkok vére volt az áldozat,
Mellyel a te fölségednek ajánlották magukat.
Engesztelve, ha vétkeztek, hálálkodva, ha jót nyertek,
És esdve, ha valamiben olykor hiányt szenvedtek.

/6 Felajánlásra
Mi is épúgy vért áldozunk, de nem kosok s tulkokét,
Hanem a szent kereszt fáján értünk meghalt Krisztusét,
Mely letörli minden bűnünk, megkönnyíti minden terhünk,
Hogyha hozzá élő hittel, bűnbánattal sietünk.

/7 Szent, szent-re
Fönt az égben az angyalok így dicsérnek: szent, szent, szent!
És mi vélük egyesülve magasztalunk idelent:
Angyaloknak dicsősége, bűnösöknek reménysége,
Te vagy minden jónak, szépnek ős forrása és vége!

232. Zeng a harang
Meghallgatom:



232
/1 Kezdetre
Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén.
Összegyűltünk oltárodnál, kél szívünkben új remény.
Földi bajban, gyötrelemben tűnik, múlik életünk:
Áldozatod erejében új életre ébredünk.

/2 Dicsőítésre
Dicsőség a magasságban, élő Krisztus, teneked.
Szent halálod dicsősége megnyitá a mennyeket.
Békességünk csak te benned van a földön minekünk,
Bízva lépünk nyomaidba, tudjuk: hozzád érkezünk.

/3 Evangéliumra
Uram Jézus, tenálad az örök élet igéje,
Biztosítja igazságát szentelt véred pecsétje.
Taníts minket égi szóval, hívj magadhoz Jézusunk,
Szent Igédnek világánál mennyországba eljutunk.

/4 Hiszekegyre
Krisztus Urunk, hiszünk néked, sziklán épül szent hitünk:
Életedet bizonyságul odaadtad, Istenünk.
A halálnak zord hatalmát nyitott sírod letörte,
A halandó, ki hisz benned, általad él örökre.

/5 Felajánlásra
Mit adhatok, szegény bűnös? Szívemből csak bűn fakad.
Te vagy értünk, Üdvözítőnk, a szeplőtlen áldozat.
A halandó mindig újra megtetézi vétkeit,
Nem ajánlhat elégtételt, hogyha Jézus nem segít.

/6 Felajánlásra
De az oltár fehér gyolcsán újul egyre áldozat:
Bűneinkért felajánlod, édes Jézus, magadat.
S hogyha vétkünk sokasága ezerannyi volna még:
Áldozatod tiszta lángján vétkünk szennye mind elég.

/7 Szent, szent-re
Hódolattal dicsőítnek az angyali seregek,
Imádattal leborulnak a bűnbánó emberek.
Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Jézus, örök élet királya!
Boldog, aki dicsőséged hívő szívvel imádja.

233A. Minden földi dolgunk

233a
/1 Kezdetre
Minden földi dolgunk messze elmaradt,
Körülvesszük, íme, szent oltárodat.
Alázattal kérve lelkünk meghajol:
Add, hogy részesedjünk ajándékiból.

/2 Kezdetre
Hódolatunk hozzuk szent színed elé,
Imádattal szálljon lelkünk ég felé.
A Szentlélek adjon tüzes ihletet,
Hogy a szívünk tisztán áldozzon neked.

233B. Mit az angyalseregeknek

233b
/1 Dicsőítésre
Mit az angyalseregeknek
A magasban hirdet nyelve:
A dicsőség meg a béke
Költözzék be a szívekbe.

233C. Boldog, akit tanítasz

233c
/1 Evangéliumra
Boldog, akit tanítasz,
Ó megváltó Jézusom!
Bízva megy Tefeléd Utadon.

/2 Evangéliumra
Üdvösségre nincsen út,
Nincs máshol, csak tevéled,
Te vagy út, igazság és élet.

233d. Hiszem az égi Úr

233d
/1 Hiszekegyre
Hiszem az égi Úr szavát,
Hiszem az Egyház szent tanát.
Az életúton erőt ez ád,
Ez felderíti az éjszakát.
Hiszem az Egyház szent tanát,
Hiszem, amit elébem ád.

233e. Felajánljuk néked

233e
/1 Felajánlásra
Felajánljuk néked a borunk és kenyerünk,
Szenteld meg és áldd meg, mindenható Istenünk,
Hogy szent tested árán, ó isteni Bárány,
Mennyországba mehessünk.

/2 Felajánlásra
Felajánljuk néked minden földi dolgunkat,
Kezeidbe tesszük életünket, holtunkat,
Te oltalmazd védve, vezesd üdvösségre
Gyarló embervoltunkat.

233F. Szent vagy... éneklik

233f
/1 Szent, szent-re
Szent vagy, szent vagy,
Éneklik az angyalok,
Szent vagy, szent vagy,
Leborulva hódolok.
Örvendezve pálmaágat lengetek,
Lábad elé leterítem szívemet.

233G. Megjelent az Úr

233g
/1 Úrfelmutatás után
Megjelent az Úr közöttünk, lelkünk meghajol,
Áldott teste lett a szent kenyér, vére lett a bor.
Én érettem, érdemetlen, hitvány, földi por!

/2 Úrfelmutatás után
Mit adhatnék viszonzásul, édes Jézusom?
Amit adtál testi, lelki jót: néked áldozom,
Szenvedésem és reményem lábadhoz rakom.

233H. Itt a perc

233h
/1 Áldozásra
Itt a perc, az áldott, melyre szívem vágyott.
Lelkem, íme, tárva, Üdvözítőm várja.
Jöjj szívembe kérlek, csak tebenned élek,
Hogyha itt vagy nálam, telve minden vágyam.

/2 Áldozásra
Add, hogy el ne térjek: ösvényeden éljek,
Kerüljem a vétket, szolgáljalak téged.
Minden kisértésben szent malasztod védjen,
Hogy a harcot álljam életben, halálban.

234a Összegyűltünk áldozatra

234a
/1 Kezdetre
Összegyűltünk áldozatra, hívő magyar nép,
Krisztus Urunk titokzatos élő testeképp.
Tudjuk, Jézus, szent fejünk,
Ahol össze így jövünk
Ketten, hárman Te nevedben:
Ott vagy mivelünk.

234b Dicsőség a magasságban

234b
/1 Dicsőítésre
Dicsőség a magasságban, alleluja!
Embernek békesség,
Kiben él az Úr akarata!

/2 Dicsőítésre
Jézus Krisztus szeret minket, alleluja!
Hát legyen életünk
Jóságnak dicsérő dala!

234c Írásokban hangos szóval

234c
/1 Evangéliumra
Írásokban hangos szóval szól hozzánk az Úr.
Hittel halljuk, meg is valljuk, életünkkel álljuk,
Amit szól az Úr!

234D. Krisztus vonja szívünket

234d
/1 Hiszekegyre
Krisztus vonja szívünket,
Egyház fogja kezünket,
Krisztus hozta hitünket,
Hozzá az viszen bennünket.

234e Áldozatra örök Isten

234e
/1 Felajánlásra
Áldozatra örök Isten oltárához
Úgy jövünk, mint ama végső vacsorához.
Krisztusnak újul itt teste, vére.
Tesszük ezt Jézusunk emlékére.
Vér itt nem hull áldozatul, mégis itt az Úr.

/2 Felajánlásra
Egyesíts most, örök Isten, mindnyájunkat!
Felajánljuk életünket, halálunkat.
A pappal áldozni egyesülünk,
Testedben, véredben részesülünk.
Tiszta szívét hozza eléd néped, ó Felség.

234f Szent, szent, szent az Isten

234f
/1 Szent, szent-re
Szent, szent, szent az Isten!
Szent az Atya Isten!
A Fiú és a Szentlélek,
Szent a Három-egy Isten!

234g Az oltáron trónol már

234g
/1 Úrfelmutatás után
Az oltáron trónol már
A felséges nagy Király.
Minden angyal itt lebeg;
Itt a minden középpontja:
Jézus Szíve idevonja
A dicsőült szíveket.

234H. Készen már

234h
/1 Áldozásra
Készen már az áldozat, de szerelme nem lohad:
Emberekhez vágyik Ő, boldogságot hozni jő.
Boldog, aki várja, tiszta szívbe zárja,
Üdvösséget égen, földön megtalálja.

/2 Áldozásra
Ez a szentség nagy titok: minden szívet egybefog.
Ezt az áldott kútfejet isszák mind az emberek.
Benned egy a község, titkos szent Közösség!
Szereteted mindörökké dicsértessék.

235. Adj irgalmat
Meghallgatom:



235
/1 Kezdetre
Adj irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk, a lelkeknek,
Akikért ez áldozattal testvéreik esdenek.
Adjon nekik enyhületet a végtelen szeretet.
Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek.

/1a Egy lélekért
Adj irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk, a léleknek,
Akiért ez áldozattal testvéreik esdenek.
Adjon neki enyhületet a végtelen szeretet.
Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek.

/2 Evangéliumra
A szerető tanítványnak, Szent Jánosnak mondatott:
Írd föl: Boldog mindörökké az Úrban elhunyt halott.
Engedd, Uram, hogy halottunk, kiért hozzád fordulunk,
Tőled hallja ezen égi vigasztaló szózatot.

/3 Felajánlásra
Édes Jézus, aki értünk föláldoztad magadat:
Legyen kedves teelőtted ez a tiszta áldozat.
Adjon enyhet, szabadulást, mennyországba feljutást
A szenvedő jámboroknak, akik várják napjukat.

/4 Szent, szent-re
Zengjük áldva: Szent az Isten! élők, holtak Istene!
Kegyelemnek, irgalomnak mérhetetlen tengere.
Mind az ő szent kezén vagyunk, néki élünk és halunk,
Szent az Isten, szent az Isten, élők, holtak Istene!

236. Édes Urunk, nézz le

236
/1 Kezdetre
Édes Urunk, nézz le szegény rabjaidra,
Vigasztaló napfényt deríts árváidra,
Kik sírva számolnak irgalmas karodra,
Támaszkodnak jóvoltodra.

/2 Kezdetre
Jövünk hát elédbe könnyező szemekkel,
Esedezünk értük buzgó kérésekkel,
Adj nékik kegyelmet, kérünk szent Fiadra,
Vérben úszó Jézusodra.

/3 Evangéliumra
Szent szavadon épül, Uram, üdvösségünk,
Ebből ered és él minden reménységünk.
Áraszd ki kegyelmed, a kimúlt hívekre,
Orvosságod sebeikre.

/4 Felajánlásra
Mennyei illatja e szent áldozatnak
Enyhületet adjon szegény elhunytaknak.
Az hozzon enyhülést nékik e színekben,
Aki meghalt a kereszten.

/5 Szent, szent-re
Szent, szent, szent, ezt mondják mennyei lakóid,
Dicsérnek és áldnak földi vándorlóid,
Irgalmazz a tűzben szenvedő lelkeknek,
Vesd végét a gyötrelmeknek.

237. Ama végső harag napja

237
/1
Ama végső harag napja
A világot tűznek adja,
Dávid így s Szibilla hagyja.

/2
Reszket akkor holt meg élő,
Ha megjön a nagy Ítélő,
Mindeneket lattal mérő.

/3
Csodakürtök zengenek meg,
Sírok éjén átremegnek:
Ítéletre, mindeneknek.

/4
Csodájára a halálnak:
Aki rég por, talpra támad,
Számot adni bírájának.

/5
Kézzel írt könyv nyílik ottan:
Világ terhe, minden ott van,
Ítéletre felrovottan.

/6
Bíró majd ha széket ül ott,
Minden rejtek felderül ott,
Zsoldot bűn el nem kerül ott.

/7
Én szegény ott mit beszéljek,
Pártfogómul kit reméljek,
Hol a szent is alig él meg.

/8
Rettenetes fejedelem,
Kinél ingyen a kegyelem:
Örök Jóság, légy jó velem!

/9
Kegyes Jézus, kérlek téged:
Értem álltál emberséget,
Ne adj érnem gonosz véget.

/10
Munkád, könnyed értem vesztek:
Ennyi kínod, szent kereszted
Ne maradjon céljavesztett.

/11
Bírája a bosszulásnak,
Add kegyelmét tisztulásnak,
Még itt nincs a számadásnap.

/12
Reszket szívem, sóhajtozván,
Vétkemtől vet lángot orcám,
Légy kegyelmes, Uram, hozzám.

/13
Magdolnához lehajoltál,
A latorhoz kegyes voltál,
Énbelém is reményt oltál.

/14
Méltó imát nem tud ajkam,
Te könyörülj, Jóság, rajtam,
Ne veszíts el örök jajban.

/15
Báránykák közt legyek nálad,
A bakoktól különváljak,
Jobbod felől helyt találjak.

/16
Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak.

/17
Térden kérlek, görnyedetten,
Sír a lelkem megtörötten:
Ott, a végnél, állj mellettem!

/18
Könnyel árad ama nagy nap,
Hamvukból ha föltámadnak
A bűnösök s számot adnak.

/19
Uram, nékik adj jó véget.
Kegyes Jézus, kérünk téged,
Add meg nékik békességed.

238. Élők, holtak szent Istene

238
/1
Élők, holtak szent Istene, ó, hallgass meg minket itt,
Kik könyörgünk, hogy szüntesd meg szolgád szenvedéseit.
Fogadd a szent áldozatot, mit bemutat fölkent papod,
Nyerjenek az égbe utat néki szent vércseppjeid.

/2
Ne nézd számos gyarlóságát, melyeket elkövetett;
Ó ne vond meg hű szolgádtól a mennyei örömet.
Engedd meg, hogy színed lássa, s szenteidnek legyen társa,
Hogy azokkal imádhassa fölséges szent lényedet.

/3
Jézusunk, ki váltságunkért égből földre szállottál,
Nézz reánk, kik itt könyörgünk szent oltárod lábánál.
Adj hívednek boldogságot, melyet a szem még nem látott,
Add, hogy majd irgalmasságot leljünk mi is trónodnál.

239. Én esendő, árva lélek

239
/1
Én esendő, árva lélek, jaj nekem, jaj hol vagyok?
Elborult az ég felettem, föld alólam elfogyott.
Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van!
Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam.

/2
Hogy kihűlt a földi érzés, hála, jóság, tisztelet!
Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled.
Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van!
S én itt állok a sötétben bűneimmel egymagam.

/3
Még a testem ki se vitték, még koporsóm szegezik,
S már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit.
Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket?
Hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet?

/4
Ó, de mégis, sugár gyúlad, fut a gyilkos éjszaka:
Védő karját felém nyújtja Ő, a Bíró, ő maga.
Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét:
Bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét.

/5
Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket,
De soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet.
Soha tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom,
Homlokomon a keresztség örök fényét hordozom.

/6
Most e drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm,
Ez legyen a lakomára mennyegzői köntösöm.
Minden bűntől bánatomnak omló könnye mosta meg.
Tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet!

240. Jer, dícsérjük Istenünket

240
/1
Jer, dicsérjük Istenünket,
Öntsük elé hű szívünket
Azért, aki most eltűnt,
Köztünk lenni már megszűnt,
Hogy lerója az ősbűnt.

/2
Rettenetes az Úristen,
Maga király földön, mennyben.
Menny, föld, pokol, ami él,
Haragjától félve fél,
S csak őbenne hisz, remél.

/3
Élet, halál szent kezében,
Minden él az ő nevében.
Bár a vétek beszennyez,
De a lelkünk, ha könnyez,
Isten akkor kegyelmez.

/4
Boruljunk hát zsámolyához,
Folyamodjunk irgalmához,
Keseregjünk, míg élünk,
A haláltól míg félünk.
Ád kegyelmet, ha kérünk.

/5
Juhok vagyunk legelőin,
Kegyelmének szent mezőin.
A semmiből teremtett,
Hulló vérén megmentett,
Drága áron visszavett.

/6
Szent szavát ha ma meghalljuk,
Azt követni ne átalljuk,
Irgalmát ne kísértsük,
Nagy nevét meg ne sértsük,
Verni ne kényszerítsük.

/7
Számos évet végigéltünk,
Istenünktől mégsem féltünk,
Megesküdött, hogy elvet,
Mégis mutat szerelmet,
Bűnbánónak kegyelmet.

/8
Kérünk, Uram, szent nevedre,
Nézz e kimúlt jó hívedre!
Nézz le bűnös képedre,
Mivel számít véredre,
Juttasd áldott színedre!

/9
Bűneiért ő már nem sír,
Mert elnyelte szavát a sír,
De mi sírunk helyette,
Esedezünk érette.
Kelj fel, Jézus, mellette!

/10
Eltévelygett, mert nem értett!
Mosd le bűnét, mellyel sértett.
Ne szállj perbe ellene,
Szent Szívedbe fogadd be,
Vidd az égi seregbe!

241. Ki ragyogni látod

241
/1
Ki ragyogni látod élted csillagát,
Halljad a természet hathatós szavát:
A gyenge és erős, félékeny és a hős
Meghal egyaránt.

/2
Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király,
Ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár:
Egy csapás, és elejt, és rideg sírba ejt
A kemény halál.

/3
Mint az őszi szellő fák zöld levelit
Elhordja, úgy járnak szinte ékeid.
A tilost ne keresd és tovább ne szeresd,
Mert az elmerít.

/4
Nézd a föld virágát, mily hamar virít:
Alig vetted észre szende ékeit,
Fonnyadni siet már, szívből sajnáljad bár,
Hogy vigyázz, tanít.

/5
Ne ígérj magadnak hosszú életet,
A halál veled jár, s észre sem veszed:
Hogy élted fonalát elmetszi, nem lesz gát
Semmi érdemed.

/6
Hát Istentől rendelt célodhoz siess:
Örömet mulandó jókban ne keress;
Hogy ha int az óra, a bírói szóra
Bátran ott lehess.

242. Meg kell halni

242
/1
Meg kell halni, ó jaj!
Halál a bűn zsoldja,
Hat ezredje, hogy e sóhaj
Örömünket rontja.

/2
Ember, kérlek téged,
Hallgass ész szavára:
Ha ma másnak, holnap néked
Nyílik a sír szája.

/3
Ha ragyog is most még
Életed szép napja,
Tetteidben megfontolt légy:
Van ítélet napja.

/4
Véget vet mindennek
A halál csapása,
És megmérgez minden kedvet
Ennek tudomása.

/5
Ha eljő a nagy nap,
Kioltja világod,
Tőled majd mind elmaradnak
Rokonok s barátok.

/6
Bizonytalan egy csak:
A halál órája;
Ah, ki tudja, rád mikor csap?
Légy hát készen rája.

/7
Meg kell halnod majdan!
Kérd Istent, nézz égre,
Hogy segítsen a nagy harcban
S üdvözítsen végre.

243. Ments meg engem, Uram

243
/1
Ments meg engem, Uram! az örök haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól;
Midőn az ég és föld meg fognak indulni,
S eljössz a világot lángokban ítélni.

/2
Reszket minden tagom, borzadok és félek,
Földi pályát végzett szegény, bűnös lélek;
Félek a naptól, mely vizsgálni fog s dúlni,
Midőn az ég és föld meg fognak indulni.

/3
Haragnak napja az, ínség s veszély napja,
Nagy nap, mely a bűnöst gyötrelemnek adja;
Midőn te, ki mindig éltél és fogsz élni,
Eljössz a világot lángokban ítélni.

/4
Örök nyugodalmat adj, ó Uram, nékik,
S örök világosság fényeskedjék nékik:
Hogy szent trónod körül udvarolhassanak,
S téged, boldogítót, örökké áldjanak.

/4a
Örök nyugodalmat adj, ó Uram, néki,
S örök világosság fényeskedjék néki:
Hogy szent trónod körül ő udvarolhasson,
S téged, boldogítót, örökké áldhasson.

/5
Ments meg engem, Uram, az örök haláltól,
Ama rettenetes napon minden bajtól;
Midőn az ég és föld megfognak indulni,
S eljösz a világot lángokban ítélni.

244. Nézz le, Jézus

244
/1
Nézz le, Jézus, mennyekből minden bús hívedre,
Ki tisztító helyedből vár öt mély sebedre.
Várja, hogy ez a nagy bér legyen neki mentség,
A szívedből folyt vér legyen üdvös könnyebbség.

/2
Ha keresztfán véreddel őket megmentetted,
Már ezután engedd el, amiket vétettek.
Világ tenger sok bűnét érdemed elfújja,
Ha letörlöd szennyét, jóságodat bámulja.

/3
Senki meg nem fizethet a sok bűnért néked,
S te kiontod véredet, hogy lemosd a vétket.
Az is adós vérednek, ki ma mennyben fenn él,
Kegyelmezz hívednek, ki csak benned hisz, remél.

/4
Ha rabodért rab lettél ingyen kegyelmedből,
Ha keresztre feszültél örök szerelmedből:
Ez a nagy véráldozat hasson el poklokra,
Szálljon mentő szózat véle minden foglyokra.

/5
Add meg, Uram, nyugalmát minden elhunytaknak,
Szűntesd immár siralmát a szegény holtaknak,
Ez a hosszú reménység édes valósággá
Váljék s a sötétség örök világossággá.

245. Ó egeknek Királynéja

245
/1
Ó egeknek Királynéja!
Holtaidnak nagy a kínja!
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/2
Nézz a gyötrő tűzlángokra,
Abban esdő bús foglyokra.
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/3
Nézd, könnyeik hogy áradnak,
Lángjaik közt mint lobognak!
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/4
Nézd, mint sírnak, mint jajgatnak,
Hogy Fiadra nem láthatnak.
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/5
Nyögnek pokol homályában,
Halálnak gyász árnyékában.
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/6
Borítsd rájuk palástodat,
Tárd ki nékik két karodat.
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/7
Kezedben a nagy hatalom,
Szíved merő szín irgalom!
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/8
Hallgat rád az égi Jegyes,
Ha könyörgesz, lészen kegyes.
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

/9
Anyánk, mutasd jóságodat,
Engeszteld meg szent Fiadat!
Irgalmasság édesanyja,
Szánd meg őket, ó Mária!

246. Ó emberi gyarló nemzetség

246
/1
Ó emberi gyarló nemzetség,
Minden dolgod csak hívság, kétség,
Miben bízol? Arany és ezüst
Elenyészik majdan, mint a füst.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/2
Nem látod-e annyi példában,
Hogy a halál siet dolgában,
A sok tisztség s nagy birodalom
Elolvad majd, mint a hóhalom.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/3
Kik a magas székeket ülik,
Még a halált el nem kerülik.
Meg nem ment a nagy királyi szék,
Semmi nagyság, semmi tisztesség.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/4
Légy erős bár, nagy és hatalmas,
Vagy, mint Sámson, oly diadalmas,
Vagy szép, mint a piros rózsaszál,
Mit sem használ: mégis lekaszál.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/5
Mit használ szép, aranyszín hajad,
Kláris-forma gyenge ajakad,
Mit kristályos, fényes két szemed,
Ha a sírba dugják holt fejed?
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/6
Hány mosolygó színes violák,
Rubintoknál pirosabb orcák
Bimbójukban vesztek tavaszon,
Akik nyarat reméltek nagyon.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/7
Gyenge szűzek, pávák, szép ifjak,
Ne játsszatok, nemes úrfiak!
Váratlan jő reátok a sor,
Testetekből még ma válhat por.
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

/8
Nincs e földön hosszú maradás,
Fogadó ez, nem örök lakás.
Láss dolgodhoz, míg az úton vagy,
Ne játsszál, mert számadásod nagy!
Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál!

247. Ó édes Megváltóm

247
/1
Ó édes Megváltóm, ne nézd bűneimet,
Sok ellened való cselekedetimet,
Üdvösségem árát tekintsd érdemedet,
Jöjj el, Jézus Krisztus, vedd hozzád lelkemet.

/2
Mennyi sok kínokat és halált szenvedtél,
Minden bűneimért hiszen megfizettél,
Atyád sem haragszik, kit megbékéltettél,
Jöjj el, Jézus Krisztus, add meg, mit ígértél.

/3
Igazságod szerint ne ítélj meg engem,
Nem talál kegyelmet én szegény érdemem,
Nem lehet nélküled soha üdvösségem,
Jöjj el, Jézus Krisztus, édes reménységem.

/4
Ez árnyékvilágból ámbár ki kell mennem,
És a sír gyomrában föld porává lennem,
A föltámadáskor visszatér majd lelkem,
Jöjj el, Jézus Krisztus, fogadj el ott engem.

/5
Az ítélet napján ama nagy órára
Állítsad testemet Atyádnak jobbjára,
Az áldottak közé hadd legyek számlálva,
Jöjj el, Jézus Krisztus, üdvösségem ára.

/6
Ilyen készülettel a mi halálunkra
Az Úr Jézust várjuk bátorításunkra,
Így lesz az Úr Jézus mi boldogságunkra,
Jöjj el, Jézus Krisztus, segíts minket arra.

248. Ó értem vért ontott

248
/1
Ó értem vért ontott szerelmes Jézusom,
Már bűnös életem hideg könnyel mosom.
Elhagytak mindenek, légy te most orvosom.

/2
Elmaradt már tőlem a világi hívság,
Befogadott a nagy örökkévalóság,
Nincs többé változás, minden állandósság.

/3
Éva ősbűnének díját lefizettem,
Küzködő életem halállal végeztem,
Meghalok Ádámmal, mert vele vétkeztem.

/4
Visszatérek hozzád, ki ellen vétkeztem,
Teremtőm, Megváltóm, Tehozzád kéredzem,
Irgalmat mindenkor csak nálad kerestem.

/5
Jöjj hát, édes Jézus, töltsd be reménységem,
Mert most van tereád legnagyobb szükségem.
Ne nézd bűneimet, add meg üdvösségem.

/6
Nézz kegyes szemekkel halott tetememre,
Halál kifacsarta nehéz könnyeimre,
Véredet add írul lelki sebeimre.

/7
Bár nagyok bűneim, tekints érdemedre,
Érettem kiontott rózsaszín véredre,
Véreddel megfestett piros keresztedre.

/8
Ezekért légy, Uram, lelkemhez irgalmas,
Szabadíts meg engem, mert kezed hatalmas,
Hogy majd ítéletem ne legyen fájdalmas.

249. Ó Megváltó, kegyes Jézus

249
/1
Ó, Megváltó, kegyes Jézus, fogadd könyörgésünket,
A te kimúlt hív szolgádért hallgasd meg kérésünket.
Kiért áldozatot oltáron mutatott,
Most be lelkipásztorunk.

/2
Kinek ennyi esztendeje adtunk végtiszteletet,
Ma felőle áldozatban teszünk emlékezetet:
Hogy nyerjen kegyelmet, nagy Isten, ó engedd,
Örvendezhessen veled.

/3
Ó Mária, Isten Anyja, esedezzél érette,
Isten után nagy reményét mert Tebeléd helyezte.
Mária, Mária! Jézusnak szent Anyja,
Légy mennybe kalauza.

250. Ó örök fény napja

250
/1
Ó örök fény napja, melynek nincs alkonya,
Csorog az oltárra szemünk könnyzápora;
Kimúlt hív szolgádnak mutasd meg arcodat,
Lelkét az üdvösség honába befogadd.

/2
Tebenned remélve szállt ki végfohásza.
Hamvait takarja a sötét sír gyásza.
Ah, de még sötétebb a nehéz gyász lelkén,
Lángoló kínok közt enyhülést nem lelvén.

/3
Bár súlyosb hibáit enyhíté malasztod,
Büntető tüzed rá mégis felgyullasztod,
Hogy minden bűnöknek törülje le szennyét
És lelke bírhassa a boldog üdv mennyét.

/4
Hintsd kegyed sugárát a kínok helyére,
Oltsa ki a lángot szívednek szent vére,
Esdeklő fohászunk legyen a lágy harmat,
Amellyel bűneit mossa le irgalmad.

/5
Királyi székednek dísze nagy kegyelmed,
Hirdeti Golgotán tengernyi gyötrelmed.
Kegyelmezz meg néki, irgalom szent Atyja!
Érte ég az oltár tiszta áldozatja.

251. Szemünk telve könnyel

251a
/1 Kezdetre
Szemünk telve könnyel, szíveinkben fájdalom,
Vigasztaló Isten, Te vagy örök oltalom.
Ez az üdvös áldozat, melyet néped bemutat, segítsen a holtakon.

251B. Napja Isten haragjának

251b
/1 Evangéliumra
Napja Isten haragjának
Végét veti e világnak,
Ez szavok a prófétáknak.

/2 Evangéliumra
A szív tele rettegéssel
Lesz a bíró jövetével,
Hol kezdődik a számvétel.

/3 Evangéliumra
A trombitaszó egyszerre
Lehat minden sírfenékre,
Kit-kit hív az ítéletre.

/4 Evangéliumra
Bámul természet és halál,
Hogy a földpor emberré vál,
És a bíró elébe áll.

/5 Evangéliumra
Az írott-könyv megnyittatik,
Melyben minden foglaltatik,
Valami megbíráltatik.

/6 Evangéliumra
Ha a bíró ül ragyogva,
Mi sem marad eltitkolva,
Minden meg lesz ott bosszulva.

/7 Evangéliumra
Akkor szegény, én mit tegyek,
Oltalmamra kiket vegyek,
Hol a szentek is rettegnek?

/8 Evangéliumra
Égnek, földnek szent Fölsége,
Világ ingyen üdvössége,
Segíts, malaszt nagy mélysége!

/9 Evangéliumra
Kegyes Jézus! emlékezzél,
Hogy érettem kínt szenvedtél,
Mentsd meg, akit véren vettél.

/10 Evangéliumra
Felkerestél fáradozván,
Megváltottál a keresztfán,
Munkád haszna áradjon rám.

/11 Evangéliumra
Igaz te a bosszulásban,
Légy bő a megbocsátásban,
Míg nem állok számadásban.

/12 Evangéliumra
Szívbe szállva fohászkodom,
Szégyen terül el arcomon,
Könyörülj meg rútságomon.

/13 Evangéliumra
Ki Magdolnát föloldoztad,
És a latrot meghallgattad,
Kegyed nékem is ajánltad.

/14 Evangéliumra
Aznap minden könnybe borul,
Melyen a test hamujábul
Föltámad és eléd járul.

/15 Evangéliumra
Akkor Jézus, nyújts irgalmat,
Híveidnek adj nyugalmat,
Szenteiddel köz jutalmat!

251C. Vígasztaló jó Istenünk

251c
/1 Felajánlásra
Vigasztaló jó Istenünk,
Ki a bűnös atyja vagy,
A holtakért engesztelő
Ajándékot ó fogadj.

/2 Felajánlásra
Oltárodon feláldozzuk
Szent kenyerünk és borunk.
Oldozza fel az áldozat,
Kikért most imádkozunk.

251D. Szent vagy... száll az ének

251d
/1 Szent, szent-re
Szent vagy, szent vagy, száll az ének
A magasból és a mélyből,
Más világon, akik élnek,
Váltsd meg őket szenvedéstől.

251E. Maga Jézus

251e
/1 Úrfelmutatás után
Maga Jézus jön el, íme eledelül nekünk,
Szíve vérén mosogatja sok epesztő sebünk,
Szíve vérén mosogatja sok epesztő sebünk.

/2 Úrfelmutatás után
Ez a szentség íme zálog: feltámad a halott,
A halálban örök élet napkelete ragyog.
A halálban örök élet napkelete ragyog.

251F. Legyen ez az áldozatunk

251f
/1 Áldozásra
Legyen ez az áldozatunk,
Melyet néked bemutatunk,
Erősítő a halálra,
Lelkek örök megváltása.

/2 Áldozásra
Kik lángok köz elepednek,
Erejében szentségednek
Nyerjék el az üdvösséget,
Az örökös fényességet.

252A. Színed elé jövünk

252a
/1 Kezdetre
Színed elé jövünk, könyörülő Atyánk!
Esedezünk, ne küldd haragodat reánk.
Vezekelő imánk legyen ez áldozat,
Mindenható Urunk, kegyesen ó fogadd.

252B. Ama szörnyű napja

252b
/1 Evangéliumra
Ama szörnyű napja Isten haragjának,
Füstben, lángban veti végét e világnak.
Egyenlőkép mondja szava Dávidnak és Szibillának.

/2 Evangéliumra
Én szegény ott mentségemre mit beszéljek?
Pártfogómnak kit kiáltsak, mit reméljek?
Hisz' a bíró szeme előtt az igaz is alig él meg.

/3 Evangéliumra
Kegyes Jézus, alázattal kérünk téged:
Miérettünk vállaltad az emberséget:
Szegény bűnös szolgáidnak ne hagyj érni gonosz véget!

252C. Kenyeret s bort hozunk

252c
/1 Felajánlásra
Kenyeret s bort hozunk, Teneked áldozunk
Az elhalt hívekért, megesett vétkekért.
Könyörülj Istenem az elholt lelkeken,
Akikért szent Fiad kereszten szenvedett keserves kínokat.

252D. Szent vagy, Jézus

252d
/1 Dicsőítésre
Szent vagy, Jézus, örök élet!
Aki meghalt, él tevéled.
Leborulok oltárodnál,
Ki a sírból feltámadtál.

252E. Isteni kenyér

252e
/1 Úrfelmutatás után
Isteni kenyér, életet adó, mennyei reményünk:
Tiéd a szívünk, tiéd a karunk, tiéd a mi vérünk!
Ki mélyből kiált, hallgasd meg szavát, szerető vezérünk!

/2 Úrfelmutatás után
Életünk után nyisd meg az eget és bocsáss be minket.
Békédet mutasd elgyötört, szegény, nyugtalan szívünknek.
Ott jelölj helyet, ahol az igaz báránykáid ülnek.

252F. Jézusom isteni teste

252f
/1 Áldozásra
Jézusom isteni teste,
Térdedet átfogom esdve:
Lelkem az égbe vezesd be.

/2 Áldozásra
Jézusom isteni vére,
Szállj le ma szívem ölére.
Moss meg örökre fehérre!

/3 Áldozásra
Jézusom, isteni Bárány,
Égi kegyelmeid árán,
Menny örök élete vár rám!

253. Bemegyek szent templomodba
Meghallgatom:



253
/1
Bemegyek szent templomodba, Uram, a szent oltárhoz,
Az aranyos oszlopok közt a királyi trónushoz.
Színed előtt leborulok, szegény bűnös, elnémulok,
Égő füstnek illatával, Uram, néked udvarlok.

/2
Bölcs Salamon kőtemplomot épített az Istennek,
Hogy ott legyen lakóhelye a szövetség-szekrénynek.
Elkeríté kárpitokkal, aranyozott szép láncokkal;
Kerubimok ékesíték kiterjesztett szárnyakkal.

/3
Hát én, szegény, földnek férge, mit építsek nevednek?
Lakóhelyet hol szerezzek az isteni Fölségnek?
Aki por és hamu vagyok, bűneimtől roskadozok,
Lábam, hogy a földet nyomja, méltó arra sem vagyok.

/4
Hogyha tetszik áldozatom, lelkemet fölajánlom,
Örökös hű szolgálatra holtomig leláncolom.
Szenteld ékes templomoddá, szent Lelkednek hajlékává
Rendeld égi udvarodban engedelmes szolgáddá.

/5
Hogy szívemben fölgerjedjen az isteni szeretet,
Piros véred harmatával öntözgessed szívemet.
Add, hogy lelkem tiszta legyen, soha többé ne vétkezzem,
Választottak seregébe engedd, hogy felvétessem.

254. Fölkelt a nap már

254
/1
Fölkelt a nap már, megvirradt újra,
Itt vagyunk, jó Atyánk, leborulva.
Szent felséged áldjuk, nevedet imádjuk,
Hálával éneklünk, térdre hullva.

/2
A sötétséget messzire űzted,
Rémektől megóvtál ma bennünket.
A szép napvilágnál, megkezdett munkánknál
Álld meg a mi buzgó kezdésünket.

/3
Mint napraforgó egész napon át,
Tefeléd fordítjuk a mi orcánk.
Árassz ránk kegyelmet, fáradtságban enyhet,
E napon kegyesen te hajolj ránk.

/4
Ha jó szándékunk néha gyengülne,
Felhőket ne engedj kék egünkre.
Bár villámod sújtson, tarts meg a jó úton,
Csapásod változzék mi üdvünkre.

/5
Ha munkánk múltán leszáll az este,
Csak hozzád járulunk térdre esve.
Mint gyermekét anyja fáradt alkonyatra,
Nyugtass el bennünket szent Szívedre!

255. Jézus, Mária

255
/1
Jézus, Mária, dicsőséges nevek,
Néktek szolgálok, hogy felébredek.
Néktek virrasztok, néktek aluszom,
Csak néktek élek, édes Jézusom,
Jézus, Jézus, Mária.

/2
Jézus, Mária, mindennap, szüntelen
Tiszta szívemet néktek szentelem.
Engedj épséget szegény testemnek,
Adj üdvösséget bűnös lelkemnek,
Jézus, Jézus, Mária.

/3
Jézus, Mária, én tinéktek élek,
Míg csak testemben lészen a lélek,
Sőt majd testemből mikor kimegyen,
Akkor is lelkem tiétek legyen,
Jézus, Jézus, Mária.

/4
Jézus, hallgasd meg e kis énekemet,
Úgy add rendeznem én életemet:
Áldjam örökké te szent Nevedet,
Hogy a gonosztól ments meg engemet,
Jézus, Jézus, Mária.

256. Mikor reggel lelkem

256
/1
Mikor reggel lelkem újra ébred,
Isten előtt hajtok előbb térdet.
Édes nékem Uramat dicsérnem,
Ki új napot engedett megérnem.

/2
Homlokomra kereszt jelét írom,
Hálaszóval őrangyalom hívom,
Gyermekmódra bízom magam erre,
Hogy egész nap gondomat viselje.

/3
Hallgatom a friss madarak hangját,
Víg dalaik szívemet meghatják.
Sietek az Úr házába menni,
Imádkozni s új malasztját venni.

/4
Két kezemet összeteszem kérve,
Föltekintek a jóságos égre,
Istenemet magasztalom, áldom,
Hiszen annyi kegyességét látom.

/5
Embereknek könyörülő Atyja,
Kitől lelkem minden napját kapja,
Ez új napért néked hálát mondok,
S kérlek, viselj ma is reám gondot.

257. Örvendezzünk, jertek
Meghallgatom:



257
/1
Örvendezzünk, jertek, áhítatos lelkek,
Istenünk oltáránál!
Nyissuk ki a lelkünk, vidám dalra keljünk:
Mi Urunk mireánk vár.

/2
Fölséges az Isten, por előtte minden,
Por a föld, por az ég is!
Mik a földön élnek: mint a szegény féreg.
Szeret ő, szeret mégis.

/3
Fiát adta értünk, őbenne remélünk,
Főpapunk ő lett nékünk.
Áldozatunk ő lett s érte, Uram, tőled
Reméljük üdvösségünk.

/4
Szent, szent, szent az Isten, énekelje minden,
Ég és föld imádjátok.
Közeleg az égből, dicsőséges fényből,
Szent neve legyen áldott!

258. Isten hozta

258
/1
Isten hozta hív nyájához a főpásztort és Atyát,
Kinek lelkünk kormányzását az Úr Jézus adta át,
Hogy általa szent kegyelme árasztassék a hívekre,
Úgy, amint ő egyházában mindörökre rendelte.

/2
Jézus, te vagy a szegletkő, mely fölött az oszlopok
Apostoli egyházadban a fölszentelt főpapok.
Adj erőt főpásztorunknak: atyja legyen mindnyájunknak,
És jó harcot harcolhasson javára egyházunknak.

/3
Apostolok tőled nyerték szent hatalmok kulcsait,
Hogy megnyissák híveidnek az üdvösség útjait.
Add, hogy méltán résztvehessen lelkünk azon kegyelemben,
Melyet most ránk főpásztorunk áraszt a te nevedben.

/4
Égből hozott tanításod pásztoraink őrizik,
Apostolok nékik adták, hogy maradjon ép a hit.
Add, hogy azon szent igéket, miket lelkiatyánk hirdet,
Úgy vegyük, mint Istentől jött csalhatatlan beszédet.

/5
Édes Jézus, egyházadban legfőbb pásztor örökre,
Irgalmadnak teljességét áraszd ki a hívekre.
Hogy atyánkkal, ki nevedben jött most hozzánk, majd egekben
Áldjuk egykor szent nevedet, égi dicsőségedben.

259. Jöjj Szentlélek Úristen


259
/1
Jöjj, Szentlélek Úristen,
Áraszd reánk teljesen
Mennyből fényességedet,
Mennyből fényességedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

/2
Jöjj el, árvák gyámola,
Jöjj el, szívünk orvosa,
Oszd ki égi kincsedet,
Oszd ki égi kincsedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen.

/3
Jöjj el, lelki vigaszunk,
Testi, lelki támaszunk,
Érezzük bőségedet,
Érezzük bőségedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen.

/4
Fáradságban nyugalmunk,
Hévben hűvös árnyékunk,
Sírásunkban örömünk,
Sírásunkban örömünk.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

/5
Ó dicső nap, híveid
Sötétséges szíveit
Világítsd be, légy velünk,
Világítsd be, légy velünk.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

/6
Add, Uram, a híveknek,
Benned bízó népeknek
Hétszeres kegyelmedet,
Hétszeres kegyelmedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

/7
Esdve kérünk, ó engedd,
Hogy elnyerjük a mennyet,
S megláthassuk színedet,
Megláthassuk színedet.
Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el,
Jöjj, Szentlélek Úristen!

260. Jöjj el, Szentlélek Úristen

260
/1
Jöjj el, Szentlélek Úristen!
Tekints reánk kegyelmesen,
Isteni segítségeddel,
Véghetetlen kegyelmeddel.
Áraszd hét ajándékodat,
Add a te szent malasztodat.

/2
Jöjj el, Szentlélek Úristen!
Hű vigasztalónk mindenben.
A lelki tanító nyelvét
Igazgasd és gyújtsd föl szívét:
Hogy te szent akaratodat,
Hirdesse nagy jóvoltodat.

/3
Jöjj el, Szentlélek Úristen!
Mennyei fényességedben
Részesítsd minden hívedet,
Kik dicsérnek itt tégedet,
Hogy így a bűnnek rútságát
Lássák és nagy gonoszságát.

261. Hallottuk, Isten

261
/1
Hallottuk, Isten, a te szent igédet,
Szívünkbe véssük sok kegyes intésed.
Azt fogjuk követni, soha meg nem vetni,
Csak te add szent malasztod, legyen rajtunk áldásod.

/2
Tarts meg, Úristen, az egy igaz hitben,
Tarts meg örökké te szent kegyelmedben.
Szent igéd értelme bűn ellen védelme
Legyen a mi lelkünknek, erre segíts bennünket.

262. Ne hagyj elesnem

262
/1
Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben,
Te szent nevedért légy segítséggel, ne essek kétségbe,
Mert mindenfelől, látod Úristen, vagyok kísértésben.

/2
Gyermekségemtől fogvást, Úristen, mindez ideiglen
Téged hívtalak én segítségül minden ínségemben,
Mostan sem lehet több bizodalmam sem földön, sem mennyben.

/3
Akármint hányjam, vessem elmémet, felséges Úristen,
Oly vigasztalást sehol nem lelek keserűségemben,
Ha nem tebenned, ó nagy Úristen, és szent kegyelmedben.

/4
Nincs is énnékem több bizodalmam, Úristen, náladnál,
Akármiképpen cselekedj vélem, csak ne haragudjál,
Mint kegyes Atya fiad' dorgáld meg, ó csak meg ne útálj.

/5
Irgalmasságnak Ura, Istene és kegyes kútfeje,
Kinek szemei e földre néztek, nyomorult ügyemre,
Hozzád kiáltok, légy segítségül minden ínségemben.

/6
Add meg, Úristen, te szent nevedért örök életemet,
Töltsd be énrajtam szent Fiad által tett ígéretedet,
A Szentlélekkel koronázzad fel én szegény fejemet.

/7
Dicséret neked, Atya-Úristen a te szent Fiaddal,
Áldassál tőlünk a Szentlélekkel, mi vigasztalónkkal,
Most és örökké imádunk téged zengő énekszókkal.

263. Uram, hiszlek

263
/1
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Vallom magam kereszténynek, hitelt adok mindeneknek,
Amit Krisztus hitén vallnak, mert mindezek Tőled vannak.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/2
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Hiszem, hogy csak egy Isten van, ámbár három személye van,
Ki a jókat jutalmazza, gonoszokat ostorozza.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/3
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek
Hiszem Krisztust, Isten Fiát, e világnak megváltóját,
Ki a mennyből alászállott, emberré lett és megváltott.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/4
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Hiszem, vallom a Szentlelket, vigasztaló örömünket,
Ki szívünket megszentelte, kegyelmekkel betöltötte.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/5
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Benned, Uram, reménységem, hogy elnyerem üdvösségem;
Mert bűneim megbocsátod, megtérésem hogyha látod.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/6
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Szeretlek nagy jóságodért, emberekhez irgalmadért.
Mást kívüled nem óhajtok, sem nagyobbnak nem állítok.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/7
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Bánom minden bűneimet, nézd törődött bús szívemet.
Inkább mindjárt halni megyek, mint a bűnnek rabja legyek.
E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts.

/8
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.
Engedd meg, hogy végórámban legyenek e szavak számban,
És szívemben följegyezve, s koporsómra fölszegezve:
Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek.

264. Szent Olvasót imádkoztunk

264
/1
Szent Olvasót imádkoztunk,
Máriához fohászkodtunk,
Kérve kérjük Szűzanyánkat,
Fogadja el hű imánkat.

/2
Szent Olvasót mikor mondtunk,
Máriának füzért fontunk,
Fonogattuk koszorúnkat,
Rózsafüzért Asszonyunknak.

/3
Imádságunk koszorúzza
Őt, aki a legszebb rózsa,
Égi bimbót hajtott nékünk:
Rajta nyílt ki üdvösségünk.

/4
Szűz Mária, szívünkben vagy,
Soha bennünk el ne hervadj!
Nyílj ki bennünk, ég virága,
Tégy méltóvá mennyországra.

265. Menny, föld, tűz

265
/1
Menny, föld, tűz, víz, levegő, ég, gyöngy, arany és minden kincs!
Mit fárasztod én elmémet? Nyugodalmam addig nincs,
Míg fel nem talállak téged, én Uram, én Istenem!
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

/2
Jó hírnév és jó barátság, magas rang és tisztesség,
Amit csak a test kívánhat: Bőség, öröm, egészség;
Szívem meg nem elégíti semmi más gyönyörűség:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

/3
Amit hallok, amit tudok kívüled, ó Istenség,
A háborgó léleknek az csak gyötrelem és ínség;
Ami jó van e világon, nélküled az semmiség:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

/4
Elmém bármint hányjam, vessem, bár akármit gondoljak,
Akárkihez folyamodjam, vagy mint madár, úgy szálljak,
Nincs mód, hogy szívemnek másban nyugodalmat találjak:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

/5
Azért távol legyen tőlem a világ dicsősége,
Istenem, te vagy egyedül lelkem gyönyörűsége;
Nálad nélkül ez az élet a szív keserűsége:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

/6
Jer, én édes vigasztalóm, Jézus szent keresztfája!
Jer, egyetlen reménységem, üdvösségem nagy ára!
Te vagy, hol a háborgó szív nyugodalmát találja:
Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem!

266. Legyen, Uram, színed előtt

266
/1
Legyen, Uram, színed előtt kedves az új áldozat,
Mit új szolgád az élőkért és holtakért bemutat.
Uram Jézus, szálljon rája kegyelmednek gazdag árja,
Kit papságra felemeltél, add neki irgalmadat.

/2
Add, Uram, hogy azon érzés lángja lelkesítse őt,
Mely most lángol hű szívében. Add meg néki szent erőd,
Ki őt lelki viadalra kented fel, hogy élve, halva,
Mint hű szolgád s hű vitézed harcoljon az Úr előtt.

/3
Áldd meg szívét, áldd meg nyelvét, hogy igédet hirdesse
Üdvözítő szent hatással, s amit hirdet, kövesse.
Hogy átható szólásában, szívet vonzó példájában
Minden ember a jámborság tiszta tükrét szeresse.

/4
Uram Jézus, ki szolgádat helytartóddá rendeléd,
Hogy megkösse vagy föloldja a bűnöknek kötelét;
Add, hogy ezen hatalmával úgy éljen, mint orvossággal,
Megenyhítse, meggyógyítsa a bűnbánók mély sebét.

/5
Te vezéreld, te igazgasd szolgád minden lépteit,
És ha szenved, te enyhítsd meg szíve minden sebeit.
Add, hogy végig jól harcoljon, és a hitben hív maradjon,
S az igazságkoronával jutalmazd meg tetteit.

267. Üdvössége lett e háznak

267
/1
Üdvössége lett e háznak a mai szent ünnepen,
Ki kezében tart ég s földet: ama Fölség van jelen.
Isten, áldd meg e hajlékot, áldj meg minden jószándékot,
Mely a buzgó hű szívekben támad most e szent helyen.

/2
Uram, kinek dicsőségét az ég és föld hirdeti,
Te, ki szent vagy, hajlékodat örök szentség illeti.
Engedd, hogy szent érzelmekkel, tiszta szívvel s hű lélekkel
Szálljanak föl imádással híveid dicséreti.

/3
A te házad imádságnak háza, Uram Istenem,
És királyi szék az oltár, ott lakik a kegyelem.
Engedd, hogy a buzgó hívek, akik benned bízva kérnek,
Megnyerhessék a malasztot ezen áldott szent helyen.

/4
Istenem, ki e hajlékba megaláztad magadat,
Szentlelkednek templomává szenteld bennünk házadat.
Mit lelkünkbe építettél, s lakásodul elrendeltél,
Hogy méltán elfogadhassunk, add nekünk irgalmadat.

/5
Kit nem ér be, kit nem fog fel az egész nagy mindenség,
Mégis tűröd, hogy e hajlék Te házadnak hívassék.
Add, hogy boldog célt érhessünk s angyaliddal dicsérhessünk
Mennyországod templomában, mindenható Istenség!

268. Tehozzád kiáltok

268
/1
Tehozzád kiáltok, édes Istenem!
És minden munkámat néked szentelem,
Mert te engemet munkára szántál,
Ép testbe arra formáltál.

/2
Adj erőt, épséget, Uram, azoknak,
Akik szent nevedben híven dolgoznak:
Hogy vidám kedvvel munkálkodhassunk
S munkánkkal téged áldhassunk.

/3
Engedd, hogy sorsunkkal megelégedjünk,
Melyet bölcs végzésed rendelt minekünk:
A nagyravágyás el ne ragadja,
Ne legyen lelkünk gőg rabja.

/4
Nálad úr s szegény közt nincsen különbség,
Elzárva senkitől nincs az üdvösség;
A gazdagságot te nem tekinted,
Csak tiszta, jámbor lelkünket.

/5
Add, Uram, kegyelmed minden munkámhoz
S amidőn rossz szándék kísértésbe hoz,
Ments meg engemet, el ne tévedjek,
Kárt, csalást tenni ne merjek.

/6
Legyen szent áldásod igaz munkámon,
Mert habár az ember végig izzadjon:
Ha szent áldásod nem segít rajta,
Semmi munkának nincs haszna.

/7
Uram, én nem félek a szegénységtől,
Csak mentsd meg lelkemet a bűnveszélytől;
Édes Istenem, csak te légy végre
Földi munkámnak szent bére.

269. Áldj meg...kik itt egybegyűltünk

269
/
Áldj meg minket, Jézus, kik itt egybegyűltünk,
A te áldásodban, kérünk, legyen részünk,
Ajándékod közöld bőven vélünk.
Ne hagyj minket, híveidet, szentség nélkül világból
kimúlni.

270. Áldj meg minket, Atyaisten

270
/1
Áldj meg minket, Atyaisten,
Áldj meg minket, Fiúisten,
Áldj meg, Szentlélekúristen,
Három személyben egy Isten.

/2
Atyaisten, ki Fiadat,
Földre küldted Krisztusodat,
Hogy a világot váltsa meg,
S a mennyországot nyissa meg.

/3
Fiúisten, ki keresztfán
Magadat értünk áldozván,
Eleget tettél Istennek,
Végét vetvén a véteknek.

/4
Szentlélek, ki mindezekben
Eszköz voltál kegyelemben,
Kit az Úr Jézus ád nekünk,
Hogy megszenteljed életünk.

/5
Dicsérjük mind az Úr Atyát,
Dicsérjük egyszülött Fiát,
És a Szentlélek Úristent,
Szentháromság igaz Istent.

271. Áldj meg minket, Jézus! esedezünk

271
Áldj meg minket, Jézus! Esedezünk Néked,
Áztasd meg a földet, segítsd meg hű néped.
Szent nevedért kérünk, Uram, téged:
Áldj meg, ne hagyj, szép esőt adj,
Ismerjük meg: erős Istenünk vagy!

272. Hallgasd meg...Uram, Isten

272
Hallgasd meg, hallgasd meg, Uram Isten, az áldás szavát,
Áraszd ránk, áraszd ránk testi-lelki kegyelem javát.
Őrizz minket a rossztól, a kísértő gonosztól,
A mélységből kiáltó híveidet hallgasd meg!

273. Áldj meg minket, Teremtő

273
Áldj meg minket, Teremtő nagy Úristen,
Áldj meg minket, Üdvözítő Úristen,
Áldj meg, Szentlélek Úristen, Három személy igaz Isten!
Áldj meg minket, Szentháromság egy Isten!

274. Áldjon meg minket


274
/1
Áldjon meg minket szent Atyaúristen,
Áldjon meg minket kegyes Fiúisten,
Áldjon meg, áldjon Szentlélek Úristen,
Háromszemélyű igaz, örök Isten.

/2
Atyaúristen, aki szent Fiadat
Bűn váltságára miérettünk adtad,
Szentlélek Istent ki elküldted nékünk,
Egy örök Isten, irgalmazz minékünk.

275. Hol szent Péter

275
/1
Hol szent Péter sírba téve
És Rómának dobog szíve,
Ezrek ajkán, ezer nyelven
Hő ima zeng édesdeden:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

/2
Arany födél, márvány falak
S a Vatikán visszhangzanak,
S a hét halom tág körében
Megharsanva körülröppen:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

/3
Új erőre kap e szózat,
Bejárja a szent sírokat,
Zúgva vonul hegyen, síkon,
Áttör zajló hullámokon:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

/4
A forró dél, rideg éjszak
Ez imában egyesül csak;
Kivált honunk édes nyelvén
Zeng igazán, zeng őszintén:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

/5
Mint villámmal egy perc alatt
Messze szárnyal a gondolat:
Szintúgy röpül ajkról-ajkra,
Várak-, puszták- és falvakra:
Tarts meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

/6
Eljut szentek fénykörébe
S leszáll onnét szíveinkbe,
Mint a fölszállt páranedvek
Szomjas földre visszaesnek.
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

276A. Téged, Isten, dícsérünk

276A
/1
Téged, Isten dicsérünk,
Téged Úrnak ismérünk.

/2
Téged, örök Atyaisten,
Mind egész föld áld és tisztel.

/3
Téged minden szép angyalok,
Kerubok és szeráfkarok,

/4
Egek és minden hatalmak
Szüntelenül magasztalnak.

/5
Szent vagy, szent vagy,
Erősséges szent Isten vagy!

/6
Nagyságoddal telve ég, föld,
Dicsőséged mindent bétölt.

/7
Téged dicsér, egek Ura,
Apostolok boldog kara.

/8
Dicséretes nagy próféták
Súlyos ajka hirdet és áld.

/9
Jeles mártír seregek
Magasztalnak Tégedet.

/10
Vall tégedet világszerte
Szentegyházad ezerszerte,

/11
Ó Atyánk, Téged
S mérhetetlen nagy fölséged,

/12
S azt, ki hozzánk tőled jött le,
Atya igaz Egyszülöttje,

/13
És áldjuk Veled
Vigasztaló Szentlelkedet.

/14
Krisztus, Isten Egyszülöttje,
Király vagy te mindörökre.

/15
Mentésünkre közénk szálltál,
Szűzi méhet nem utáltál.

/16
Halál mérgét megtiportad,
Mennyországod megnyitottad.

/17
Isten jobbján ülsz most széket,
Atyádéval egy fölséged,

/18
Onnan leszel eljövendő,
Mindeneket ítélendő.

/19
Téged azért, Uram, kérünk,
Mi megváltónk, maradj vélünk.

/20
Szenteidhez végy fel égbe,
Az örökös dicsőségbe.

/21
Szabadítsd meg, Uram, néped,
Áldd meg a te örökséged.

/22
Te kormányozd, te vigasztald,
Mindörökké felmagasztald.

/23
Mindennap dicsérünk téged,
Szent nevedet áldja néped.

/24
Bűntől e nap őrizz minket
És bocsásd meg vétkeinket.

/25
Irgalmazz Uram, irgalmazz,
Híveidhez légy irgalmas,

/26
Kegyes szemed legyen rajtunk;
Tebenned van bizodalmunk.

/27
Te vagy, Uram, én reményem,
Ne hagyj soha szégyent érnem!

/magyar válasz
\I(P: Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel.)\i

H: Dicsérjük és magasztaljuk Őt mindörökké.

/latin válasz
\I(P: Benedicamus Patrem et Filium cum Sancto Spiritu.)\i

H: Laudemus et superexaltemus eum in sacula.

276B. Téged áldunk

276B /1
Téged áldunk, Szentháromság Istenünk,
Mi Urunknak, Teremtőnknek tisztelünk,
Örök Atya, mindenható Istenség,
Téged vall a kerek földön minden nép.
/2
Neked égben az angyalok rendei
Meg nem szűnnek hangos szóval zengeni:
Szent, szent, szent vagy, seregeknek Istene,
Az ég és föld felségeddel van tele.
/3
Dicsőséges apostolok éneke,
Prófétáknak, mártíroknak serege,
Világszerte mind az Anyaszentegyház:
Téged dicsér, téged imád, téged áld.
/4
Mi Atyánknak mérhetetlen fölségét,
Egyszülötted tisztelendő szépségét,
S aki hozzánk kettőtöktől küldetett,
Megszentelő, vigasztaló Lelkedet.
/5
Krisztus Király, Atya örök szülötte,
Te érettünk leszállottál a földre,
Az embernép megmentését vállaltad,
S ember módra születni nem átalltad.
/6
Te letörted fulánkját a halálnak,
S országodat híveidnek kitártad.
Fölszálltál az Atya Isten jobbjára,
Élők, holtak eljövendő bírája.
/7
\(letérdelünk)\
Kérünk azért: szolgáidat segéld meg,
Akiket megváltott drága szent véred.
Hogy szenteid seregébe juthassunk,
S uralkodjál mindörökké mirajtunk.
/8
\I(Ismét felállunk)\i
Téged áldunk, szent nevedet, mindennap,
Mindörökké valljuk: erős Isten vagy!
Bűntől minket e mai nap védelmezz,
Légy kegyelmes, légy irgalmas népedhez.
/9
Szálljon, Uram, te irgalmad fölébünk,
Amiképpen benned a mi reményünk,
Csak egyedül benned az én reményem,
Mindörökre elkerüljön a szégyen.
/magyar válasz
\ (P: Áldjuk az Atyát és a Fiút a Szentlélekkel.)\
H: Dicsérjük és magasztaljuk Őt mindörökké.
/latin válasz
\ (P: Benedicamus Patrem et Filium cum Sancto Spiritu.)\
H: Laudemus et superexaltemus eum in sacula.
277. Téged, Isten, magasságban

277
/1
Téged, Isten, magasságban, itt dicsérünk buzgóságban.
Téged vallunk Urunknak, Alkotónknak, Atyánknak.
Mindenható Isten te vagy, véghetetlen hatalmad nagy:
Földi népek dicsérnek, és Uruknak ismérnek.

/2
Az Egek és kerubimok, minden karok, szerafimok
Téged, Isten, áldanak, együtt így kiáltanak:
Szent az Isten, bizony szent, szent! Szábaothnak Istene szent!
Ég s föld tele neveddel, örök dicsőségeddel.

/3
Dicsőséges apostolok, próféták és nagy mártirok,
Mind tégedet áldanak, és mindnyájan szolgálnak.
Szentegyházad vigasságban Tégedet áld e világban,
Atya Istent Fiaddal, Szentlélekkel egynek vall.

/4
Krisztus, te vagy dicsőségnek királya s a békességnek,
Isten Atyád örök s nagy, te egyetlen Fia vagy.
Rabságunkat megsajnáltad, Szűznek méhét nem utáltad,
Értünk halált szenvedtél, nekünk megkegyelmeztél.

/5
Zárt ajtaját az egeknek megnyitottad a híveknek.
Most Atyádnak jobbján ülsz, és mirajtunk könyörülsz.
Eljössz ismét e világra, igazságos számadásra;
A nagy bíró te leszel, igazságot te teszel.

/6
\I(letérdelünk)\i
Kérünk azért buzgósággal, kérünk alázatossággal,
Szolgáidnak irgalmazz, légy népedhez irgalmas.
Ne nézd tenger-sok vétkünket, ne nézd új-új elestünket:
Tekintsd azon drága vért, melyet ontál lelkünkért.

/7
Adjad, hogy a mennybe jussunk, szenteiddel vigadhassunk
Örök boldogságunkban, dicső szent országodban.
Oltalmazd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged,
Vezéreld és gyámolítsd, mindörökké boldogítsd.

/8
\I(ismét felállunk)\i
Mind-e napon áldunk téged és hirdetjük dicsőséged.
E nap kísértésektől őrizz s minden vétektől.
Kedved rajtunk megmaradjon, reménységünk benned vagyon;
Benned bízunk örökké, mindörökkön örökké.

/magyar válasz
\I(P: Áldjuk az atyát és a Fiút a Szentlélekkel.)\i

H: Dicsérjük és magasztaljuk Őt mindenkor.

/latin válasz
\I(P: Benedicamus Patrem et Filium cum Sancto Spiritu.)\i

H: Laudemus et superexaltemus eum in sacula.

278. Immár a nap leáldozott

278
/1
Immár a nap leáldozott,
Teremtőnk, kérünk tégedet,
Légy kegyes és maradj velünk,
Őrizzed, óvjad népedet.

/2
A gonosz álmok fussanak,
És minden éji képzelet,
Az ellent kösse meg kezed,
Testünket hogy ne rontsa meg.

/3
Add nekünk, édes jó Atyánk,
Egyszülött Krisztus, add nekünk,
Szentlélekisten, vigaszunk,
Kegyelmes, őrző Istenünk!

279. Imádjuk a testet és vért

279
/1
Imádjuk a testet és vért,
Mely keresztfán vétkeinkért
Áldozat lőn Istennek,
Üdvösség az embernek.

/2
Nézd a kínt, mit a keresztnél,
Ó Szűzanyánk, elviseltél,
S kérj Fiadtól minékünk
Kegyelmet, hogy megtérjünk.

/3
Máriának megajánla
Minket Isten szent Báránya,
A keresztről így szólván:
Ím anyád, hű tanítvány!

/4
Kérd, hogy a szent békességet
Jézustól megnyerje néped:
Magyarok Nagyasszonya,
Kérj áldást a hazára.

/5
Lelkünk Fiad szent testében
Hogyha részt vesz, tiszta légyen,
Mint te, midőn holtteste
Letéteték kezedbe.

/6
Életünkre s végóránkra
Kérj áldást, ó Isten Anyja!
Hogy példádat követve,
Feljuthassunk egekbe.

280A. Gyermekszívek

280A
/1
Gyermekszívek hódolata, zengj Jézus Szívének!
Édes Jézus, Szent Szívedért szívet adunk néked.
Szívgárdisták hő imája, hogy „Cseréljünk szívet”,
Szeretetünk néked adjuk s te is szeress minket.

/2
Égő Szíved töviseit borzalommal nézzük,
Bűntövissel hogy sebezzünk, ó ne engedd, kérjük.
Minden egyes szívgárdista csak azt kéri esdve:
Hogy a tövist kihúzhassuk, segíts jótettekre!

/3
Gyermek szívünk résztvevően Szíved sebét látja,
Fájdalmadat enyhíteni gyermekszívünk vágya.
Szívgárdisták jó szándéka: Téged vigasztalni,
A világnak bűneiért engesztelést adni.

/4
Szíved fölött kereszt ragyog, ez lesz nékünk fegyver,
A gárdista Szíved hőse, aki küzd kereszttel.
Jelmondatunk harsogja be az egész világot:
„Jézus Szíve, kiküzdjük, hogy jöjjön el országod!”

/5
Jézus Szíve, bízunk benned, hogy elfogadsz minket,
Ápolgatod, ékesíted gyermekszíveinket.
Reád bízzuk családunkat: mi szeretteinket,
Hogy az otthont boldogítsuk, add meg szent kegyelmed.

/6
Jézus Szíve, terád bízzuk összetört hazánkat.
Jobb jövőt a szívgárdisták bizalommal várnak.
Szíved népe lesz a magyar s te adsz mindent vissza,
„Cor Jesu et Hungaria” zászlónkra van írva.

280B. Győzelemről énekeljen

280B
/1
Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat,
Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat!
Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett;
Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett.

/refr.
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet!

/2
Egykor értünk testet öltött, kis gyermekként jött közénk;
A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként.
Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér,
Áldozat az Isten-Bárány, Krisztus teste a kenyér.

/refr.
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet!

/3
Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren:
A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen!
Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk,
Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk!

/refr.
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet!

/4
István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod,
Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod!
A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa:
Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga!

/refr.
Krisztus, kenyér s bor színében,
Úr s király a föld felett:
Forrassz eggyé békességben
Minden népet s nemzetet!

281. Bőséges irgalmú

281
/1
Bőséges irgalmú, jóságos hatalmú
Édes Jézus, áldott Jézus.
Ím, sietünk hozzád, magunk neked hozván,
Édes Jézus, áldott Jézus.

/2
Alázatos szívvel áldunk este, reggel,
Édes Jézus, áldott Jézus.
Mi lelkünket tisztítsd és szívünket frissítsd,
Édes Jézus, áldott Jézus.

/3
Kinek erős karját, rettegjük haragját,
Édes Jézus, áldott Jézus.
Örökre ne büntess, haragodat szüntesd,
Édes Jézus, áldott Jézus.

/4
Fordítsd felénk orcád, hogy bátrabban hozzád,
Édes Jézus, áldott Jézus,
Fussunk hívó szódra, üdvösséges útra,
Édes Jézus, áldott Jézus.

/5
Szent nevedre kérünk, ínségben segélyünk,
Édes Jézus, áldott Jézus,
Híveidet szánd meg, Sátánt zabolázd meg,
Édes Jézus, áldott Jézus.

/6
Szent nevedet áldjuk, magyarok, imádjuk,
Édes Jézus, áldott Jézus,
Hogy hazánk ne féljen, szent neved vezérljen,
Édes Jézus, áldott Jézus.

282. Üdvözlégy, szent orvosunk

282
/1
Üdvözlégy, szent orvosunk,
Ó szépséges Jézusunk,
Téged óhajt mi sorsunk,
Édességes Jézusunk.

/2
Óhajtozva óhajtunk,
Ó szépséges Jézusunk,
Szent oltáron imádunk,
Édességes Jézusunk.

/3
Erősítsd meg hitünket,
Ó szépséges Jézusunk,
Indítsd jóra szívünket,
Édességes Jézusunk.

/4
Uralkodjál közöttünk,
Ó szépséges Jézusunk,
Nyugodjál meg mibennünk,
Édességes Jézusunk.

/5
Add országod szeretnünk,
Ó szépséges Jézusunk,
Igazságod követnünk,
Édességes Jézusunk.

/6
Szent testednek kínjáért,
Ó szépséges Jézusunk,
Adj jót szent Szűzanyádért,
Édességes Jézusunk.

/7
A te nagy érdemeddel,
Ó szépséges Jézusunk,
Ellenségink űzzed el,
Édességes Jézusunk.

/8
Szívünk hozzád gerjedjen,
Ó szépséges Jézusunk,
Romlott ügyünk serkenjen,
Édességes Jézusunk.

/9
Híveidet építgesd,
Ó szépséges Jézusunk,
Lakomádra elvezesd,
Édességes Jézusunk.

/10
Engedd bűnünk bánatját,
Ó szépséges Jézusunk,
Igaz penitenciát,
Édességes Jézusunk.

/11
Lelkünk veled tisztuljon,
Ó szépséges Jézusunk,
Országunk megújuljon,
Édességes Jézusunk.

/12
Dicséret szent Atyádnak,
Ó szépséges Jézusunk,
Teljes Szentháromságnak,
Édességes Jézusunk.

283. Krisztusunk

283
/1
Krisztusunk, nagy Király, üdvözlégy ezerszer, százezerszer!
Téged áld és imád, hódolva néz reád minden ember.
A négy égtáj, a csillagok, mennyben lakó angyalok
Hódolnak, imádnak, uruknak vallanak,
Krisztus Király!

/2
Te tettél koronát teremtett művedre, az emberre.
Elméje élesül, maholnap felrepül az egekre.
De a lelkét te magadnak alkottad, sajátodnak,
Nagyura, bírája, örökös királya te vagy néki.

/3
Az égre tűznapot, tündöklő csillagot kezed rakott.
Hazánknak koronát, Kárpát koszorúját visszaadod.
Légy királya királyunknak, ezred évek, ha múlnak,
Téged áld és imád magyar nép és király, örök Krisztus!

/4
Oltárban rejtezik szent tested ostyája, nagy csodája.
Hozzád száll milliók könyörgő imája, hő fohásza.
Tedd szívünkre koronának, üdvösségünk pajzsának!
Koronás lélekkel járjunk az életben színed előtt.

/5
Krisztusunk, nagy Király, ajkunk hozzád kiált esdekelve!
Ha jő az alkonyat, tehozzád térjünk, add, az egekbe!
Légy hatalmas, nagy királyunk, égi lelkek közt áldjunk.
Öleld át lelkünket, boldogíts bennünket mindörökre!

284. Boldogasszony anyánk


284
/1
Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk!
Nagy inségben lévén, így szólít meg hazánk:
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/2
Ó Atya Istennek kedves szép leánya,
Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája!
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/3
Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra,
Anyai palástod fordítsd oltalmunkra.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/4
Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet,
Segéld meg áldásra magyar nemzetedet.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/5
Sírnak és zokognak árváknak szívei,
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/6
Vedd el országodról ezt a sok inséget,
Melyben torkig úszunk. Ó nyerj békességet.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/7
Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget,
Magyar nemzetedből a hitetlenséget.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/8
Hogy mint Isten Anyját régen tiszteltenek
Úgy minden magyarok most is dicsérjenek.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/9
Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,
Szent László király is minket reád bízott.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/10
Sokat Fiad ellen, megvalljuk, vétettünk,
De könyörögj értünk s hozzája megtérünk.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/11
Jézus Fiad előtt hajts térdet érettünk,
Mert ha nem cselekszed, egy lábig elveszünk.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

/12
Dicséret, dicsőség legyen az Atyának,
A te szent Fiadnak s Szentlélek mátkádnak.
Magyarországról, édes hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!

285. Egek ékessége


285
/1
Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, királynéja!
Hozzád buzgó szívvel, köteles hűséggel járulunk, szentséges Szűz Mária.
Mint pátrónánkhoz, édes Anyánkhoz teljes reménységgel folyamodunk,
És minden inségben fohászkodunk.

/2
Tekints le jó szívvel, irgalmas szemeddel a mi szent eleink kérelmére;
Jöjj örökségednek, rettegő népednek, jöjj, kérünk, ó Anyánk, védelmére.
Míg bennünk egy ér mozdul s egy csepp vér, nem szűnünk tégedet hűn tisztelni,
Kegyes jóvoltodat emlegetni.

/3
Mert belénk ontatott, szívünkbe oltatott eleink vérével szereteted,
Azért fenn is marad, soha ki nem szakad magyarok szívéből tiszteleted.
Ettől, ó szent Szűz, szívünk ég, mint tűz, és téged mindenkor kész tisztelni,
Hűségét vérével pecsételni.

/4
Mivel, hogy makula nincs benned, szép rózsa, az Atyaisten mond leányának,
Mennyei ékedben, királyi székedben a Fiú tégedet hív Anyjának.
Nagy kegyelméből, égi tetszésből szólít a Szentlélek mátkájának,
Vall a Szentháromság templomának.

/5
A napfény trónusod, a szép hold zsámolyod, a magas kék egek te sátorod,
Ragyognak fejeden ékesen, fényesen, mint égi korona, a csillagok.
Ami él s mozdul, tehozzád fordul, mert egész ég és föld kereksége
Az Isten Anyjának öröksége.

/6
Hogy te légy segítőnk, bajban erősítőnk Isten kiválasztott bús szíveknek.
Hatalmas szent szavad, meghallgat szent Fiad s megnyered bőségét kegyelmeknek.
Nincsen oly szükség, nincs oly nagy ínség, melyre nem hathatós égben szavad,
Melyből nem menthetnéd szolgáidat.

/7
Azért, Nagyasszonyunk, hozzád fohászkodunk, hallgasd meg esdeklő kérésünket.
Éhségtől, hadaktól, isteni haragtól, hirtelen haláltól ments meg minket.
A végső órán mellettünk szólván, légy hozzánk irgalmas, Isten Anyja,
Segíts az égbe, ó Szűz Mária!

286. Édesanyja, Nagyasszonya

286
/1
Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak,
Pátrónája, pártfogója régi magyar hazánknak!
Tehozzád járulunk, sírva leborulunk, légy anyja fiaidnak!

/2
Reánk tekints, mert senki sincs, ki sorsunk boldogítsa;
Igaz szívét és jó szemét aki reánk fordítsa.
Sok véres sebünket, panaszos ügyünket aki előbb mozdítsa.

/3
Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket,
Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket.
Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború, kétség gyötör bennünket.

/4
Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat,
Becsületben és bőségben örökös országodat.
Szánd meg, ó jó Anya, Magyarok Asszonya, hű magyar jobbágyodat!

/5
Jó hírnévnek, magyar vérnek gerjeszd vidám újultát,
Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát.
Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa az ellenség lándzsáját.

/6
Így zokogunk, így hódolunk, Mária, szent nevednek;
Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek.
A magyar szent hazát s angyali koronát ajánld föl az egeknek.

287. Angyaloknak királynéja

287
/1
Angyaloknak királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a Te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/2
Pátriárkák királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a Te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/3
Prófétáknak királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/4
Apostolok királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/5
Vértanúknak királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/6
Hitvallóknak királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/7
A szűzeknek királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/8
Mindenszentek királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/9
Rózsafüzér királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/10
Békességnek királynéja, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj értünk!

/11
Magyarország Nagyasszonya, tiszta Szűz!
Kérjed a te szent Fiadat érettünk.
Ékes virágszál, hozzád esdeklünk,
Szép szűz Mária! könyörögj érettünk!

288. Boldogságos Krisztus Anyja

288
/1
Boldogságos Krisztus Anyja, vigadozzál;
Mert a földre fényességet, vigaszt hoztál,
Boldogságot harmatoztál,
Drága bokor, édes bimbót virágoztál.

/2
Éva bűnét, melyért rajtunk sír adója,
Helyrehoztad, üdvösségünk ringatója,
Amikor az angyalszóra
Alázattal mondtad: „Isten szolgálója”.

/3
Bűnösöknek boldogságos menedéke,
Keseredett, beteg szívek édessége,
Légy az árvák segítsége,
Ellenségtől biztos, boldog égi béke.

/4
Boldog, aki téged szüntelen magasztal,
Szentté lesz, kit elhalmozol szent malaszttal,
Krisztus olyat megvigasztal,
S vendégségre várja boldog égi asztal.

/5
Esedezik színed előtt Magyarország,
Fáradt kezét segítségért nyújtja hozzád,
Te kezedbe teszi sorsát,
Rabságából, édes mentő, hogy kihoznád.

/6
Előtted sír egész ország könyörögve,
Hiszen tiéd századoktól minden rögje.
István király szent örökje
Isten után benned bízik mindörökre.

/7
Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért,
Győzelemmel verje vissza ellenségét.
Rabságának vesse végét,
Adja neki égen-földön üdvösségét.

289. Angyaloknak nagyságos asszonya


289
/1
Angyaloknak nagyságos Asszonya;
Úr Jézusnak szerelmes szent Anyja,
Mennyországnak királyné Asszonya,
Paradicsom megnyílt szép kapuja.

/2
Reád néznek árváknak szemei,
Özvegyeknek keserves szívei,
Szegényeknek nyomorult ügyei,
Bűnösöknek bánkódó lelkei.

/3
Hozzád szólunk, szűzeknek pálmája,
Pátriárkák várvavárt vígsága,
Apostolok tisztes tanítója,
Minden szentek édes vigassága.

/4
Asszonyoknak szépséges tüköre,
Férfiaknak bajvívó fegyvere,
Királyoknak oktató mestere,
Magyarország választott vezére.

/5
Áldott vagy te, Jézusnak dajkája,
Atyaisten drága kincstartója,
Szentléleknek szerelmes mátkája,
Szentháromság legszebb alkotmánya.

/6
Halottaknak megszabadítója,
Ellenségnek megnyomorítója,
Királyoknak jó tanácsadója,
Magyaroknak megoltalmazója.

/7
Rettenetes a mi bajvívásunk,
Mert kegyetlen a mi ellenségünk,
Félelmetes végső kimúlásunk,
Ha te, szent Szűz, nem lész segítségünk.

/8
Dicsértessél, dicső Szentháromság,
Kitől árad reánk minden jóság.
Dicsértessél, nagyságos Asszonyság,
Aki által száll ránk a mennyország.

290. Gyászba borult

290
/1
Gyászba borult egek, háborgó tengerek csillaga, Mária!
Hozzád fohászkodunk, feléd sóhajtozunk, szeplőtlen Szűzanya!

/2
Süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölsz, tiszta, szép csillagunk,
Míg házunk hajóját viharok csapkodják, s hozzád sír jajszavunk.

/3
Boldogasszony Anyánk, mennyei pátrónánk, légy velünk, légy velünk!
Sok kiáltásunkra siess oltalmunkra! Ha nem jössz, elveszünk!

/4
Nagy szíved fényével, lelked békéjével hajolj a viharra!
Égi trónusodból, csillagos lakodból tekints a magyarra!

/5
Viharon, vészen át íme, felzúg hozzád nyomorunk jajszava:
Segítsd meg nemzeted, háborgó tengerek csillaga, Mária!

291. Dícsértessél, ó Mária

291
/1
Dicsértessél, ó Mária, kinek Urunk Jézus Fia!
Szűze minden szűzeknek, anyja a kegyelmeknek!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/2
Te bűn nélkül fogantattál, malasztokkal megáldattál;
A Szentlélek ereje Tégedet megszentele.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/3
Szeplőtelen szűz virág vagy, bűnösökhöz irgalmad nagy,
Csodálatos Szűzanya, tisztaság színaranya!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/4
Szűzanyja mi Alkotónknak, édesanyja Megváltónknak;
Légy anyja a híveknek, hogy szívből megtérjenek!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/5
Mennyben-földön hatalmaddal tündökölsz nagy irgalmaddal.
Dicsérendő kegyes Szűz, ellenséget messze űzz!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/6
Igazságnak tiszta tükre, bölcseségnek arany széke,
Oka minden örömnek, vidámsága szívünknek.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/7
Edény, teljes tisztelettel, s hozzánk való szeretettel;
Titokzatos szép rózsa, Dávid ékes, szent tornya.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/8
Erősségnek drága tornya, Istenségnek aranyháza,
Mert az örök Szeretet szűz méhedben testté lett.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/9
Békességnek frigyszekrénye, bűnös világ nagy reménye;
Mennyországnak ajtaja, boldogságos Szűzanya!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/10
Betegeknek gyógyítója, szomorúak orvoslója;
Bűnösöknek bizalma, keresztények oltalma!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/11
Királynéja angyaloknak, a mennyei szent karoknak,
Kik veled az Istennek dicséretet zengenek.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/12
Királynéja prófétáknak, régi szent pátriárkáknak,
Akik vártak tégedet s az isteni gyermeket.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/13
Dicsőült apostoloknak királynéja s mártíroknak,
Kik vérükkel vallották, hogy Fiad az igazság.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/14
Tiszta szűzek szűz virága, minden szentek királynéja,
Kik a mennyben teveled miérettünk esdenek.
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/15
Magyarország Pátrónája, nemzetünknek Pártfogója,
Segítsd a te népedet, örökséged őrizzed!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

/16
Kérd, hogy Isten szent Báránya bűneinket megbocsássa.
Szent malasztot kérj nekünk, hogy őhozzá térhessünk!
Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén:
Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz,
Halálunkkor védelmezz!

292. Máriát dicsérni


292
/1
Máriát dicsérni, hívek jöjjetek,
Mert ő fogja kérni Fiát értetek.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/2
Ha értünk Mária Fiát kérleli,
Kérését szent Fia meg nem vetheti.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/3
Istentől csodával néki adatott,
Hogy anyaságával Szűz maradhatott.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/4
Teljes áldásokkal, mint világgal tűz,
És szent malasztokkal e dicsőült Szűz.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/5
Fogantatásában ő vétkes nem volt,
Sem élte folytában, sem, midőn megholt.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/6
Ó Szűz, életfája a jámboroknak,
És főpátrónája hív magyaroknak.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/7
Te vagy segítsége minden híveknek,
És nagy reménysége a bűnösöknek.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/8
Azért is szívemben mostan vigadok,
És igaz lelkemből híved maradok.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

/9
Utolsó órámban segélj engemet,
Az örök hazába segítsd lelkemet.
Üdvözlégy, Mária! mondja minden hív,
Áldott légy, Mária! mondja nyelv és szív.

293. Isten hazánkért térdelünk elődbe


293
/1
Isten, hazánkért térdelünk Elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed.

/2
István királynak szíve gazdagságát,
Szent Imre herceg kemény tisztaságát,
László királynak vitéz lovagságát,
Ó, ha csak ezt látnád!

/3
Szent Erzsébetből hős szeretet árad.
Margit imái vezekelve szállnak.
Minket hiába, Uram, ne sirasson
Áldott Boldogasszony.

/4
Ránk bűnösökre minden verés ráfér,
De könyörögnek ők tépett hazánkért.
Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek:
Hazánkat így mentsd meg!

294. Ah hol vagy magyarok


294
/1
Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga,
Ki voltál valaha országunk istápja?
Hol vagy, István király? Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben teelőtted sírván.

/2
Rólad emlékezvén csordulnak könnyei,
Búval harmatoznak szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei.

/3
Virágos kert vala híres Pannónia,
Mely kertet öntöze híven Szűz Mária.
Katolikus hitnek bő volt szép virága!
Be megsötétedett örvendetes napja.

/4
Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,
Hozzád fohászkodunk, árva maradékid.
Tekints, István király, szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet régi országodra.

/5
Reménységünk vagyon benned s Máriában,
Mint magyar hazánknak hű királynéjában.
Még éltedben minket néki ajánlottál,
És szent koronáddal együtt föláldoztál.

295. Áldott szent István

295
/1
Áldott szent István, Istennek szolgája,
Krisztus hitének igaz plántálója,
Bálványozásnak eltávoztatója
És elrontója!

/2
Irgalmas Isten kegyes jóvoltából
Adaték nékünk magas mennyországból,
Útat, hogy lelnénk gonosz pogányságból,
Régi vakságból.

/3
Földeden újra pogány tüzek égnek,
Fajtalanságnak, rút hitetlenségnek.
Ó jaj, ne hagyj el, napja reménységnek,
Válts meg az égnek!

/4
Jobbodra kérünk, amely ma is épen,
Légy közbenjárónk, szent Király, az égben.
Könyörülj újból e veszendő népen,
Jó atyaképpen.

/5
Jóságos Jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk,
Szent koronáddal új ezeret érünk,
Hogyha kereszted s imádságod vélünk,
Régi vezérünk!

296. Magyarok fénye ország reménye


296
/1
Magyarok fénye,
Ország reménye,
Légy áldott, szent István király,
Légy áldott, szent István király.

/2
Szép magyar néped
Krisztushoz vitted,
Légy áldott, szent István király,
Légy áldott, szent István király.

/3
Szent hitben tarts meg,
Jézusnál áldj meg!
Légy áldott, szent István király,
Légy áldott, szent István király.

297. Igaz hitnek

297
/1
Igaz hitnek plántálója,
Pogányságnak megrontója,
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

/2
Római szent igazságra,
Hoztál minket nagy jóságra.
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

/3
Köztünk szent törvényt szerzettél,
Krisztus hitére vezettél.
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

/4
Boldog Szűznek az országod
Testamentomban ajánlod.
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

/5
Hogy a pogány eltávozzék,
És rajtunk ne uralkodjék.
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

/6
Dicséret Szentháromságnak,
Becsület Isten Anyjának.
Imádd Istent érettünk, szent István király,
Országodat oltalmazd, szent István király!

298. Ó dicsőséges szent Jobbkéz

298
/1
Ó dicsőséges szent Jobbkéz, melyet magyar óhajtva néz:
Drága kincse népünknek, nagy öröme szívünknek.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/2
Mikor terád feltekintünk, buzgóságra gerjed lelkünk,
Jut eszünkbe szentséged, s hálát adunk tenéked.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/3
Drága szent Jobb, a vakságot, hazánkból a pogányságot,
Te írtád ki s helyette Jézust hoztad földedre.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/4
Annyi ékes templomokat építettél s klastromokat
Istennek dicsőségül, népednek üdvösségül.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/5
Boldogságos Szűz Anyának mint magyarok Asszonyának
Te ajánlád e hazát, az angyali koronát.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/6
Az árváknak, özvegyeknek, szegényeknek, betegeknek,
Ah, mennyi sok jót tettél, s rajtuk hányszor segítél!
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/7
Éhezőnek táplálója, meztelenek ruházója,
Adakozó jobbkezed és irgalmas nagy szíved.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/8
Azért Isten csodaképpen rothadatlan épségében
Megtartotta kezedet, dicsőíté nevedet.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

/9
Drága szent Jobb, maradj nálunk, utat mutass, merre járjunk.
Jobbágyaid maradtunk, uralkodjál mirajtunk.
Kérünk, áldd meg országunkat, ős hazánkat s mindnyájunkat.
Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz,
Szent Jobbkéz, légy oltalmunk és örökös paizsunk.

299. Szent Imre herceg

299
/1
Szent Imre herceg, Magyarország éke,
Szűztiszta élet legszebb példaképe;
Serdülő ifjak pajzsa, menedéke,
Könyörögj értünk.

/2
Gyöngy volt a lelked, tiszta mind a sírig,
Mint liliomszál, amely csak most nyílik;
Oly csillag voltál, mely csak égre illik.
Könyörögj értünk.

/3
Jó magyar népünk alighogy megtére,
Már oly szép gyöngyöt termett Árpád vére,
Hogy még az ég is óhajtozott érte.
Könyörögj értünk.

/4
Emberi testben angyalmódra éltél,
Térdeden lelt a hajnal és az éjfél,
Az igaz útról soha le nem tértél.
Könyörögj értünk.

/5
Mint rózsát, melyet koszorúba törnek,
A halál téged olyan hamar tört meg,
Hogy ne légy éke sokáig a földnek!
Könyörögj értünk.

/6
Szent Imre herceg, magyar ifjak pajzsa,
A veszélyt tőlünk karod távol tartsa;
Ne engedj jutnunk kísértésbe, bajba.
Könyörögj értünk.

300. Felmutat égbe

300
/1
Felmutat égbe szent Gellért keresztje,
Ahhoz, ki hozzánk küldte, ki az Eszme.
Apostolod volt, boldog magyar nemzet.
Áldjuk a Szentet!

/2
Ős eleinket a krisztusi hitre,
Végtelen keggyel kegyes Isten vitte.
Gellérttől nyertük, hogy jó lett a kezdet:
Áldjuk a Szentet!

/3
Életét még zöld keresztünkre tűzte,
Lett vértanúknak s főpapoknak tükre.
Fehér virághoz piros rózsát szerzett:
Áldjuk a Szentet!

301. Drága hazám, te

301
/1
Drága hazám, te, nagyok termőföldje,
Vérben is tied dicsőid legtöbbje.
De kis kertedben, melyet szentnek hívnak,
Mások is nyílnak.

/2
Őt is, ki joggal a te kincsed már most,
Más nemzet szülte Kapisztráni Jánost.
Kalabriából, mikor épp fosztották,
Nyerte az ország!

/3
A pogány nékünk már sírhelyet nézett,
Akkor jött hozzánk barátnak s vitéznek.
Hogy sírba dőljünk: nagy Hunyadink kardja
És ő nem hagyta.

/4
Ó ezért mindig szeressük, dicsérjük,
Kövessük abban, hogy másért is éljünk.
A földért és az égért való harcba'
Bíztasson arca!

302. Sziklahitű László

302
/1
Sziklahitű László, ki nem ismersz félelmet,
Légy ereje, pajzsa gyenge szívű népednek:
Ingadozó lelkek, sok csapással vertek,
Tőled kérnek védelmet.

/2
Emberölő harcban a Gonosznak ártottál,
Isten erejével síkra hitért szállottál,
Fergeteges vészben, rendületlen, épen
Égi jelül állottál.

/3
E világi élet a remények sírhalma,
Teelébed száll fel nemzetednek siralma.
Útmutató fényünk, téged adott nékünk
Az Úristen irgalma.

/4
Most világok dőlnek, nemzedékek romolnak,
Ezeréves bástyák repedezve omolnak.
Csüggedésre válasz: szent király, te állasz
Égrenéző oromnak.

303. Szent Erzsébet Asszony

303
/1
Szent Erzsébet Asszony életéről
Emlékezzünk sok jótételéről.
Mi is őtet kövessük, azon legyünk,
Amit benne dicsérünk, cselekedjük.

/2
Születék Erzsébet jó órában,
Királyi atyátul székes várban.
Mikor kezdett szólani nevekedvén,
Első: Jézus szent neve vala nyelvén.

/3
Szegényeknek egyszer télidőben
Alamizsnát hordott kötényében;
Mikor atyja korholá, ő szavára
Kenyérkéből csupa friss rózsa vála.

/4
Mindenét elosztá szegényeknek,
Alamizsnát adván mindeneknek.
Hogy kiveték özvegyen jószágából,
Mégis jót tett másokkal fonásából.

/5
Boldog szent halálán örülének
Az angyalok s szépen éneklének,
Háza felett daloló madárképben
Dicsérték a jó Istent nagy szentjében.

304. Pannóniában nőtt

304
/1
Pannóniában nőtt, teljes szép viola.
Jó magyar nemzetnek bíztató hajnala.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

/2
Szigeti klastromban, nagy Duna mentében
Élt ez a királylány angyali szépségben.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

/3
Testét sanyargatván Istennek áldozta,
Gyakorta éjjel is az Urat áldotta.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

/4
Szőrövet kötöze gyenge derekára,
Gondot úgy visele üdvösség dolgára.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

/5
Még ifjan magához az Isten felvette,
Az örök életben megdicsőítette.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

/6
Lelkünk szép mécsese, fényeskedjél bennünk,
Hogy a szép szemérem ékítse ép lelkünk.
Szűz szent Margit, esedezzél
Nemzetünkért az Istennél,
Szép, magyar liliom!

305. Mért feledkezel el

305
/1
Mért feledkezel el rólunk teljességgel, Jézusunk, királyunk?
Látod, hogy naponkint szenvedünk annyi kínt, csak nő nyomorúságunk.
Kínjaink epesztnek, mégis szent nevednek meghajol imádságunk.

/2
Ellenség így csúfol: „Istened merre, hol? Ki meghallgathasson?
Honnan vársz oltalmat, atyai irgalmat, hogy megszabadíthasson?”
Isten a paizsom, vélem van Jézusom, hogy lelkem megnyughasson.

/3
Jöjj azért, nagy király, népednek mellé állj, szítsd fel a szívünket.
Ellenségünk ellen, mely ébren szüntelen, védelmezd mi ügyünket.
Sok nehéz kísértet, mely eddig úgy sértett, már ne marja lelkünket.

/4
Adj jót országunknak, megcsúfolt hazánknak, ne maradjunk kárba,
A gonosz ellenség ne dicsekedhessék, hogy letiport a sárba.
Hadd lássa a világ, hogy ki téged imád, nem könyörög hiába!

306. Isten, áldd meg a magyart

306
/1
Isten, áldd meg a magyart, jó kedvvel bőséggel,
Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel;
Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt,
Megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt.

/2
Szánd meg, Isten, a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart, tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt.